Felemás a félidei mérleg

Végső célként erős és gazdag Oroszországot vázolt fel minapi szokásos évi országértékelő beszédében a ciklusa felénél járó Vlagyimir Putyin elnök. Olyan országot, ahol élni, és ahonnan nem elmenni akarnak az emberek. Ezzel szemben a lengyel fővárosban működő Keleti Stúdiumok Központjának Oroszország-szakértője, Katarzyna Pelczynska-Nalecz egy stabilizálódó, ám a felvázolt útnak még ugyancsak az elején járó ország képét festette le lapunknak.

Olyan „puha autoritarizmusként” írná le a lengyel Kelet-szakértő Putyin rendszerét, amely jóval effektívebb Jelcin rezsimjénél, hosszú távon azonban még mindig nem elég hatékony. Katarzyna Pelczynska-Nalecz ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a jelenlegi rendszer még aligha tekinthető véglegesnek. Lágy autoriter felhangokkal, de működik, a gazdasági reformok azonban így is lassúak, e téren Putyin még nincs túl a nehezén. A szakértő úgy véli, az orosz elnök nem használta ki eléggé anyagi lehetőségeit és az energiaárak esése esetén sokkal nehezebb helyzetben lesz. Mindezekkel összecsengenek Putyin bírálatai is. Az elnök ugyanis ismét ostorozta a kormányt, amiért az nem elég ambiciózus a gazdasági fejlődés tervezésénél, míg az apparátus jelentős része még mindig a tervutasításos rendszerben él.
A külpolitikáról szólva Putyin a sokat emlegetett nyitásra utalva a nemzetközi stabilitás egyik letéteményesének nevezte Oroszországot. A lengyel szakértő ugyanakkor nem értékelné túl mindezt, hiszen mint aláhúzta, inkább retorikáról, semmint reális folyamatról van szó. Így a NATO és Oroszország viszonyának új alapokra helyezésével kapcsolatosan is óvatosan nyilatkozott, mivel szerinte annak mikéntjét egyelőre sem Moszkva, sem pedig Brüsszel nem tudja igazán eldönteni. Ugyanígy kidolgozatlannak látja a Kreml és az Európai Unió közeledésének módozatait is. Egyértelmű előrelépés látható viszont Katarzyna Pelczynska-Nalecz szerint a Putyin által is a prioritások között emlegetett orosz–FÁK-viszony terén. Mint a szakértő megállapítja, a Kreml megértette, hogy a nyomásgyakorlás katonai eszközei már nem igazán hatékonyak, így elsősorban gazdasági mechanizmusokkal operál. Az eredmény így sem egyértelmű, hiszen Moszkva egyes országokban növelte befolyását, míg az máshol csökkent.
Sok szó esik manapság az orosz–amerikai kapcsolatok új fejezetéről. A kutató szerint kiindulási pontként le kell szögezni, hogy nem két egyenlő fél partnerségéről van szó, így Amerika többé-kevésbé azt csinál, amit akar, míg Oroszország alkalmazkodik ehhez. Moszkva tehát ebből a partnerségből idáig vajmi keveset kapott. A szakértő a nyereségoldalon a NATO-együttműködés nem túlságosan konkrét ígéretét, a stratégiai atomfegyverek szerződésben rögzített csökkentésének homályos ígéretét és a presztízsnövelő, főképp szimbolikus találkozókat sorolja, míg veszteségként az ABM-szerződés egyoldalú amerikai felmondását, a
NATO bővítését, valamint a közép-ázsai és kaukázusi befolyás csökkenését említi. Katarzyna Pelczynska-Nalecz azonban mind-ezek mellett aláhúzza, hogy a tavaly szeptember 11. utáni látványos közeledés nélkül Oroszország a mostaninál is kevésbé részesedhetett volna Közép-Ázsia újrafelosztásából. Moszkva tehát e partnerségben többet adott, mint amennyit kapott, enélkül azonban még többet veszített volna. Belement hát mindenbe, mert az alternatíva csak a teljes politikai marginalizáció volt.