Infrastruktúra és gazdasági növekedés

Az infrastruktúra fejlesztése jelentősen javítja egy ország tőkevonzó képességét. A jó utak, a gyors és kiterjedt vasút, a folyami szállítás lehetősége, a megfelelő kommunikációs hálózatok, a kereskedelmi és banki infrastruktúra kiépültsége vagy akár a szálláshelyek száma és minősége egyaránt befolyásolja a megtelepedni vágyó befektetők értékítéletét, legyenek azok külföldiek vagy hazaiak. Emellett az infrastruktúrára költött összegek nagymértékben javítják a gazdasági konjunktúrát is. Egyfelől közvetlenül az építőiparban, az építőanyag-iparban jelentkezik megrendelésként az infrastruktúrára költött összeg, másrészt olyan területekre is élénkítő hatással van, mint a bankszektor (ha a befektetésekhez hitelekre is szükség van). Sok kis- és középvállalkozás talál magának piacot a fejlesztések miatt. Gyakran tág értelemben is használják az infrastruktúra fogalmát, amikor a humán tőke fejlesztését szolgáló eszköz- és intézményrendszert is besorolják az infrastruktúra fogalmi kereteibe. Így különösen az oktatás és az egészségügy, de gyakran a környezetvédelem is ide sorolódik.
A Széchenyi-terv különösen nagy súlyt fektet a hazai infrastruktúra fejlesztésére, ezen belül elsősorban az autópálya-építésekre és a turizmus feltételeinek a javítására. Kiemelendő az informatikai ismeretek elterjedésének a támogatása is, amely az Informatikai Kormánybiztosságon belül, de a Széchenyi-tervhez kötődően valósul meg.
A legnagyobb kiadási tételt az autópálya-építések jelentik. Ebből valósult meg az M7-es autópálya részleges felújítása, az M3-as autópálya szakaszának továbbépítése és a szekszárdi Duna-híd építése. Gazdasági szempontból az új pályaszakaszok jelentős térségi fejlesztési hatással lehetnek. A gyorsabb és biztonságosabb megközelítés letelepedésre ösztönözhet multinacionális, külföldi és hazai vállalkozásokat, illetve ezek beszállítóit, így eddig elmaradott térségek gazdasági fejlődése is megindulhat. A pályák miatt nagyban javul az ott élők közérzete is, hiszen gyakran elszigetelt településeket hoz közelebb a centrumtelepülésekhez. Másrészt az autópályákra terelődő forgalom környezeti hatásai sem lebecsülendők: az autóutakról a forgalom részben átterelődik a pályákra, így a településeken csökken a levegő szennyezettsége, és a balesetveszély is mérséklődik. Szintén kedvező a pályák hatása a turizmusra: jelenleg sok külföldi és hazai turistát elriaszt e területek nehéz megközelíthetősége.
Ugyanakkor gyakori viták forrása a pályák finanszírozása és az épített szakaszok minősége. Az utóbbiról nehéz állást foglalni, az előbbivel azonban érdemes foglalkozni. Jelenleg a finanszírozás külföldi forrásokból történik úgy, hogy a Magyar Fejlesztési Bank vesz fel hitelt devizában, majd forintban folyósítja az építtetőknek. Mivel közvetlenül bízzák meg az építőt, s emiatt nincs mód versenytárgyalásra, az állam (és képviselője, az MFB) nem lehet biztos abban, hogy a legolcsóbb ajánlatot kapja, s így veszteségek keletkezhetnek ahhoz képest, mintha nyílt versenytárgyaláson alakulna ki a vállalási ár. Ráadásul ez utóbbi esetben EU-források is megnyerhetők lennének, ami más oldalról azt is jelenti, hogy több szakasz épülhetne ugyanannyi állami forrásból. Emellett nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a minőségi kifogások jobban érvényesíthetők az építtető felé, mint akkor, ha politikai szempontok is megjelennek a kiválasztásban.
A turizmus fejlesztését szolgáló pályázatok igen sikeresek, nagyobb részt annak köszönhetően, hogy viszonylag nagy arányú (a projekt értékének ötven százalékáig terjedő) támogatás is elérhető. Kiemelten kezeli a program a gyógyturizmus fejlesztését, ami fajlagosan nagyobb bevételt eredményez, mint a turizmus más ágai.
Az informatikai infrastruktúra terén igen nagyot lépett előre az ország az utóbbi években. Megvalósult a kormányzati portál, számítógépekhez jutottak települési önkormányzatok, pedagógusok, civil szervezetek. A hazai szoftverfejlesztő cégek eredményeit pedig egyre inkább elismerik a fejlett országok befektetői is, amit jól mutat az, hogy fejlesztőbázisokat hoznak létre hazánkban. Ennek alapja a kiváló magyar műszaki-matematikai képzésben rejlik. Terjed az elektronikus kereskedelem, gyorsan bővül az internetezők tábora. A digitális tartalom egyre inkább elérhető magyar nyelven is.
Az infrastruktúra összetettségét egyrészt vállalkozói oldalról vizsgáljuk. Az infrastruktúra kiépítésében, a közüzemek működtetésében, a szolgáltatások nyújtásában szerepet vállaló vállalkozások szerkezetét, helyzetét tekintjük át a következőkben. Alkalmazkodva a tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréhez, az építőiparral, az ingatlanügyletekkel, a távközléssel, az egyéb személyi szolgáltatást nyújtó, valamint a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátással foglalkozó vállalkozások helyzetét és azok alakulását szükséges áttekintenünk.
