Hajrá, magyarok!

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! – Orbán Viktor miniszterelnök ezekkel a szép és buzdító szavakkal fejezte be mondanivalóját kedden este a sokezres publikum előtt a TF csarnokában. Hajrá… Íme egy szó, amely ezekben a napokban meghatározza gondolatainkat, cselekedeteinket, s amely velünk lesz április 21-ig. A hajrá a future tens, a jövő idő rokona. Majd megváltozhat még minden, majd jobbra fordulhatnak a dolgok.
Ha Kosztolányi kiválaszthatta a tíz legszebb magyar szót, miért ne tehetnénk ugyanezt a magyar sportnyelv szavaival? – kérdeztem egy írásomban huszonöt évvel ezelőtt. És meg is feleltem rá akkor, önkényesen kiválasztva az általam legszebbnek tartott tíz magyar sportszót: erő, csúcs, gól, kard, harc, mez, díj, rajt, cél és hajrá.
Hajrá, magyarok! Hányszor és hányszor röppent fel az elmúlt évtizedek során ez a lelkesítő kiáltás, amely először 1860-ban jelent meg Bérczy Károly kétnyelvű vadászműszótárában: ,,hajrá, te… – írta –, figyelmeztetés, lankadásban biztatása az agárnak.” 1925-ben a Nemzeti Sportban jelent meg: ,,Magyarország kezdő embere huj, huj, hajrát vezényelt.” 2002. április 9-én Magyarország miniszterelnöke is hajrá magyarokat vezényelt. 1931-ben szintén a Nemzeti Sportban olvashattuk: ,,a közönség hajráz…”, és ,,Tempó, magyarok!” Pár nappal később egy címben is ott van az új kiáltás: ,,Hajrá!” (A finis és a végküzdelem helyett.) Orbán Viktor kedd esti beszédének utolsó szavai a legmélyebbről fakadó gondolatokat és érzéseket tolmácsolták emígyen. Lehet-e tömörebben, egyértelműbben erőt és hitet önteni a kétkedőkbe, mint a sportnyelv szavaival? ,,Hódít a hajrástílus a porfelhőlovagok körében.” Ez már a Sporthírlapban jelent meg 1938-ban. Nemde porfelhőlovagok (az országúti kerékpárosokat nevezték így) vagyunk valamennyien, akik most a célegyenesbe igyekszünk. ,,S tisztanevű Klütenéosz lett a futásban az első: / mint amilyen szélesre barázdát húzhat az öszvér, / annyira hagyta le társait ő, s úgy ért el a célhoz” – olvashatjuk az Odüsszeiában. Hajrá tehát magyarok! Mint Jankovich Ferenc énekelte az angol–magyar után: ,,Keresd szívedben biztató okát: / szobrok milliói suhannak el – / Hipp-hipp-hurrá! – a tömeg énekel.” Április 9-én este a tömeg a Testnevelési Egyetem csarnokát körbeölelő utcákon sokáig énekelt.
Egyértelműnek, stílusérték nélkülinek tartott szavakról a mondatban derül ki, hogy csak a szövegkörnyezetben válnak egyértelművé. Például: Megkezdődött a választási hajrá. Bírta a hajrát. Jó volt a hajrája. A hajrában nyert. Volt itt hajrá! Hajrá, magyarok! Hajrá, Magyarország!
Feleki Lászlótól, a Népsport egykori főszerkesztőjétől, az írótól így búcsúztam egy interjúban:
– Akkor még csak arra kérlek, hogy üzenj valamit az ifjú sportújságíróknak, valami vezérlőelvet, ars poeticát, valami fontos intelmet, ami a te munkásságodat is irányította.
A válasza így hangzott:
– Hajrá, magyarok!