Habent sua fata libelli.
„Később, kalandos körülmények között, a rendőrségtől megmentett utolsó kéziratpéldány átjutott a határon, s eljutott akkor már Ausztráliába hozzám.”
(Szelényi Iván, 1978. február)
Amikor Lovas István 1996-ban a Demokratában és az Új Magyarországban hiteles források alapján megírta Konrád György– Szelényi Iván Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyve kéziratának 1974-es kalandos és szégyenteljes történetét, elhatároztam, utánajárok a dolognak.
Személyes érintettségem többrétűnek nevezhető. Ez a könyv volt – Haraszti Darabbére és a Magyar Füzetek néhány száma mellett – az első szamizdatok egyike, amely a kezembe került 1979–80 táján. Az 1978-as svájci magyar nyelvű kiadás egy példányát adta kölcsön egyetemista barátom. (Az egyszerűség kedvéért a külföldön megjelent, itthon betiltott könyveket is szamizdatnak nevezem.)
A szerzőpáros és kéziratuk sorsa, amelyet az elő- és utószóban megírtak, elgondolkoztatott a magyarországi gondolatszabadság állásáról. Bár a könyv alapgondolatait olykor túlbonyolítottnak, tudományoskodónak és gyakran szőrszálhasogatónak éreztem, néhány történelmi példáját, hivatkozását kedveltem. Később, egyetemi tanulmányaim során mint a véleményszabadság elkötelezett híve, vitába is szálltam tanárommal, aki a kádári szocializmust, az aczéli kultúrpolitikát féltette az ilyen művek felforgató hatásától, hazai kiadásától.
Magam akkor is úgy gondoltam, csekély hatása lenne ennek a szakzsargonban megírt, kevesek számára érthető esszének. Legfeljebb a humán értelmiség bizonyos köreiben váltana ki lagymatag vitát.
Évekkel később, 1985 nyarán, amikor Jakab Lajostól arról értesültem, hogy készül kiadni a könyvet, amelyhez Konrád György a kiadó felkérésére legfrissebb kiegészítéseit is hozzáfűzi, mégis lelkesen szereztem meg Németh Viktor budafoki lakását, hogy ott a feketén kinyomtatott ívekből könyvet állítsunk össze végre Magyarországon is a híres-hírhedt szamizdatból. A szerzők 1974-es letartóztatása és „meghurcolása” nagy súllyal esett latba a döntésemben, hogy részt veszek a könyv elkészítésében.
Az első hazai szamizdat kiadás ezer példányban készült el. Konrád Györgynek Jakab Lajos juttatta el a tiszteletpéldányokat, honorárium gyanánt. Emlékszem, Nagy Jenőhöz cipeltem ki HÉV-vel a Római-partra nagy szatyrokban a terjesztésre szánt mennyiség nekem jutó részét, miután néhány nap alatt elkészültünk a munkával. (Jakab Lajos, Nagy Zsolt és két alkalmi segítőnk: egy János keresztnevű fiú és barátja, akinek a nevére sajnos már nem emlékszem, valamint jómagam vettem részt a könyv példányainak összerakásában, -tűzésében és bekötésében.) Amikor ez a szamizdat kötet 1985 nyarán Magyarországon megjelent, Szelényi Iván Amerikában a szociológia professzora, Konrád György könyvei pedig megtalálhatók a nyugat-európai nagyvárosok könyvesboltjainak kínálatában. A nyolcvanas évek derekára Konrád az egyik legismertebb kortárs magyar író volt szerte a nagyvilágban, könyvei számos nyelven jelentek meg, nyilatkozatait gyakran közölte a világsajtó. Munkásságát 1983-ban Herder-díjjal jutalmazták Ausztriában. Magyarországon szórványos sajtótámadások érték, ezek közül kiemelkedik a Népszabadság főszerkesztő-helyettesének, Rényi Péternek a Nem babra megy a játék című emlékezetes cikke az MSZMP központi lapjának 1982. december 11-i számában. Ennek megjelenését követően indult meg az összehangolt belügyi akció a magyar szamizdat és a Rajk-butik ellen.
Konrád Györgynek Magyarországon 1977 és 1988 között nem jelent meg könyve állami kiadónál. A városalapító című kisregényét 1977-ben a Magvető adta ki megrövidítve. Szilenciuma idején, a hetvenes évek második felétől viszont gyakran utazott Nyugatra, hosszabb-rövidebb meghívásoknak eleget téve, illetve alkotói ösztöndíjasként. A hetvenes–nyolcvanas években megfigyelés alatt tartotta a magyar állambiztonsági szolgálat: „Elvakult” fedőnevű célszemélyként szerepelt a napi operatív információs jelentésekben. Bár külföldön magyar nyelven is több kötete jelent meg (a berni Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, a párizsi Magyar Füzetek Könyvei sorozatában és a New York-i Püski Kiadónál), útlevelet a magyar hatóságoktól mindig kapott. De az 1974-ben számára (is) felkínált kivándorlás lehetőségét elhárította. (Szelényi Iván és Szentjóby Tamás élt a kivándorlás lehetőségével.) A szamizdatosok által gyakran idézett credóját Konrád éppen Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz utószavában fogalmazta meg:
„Én maradtam. Papírt és írógépszalagot lehet a boltokban vásárolni, mást az államtól nem várok.”
(Magyarországon a nyolcvanas években szamizdatban megjelent főbb művei: A látogató, Az autonómia kísértése, A cinkos, Ölni vagy nem ölni, Antipolitika, Kerti mulatság.)
Hosszú külföldi tartózkodásai során tett politikai nyilatkozataiban, előadásaiban, interjúiban Konrád a létező szocializmus baloldali, ma úgy mondanánk, balliberális kritikáját adta; interjúiban, műveiben az alkotói szabadság, a cenzúra és az emberi jogok helyzete rendszeresen visszatérő témák.
A Szabad Európa Rádió 1984. február 17-én elhangzott kommentárjában így méltatta Konrád munkásságát:
„Konrád György Nyugaton a legismertebb magyar írók közé tartozik. Szomorú tény, hogy angolul, franciául, németül több könyve sokkal több példányszámban jelent meg, mint Magyarországon…
A hivatalos kultúrpolitika részéről Magyarországon sok támadás érte az elmúlt években Konrád Györgyöt. A szocializmus ellenségének nevezték, holott Konrád demokratikus szocialistának vallja magát. Igaz, soha nem titkolta, hogy azok közé tartozónak vallja magát, akiket demokratikus ellenzéknek neveznek Magyarországon. (…) Nemzete kultúrájának ápolásával hozzájárult a humanitás szellemének erősítéséhez – most Herder-díjjal tüntették ki.”
Az alábbiakban három forrást vetek össze. Kutatásom tárgya az a mindmáig nyilvánosan tisztázatlan kérdés, hogyan alakult a Konrád–Szelényi-kéziratok sorsa 1974 októbere után.
Időrendben a legelső forrásom az 1974-ben megnyitott, Konrád György és társai címmel vezetett BM vizsgálati dosszié (jelzete: TH V–160493). Második forrásként a szerzőpáros által az 1978-as magyar nyelvű kiadásban közölt elő- és utószó szolgált. Harmadik kútfőm a 168 Óra című lapban 1996-ban közreadott Konrád György-interjú.
A vizsgálati dossziéból megállapítható, hogy a magyar belügyi szervek titkos adatgyűjtés alapján folytatott nyomozást követően Szentjóby Tamástól házkutatás során elkobozták 1974. október 18-án a kézirat első példányát. Majd Konrád György tevőleges közreműködésével és Szelényi Iván beleegyezésével 1974. október 27-én Sándor Ernő lakásán lefoglalták Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című írás két másik elrejtett példányát is. Több példány a szerzők egybehangzó (1978-as, illetve 1996-os) nyilatkozatai szerint nem készült a kéziratból. De lássuk először, hogyan idézi fel Szelényi Iván a kézirat sorsát 1978-ban, még a java Kádár-korszakban Ausztráliában írott visszaemlékezésében:
„A kéziratot mindössze három példányban tudtuk legépelni, s ezért úgy gondoltuk, a biztonság kedvéért szükségünk lenne egy mikrofilmmásolatra is, ami a rendőrség elől könnyebben elrejthető. 1974. október elején megkértük Szentjóby Tamás költő és fotóművész barátunkat, hogy készítsen egy mikrofilmkópiát. Ebben az időpontban a rendőrség már nyíltan szigorú megfigyelés alatt tartott, s figyelhették, lehallgathatták a találkozót, melyen Szentjóby a kéziratot átvette… Egy hetet töltöttünk a Gyorskocsi utcai börtönben. A rendőrség nehéz helyzetben volt, mindössze egy kézirat volt a kezükben, s az is csak egyetlen példányban (Szentjóby szerencsére hanyag volt, s nem készítette még el a fotómásolatot sem)” (kiemelés – M. Á.).
Szelényi ebben az 1978-as előszóban nem tett említést a másik két kéziratpéldány lefoglalásáról, illetve hollétéről. Homályban hagyta a sorsukat, amiből az olvasó arra következtethetett, hogy a szerzőknek sikerült elrejteniük a kézirat másik két példányát a hatóságok elől. Rejtegetőik pedig megúszták az eljárást.
Konrád György a könyv német fordítójához írott magánlevelében, amely az 1978-as kiadás utószava is egyben, így ír a kézirat és szerzői hányatott sorsáról:
„Szép nyár volt, forró nyár, kéziratunkat minden este elrejtettük, mert tudtuk, számot tarthat a politikai rendőrség érdeklődésére. Ezeken a dugdosási manővereken sok öniróniával nevettünk. S gyanítottuk, hogy ennek a kéziratnak egy újabb randevút köszönhetünk majd a politikai rendőrséggel. Október első napjaiban írtuk le a könyv utolsó mondatait… Három hét múlva, 1974. október 23-án már a politikai rendőrség vizsgálati osztályának fogdájában ültünk, kézirataink jó része elkobozva (kiemelés – M. Á.), a kihallgatók olvasókat kerestek, tanút, aki állítja, hogy olvasta kéziratunkat… Tanút, aki olvasta volna munkánkat, hogy így az államellenes izgatás puszta lehetőségből valósággá váljék, nem találtak… Közben a külföldi lapokban is szó esett ügyünkről, a hazai értelmiségi közvélemény is idegeskedett. Még aki nem ért velünk egyet, az sem szereti, ha egy kézirat bírálatára közvetlenül a politikai rendőrség vállalkozik, a nyilvánosság kizárásával. Hat nap múlva újabb ügyészi figyelmeztetéssel szabadon bocsátottak, s fölajánlották számunkra a kivándorlás lehetőségét… Teltek az évek… Közben egy postagalamb kihozta tanulmányunk kéziratát.”
Ennyit tudhatott a téma iránt érdeklődő közönséges földi halandó 1995-ig a Konrád–Szelényi-kéziratok sorsáról. (1989–90-ig érthető okokból még nem szólt a fáma arról, ki és milyen körülmények között juttatta ki külföldre a „megmaradt” kéziratpéldányt.)
Bár Konrád és Szelényi 1978-as emlékezései között kimutatható némi ellentmondás, azt egyikük sem állítja, hogy mindhárom példány a hatóság kezébe került. Szelényi egyetlen példányról ír, amelyet Szentjóbytól foglaltak le, Konrád pedig kézirataik jó részéről. Ami igaz, hiszen a rendőrség a szerzők más műveinek kéziratait, leveleit, névjegyzékét, sőt könyveket és magnószalagokat is begyűjtött a házkutatások során. (A lefoglalt könyvek között Bibó István, Szolzsenyicin, Mao Ce-tung, Fenyő Miksa és mások munkái szerepeltek.)
1995-ben jelent meg Fodor András A hetvenes évek című naplója két kötetben a Helikon Kiadónál. Ebben a szerző közli 1973–74-es naplójegyzeteit is Konrád személyéről és a Konrád–Szelényi-kéziratügyről környezetében terjengő, megörökítésre méltónak tartott véleményeket, híreszteléseket.
1996-ban pedig napvilágra került egy nyilatkozat, amely új megvilágításba helyezte a kéziratpéldányok sorsát, illetve az egyik szerző, Konrád György szerepét. Lovas István megszólaltatta a Demokrata hasábjain a Konrád–Szelényi-ügy mindaddig anonim szereplőjét, Sándor Ernőt, aki elmondta, hogy a politikai rendőrség Konrád György személyes közreműködésével foglalta le 1974 októberében Sándor lakásán a korábban rábízott kéziratokat.
Konrád György 1996-ban, amikor már elmondható lenne a teljes történet, így emlékszik vissza a kézirat sorsára:
„1974 kora tavaszától őszéig Szelényi Ivánnal megírtuk Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című művet, mely Magyarországon 1989-ben jelent meg először… Dugdostuk, rejtegettük, mert akkoriban már lezajlott egy hasonló história Haraszti Miklós Darabbér című irodalmi szociográfiája körül: rendőrségi vizsgálat, bíróság, per, tanúvallomások, házkutatások azoknál, akiknél kézirat lehetett, és végül tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetés, amelyet Haraszti kapott. Ezekben az időkben már nem tudtuk a lehetséges közlési kereteken belül elmondani, amit gondoltunk. Mindenesetre Az értelmiség útja kéziratát három példányban legépeltük. Az egyiket odaadtuk Szentjóby Tamás barátunknak, hogy próbálja lefényképezni; minden eshetőségre legyen egy kicsinyített változata is. A másik Szelényi Ivánnál volt, ő (is) rokoni kapcsolatok révén helyezte biztonságba. A harmadik itt volt nálam, az asztalomon. Szentjóby Tamásnál egyszer csak házkutatás volt. Már napok óta figyelték a lakásunkat, amikor volt nálunk egy rokon házaspár. Ez a házaspár nagyon kedvesen vállalta, hogy a nálam lévő kéziratpéldányt elrejti…”
Konrád tehát 1996-ban megerősíti Szelényi fent idézett, 1978-ban közzétett állítását, hogy három példányban készült el a kézirat. Ebből a két megmaradt példányt kellett biztonságba helyezni, miután megtudták, hogy Szentjóby Tamásnál 1974. október 18-án házkutatást tartott a rendőrség, és ezt követően Szentjóbyt letartóztatták. Erre a feladatra Konrád György a sógorát, Sándor Ernőt és sógornőjét, Lángh Zsuzsát kérte fel. Konrád emlékezete szerint egy példányt adott át a kéziratból sógorának, egy példányt pedig Szelényi „helyezett biztonságba”.
A 2001-ben Kiszely Gábor által először publikált vizsgálati anyagok azonban mást tartalmaznak, több ponton ellentmondanak Konrád 22 évvel később tett nyilatkozatának a kéziratok sorsát illetően. (Sándor Ernő megerősítette a jegyzőkönyvek áttanulmányozása után, hogy két példányt foglalt le nála a rendőrség.)
A vizsgálati dossziéból kiderül, hogy a magyar állambiztonsági szervek kiterjedt (titkos és nyílt eszközöket alkalmazó) nyomozást folytattak az ügyben. A Belügyminisztérium III/1-es osztálya vezetőjének, dr. Deák József r. ezredesnek 1974. október 23-án kelt jelentését idézzük:
„Operatív technikai adatok szerint Konrád György és Szelényi Iván 1974-ben közösen Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz címmel az MNK államrendje ellen gyűlöletkeltésre alkalmas tartalmú »tanulmányt« írtak. A »tanulmány« népköztársaságunkkal szemben ellenséges felfogású és magatartású értelmiségiek ellenforradalmi programjaként értékelhető. Terjesztése esetén alkalmas arra, hogy ezen ellenséges személyek, illetve csoportok e program mögé felsorakozva fellépjenek a rendszerrel szemben.
A kéziratot több példányban Konrád György lakásán gépelték le. Elhatározták, hogy a kéziratot lefotózzák, és a filmet illegálisan Nyugatra juttatják. A fotózás megszervezésébe bevonták Szentjóby Tamást.
A kézirat létezéséről és annak tartalmáról Szentjóbyn kívül tudomást szerzett még dr. Bíró Jánosné filmkritikus, dr. Kardos László, a Nékosz volt titkára és Hernádi Gyula író, budapesti lakosok.
Operatív értesülés szerint a folyamatba tett nyomozást követően az akkor még szabadlábon lévő Konrád György és Szelényi Iván a lakásukon lévő inkriminált anyagokat elrejtés végett átadták Sándor Ernő és Bata Imre budapesti lakosoknak. Egyidejűleg Szelényi Iván érvényes úti okmánya felhasználásával Jugoszláviába akart utazni, Konrád György pedig illegalitásba vonult…
Konrád György a kihallgatásán felmutato
Otthon Start Program
Otthon start: ízekre szedte a Porfolio cikkét az államtitkár