Az építőiparhoz tartozó vállalkozások száma egyenletes ütemben emelkedett, és 2000-ben meghaladta a 12 ezret, ami 1995-höz képes 1,6-szeres növekedés. Az építőiparhoz és az ingatlanpiachoz tartozó, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások száma 1995 és 2000 között nyolcvan százalékkal növekedett, és 2000-ben számuk meghaladta a 21 ezret. Az említett időszakban a legnagyobb mértékű növekedés az ingatlanberuházás, -értékesítés, -forgalmazás szakágazatot jellemezte, számuk 7,5-szeresére növekedett, és 2000-ben meghaladta a 4600-at. Tekintettel arra, hogy az ágazatra egyértelműen a tőke koncentrálódása volt a jellemző, az egy vállalkozásra jutó saját tőke nagysága 1995 és 2000 között csaknem megduplázódott. Az ingatlanügyletek ágazatába koncentrálódó tőke – jegyzett tőke – az öt év alatt megduplázódott, és 660 milliárd forintra nőtt. Az építőipar jegyzett tőkéje 1995 és 2000 között 32 százalékkal emelkedett, és 152 milliárd forint volt 2000-ben. Az állami tulajdoni hányad – hasonlóan az ingatlanügyletekhez – megfeleződött (19 százalékról nyolc százalékra) 1995 és 2000 között. Emellett azonban ebben az ágazatban a külföldi tulajdoni hányad is csökkent (32 százalékról 23 százalékra).
Annak ellenére, hogy a távközléshez tartozó vállalkozások napjainkra egy szélesebb tevékenységi kört ölelnek fel – az említett nómenklatúra nem tesz különbséget például internetszolgáltató és távközlési szolgáltató között –, a telekommunikációhoz tartozó, különböző típusú szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások mindegyikét ehhez az ágazathoz sorolja. A KSH 2002-es adatai alapján Magyarországon 35 internetszolgáltató áll a felhasználók rendelkezésére. Ezektől függetlenül a távközléshez tartozó cégek száma 2000-re megduplázódott, közel jár a négyszázhoz. A távközlési ágazathoz tartozó vállalkozások jegyzett tőkéje 290 milliárd forint volt 2000-ben, ami nyolcvan százalékkal növekedett 1995-höz képest. Az állami tulajdoni hányad 22 százalékról négy százalékra zsugorodott, míg a külföldi befektetők tulajdoni hányada 63 százalékról 71 százalékra bővült.
A szennyvíz-, hulladékkezelést, településtisztasági szolgáltatást végző vállalkozások száma 2000-re 1995-höz képest csaknem hetven százalékkal emelkedett. Az ágazathoz tartozó vállalkozások esetében az állami – és önkormányzati – tulajdon aránya 92 százalék volt 1995-ben. Ez – ha kismértékben is, de – folyamatosan csökkent, és 2000-re 76 százalékra süllyedt. A tulajdonosi struktúra átrendeződése mögött a külföldi tulajdonosok térnyerése áll. Míg 1995-ben a külföldi tulajdon aránya az ágazatban alig haladta meg a négy százalékot, addig 2000-ben ez az arány csaknem húsz százalékra nőtt, az ágazatba öt év alatt a külföldi befektetők 21 milliárd forint tőkét pumpáltak.
A villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátási ágazathoz 463 vállalkozás tartozott 2000-ben, ami 47 százalékos növekedés eredménye. Az állami tulajdon aránya 61 százalékról (1995) negyven százalékra csökkent 2000-re. Az ágazat jegyzett tőkéje nagyságrendjét tekintve nem változott – 1050–1100 milliárd forint között mozgott – 1995 és 2000 között.
A vizsgált ágazatok közül – nominál értéken – szinte mindegyik csaknem megháromszorozta nettó árbevételét. Ettől a villamosenergia-, a gáz-, gőz-, vízellátási ágazati vállalkozások maradtak le a 2,4-szeres növekedéssel, és a távközlés vállalkozásai emelkedtek ki árbevételük megnégyszerezésével. Ugyanakkor az ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalkozások növelték hatékonyságukat a legnagyobb mértékben az egy főre jutó árbevétel tekintetében, ami 4,7 millió forintról 31,1 millió forintra növekedett. Az építőipar vállalkozásai tudtak legkisebb mértékben javítani hatékonyságukon.
Az építőiparban és ingatlanügyekkel foglalkozó vállalkozásoknál 1995-ben összességében 188 ezer fő állt alkalmazásban, és ez alig egy-két százalékkal csökkent 2000-re. Természetesen a legtöbb embert az építőipar foglalkoztatja. Számuk 124 ezerről 133 ezerre nőtt 2000-re. A millennium évére a távközlés területén csökkent a foglalkoztatottak száma 25 ezerről 22 ezerre.
A szennyvíz-, hulladékkezelést, településtisztasági szolgáltatást végző vállalkozások által foglalkoztatottak száma 1995 és 2000 között gyakorlatilag nem változott.
A villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátási vállalkozásoknál foglalkoztatottak száma 1995-höz képest nagyjából harminc százalékkal csökkent 2000-re (százezerről hetvenkétezerre).
A szerző a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője