Infrastruktúra és ipari parkok

Az Ipari Parkok Egyesület jó szívvel és nyugodt lelkiismerettel tekint vissza mindarra, amit az infrastruktúra kiépítéséért tett. Nyolc éve, 1994-ben fogalmaztuk meg küldetésfilozófiánkat, amelyben kitüntetett szerepet kapott a fizikai és szellemi infrastruktúra kiépítése. Akkor minden ipari parknál a munkahelyteremtés volt az alapvető motiváló tényező. S a munkahelyhez, a termelőmunkához mindenekelőtt az infrastruktúrát kellett kiépíteni. Fontos szempont volt a külföldi tőke bevonása, alkalmazása, gyors letelepítése, a fejlett technológia bevonása, a fejlesztési források bővítése az ipari parkok térségeiben. Ma az ipari parkokba települt cégek 120 ezer embernek adnak munkát, s összességében az ipari átlagot kétszeresen meghaladó termelékenységi mutatókkal rendelkeznek. Az ipari parkokból származik az ipari export negyven százaléka.
Az ipari park sikerágazat lett. Ebben óriási szerepe volt annak, hogy végre el lehet jutni Magyarországra autópályán. Egy olyan időszakban, amikor nem volt pénz autópályára (sem) – öszszekapcsoltuk Budapestet az európai autópálya-hálózattal. Az M1-es igen drága autópálya lett – de ennél sokkal drágább megoldás lett volna, ha elhalasztjuk megépítését. A keleti piacokra igyekvő működő tőkét az immár autópályán is elérhető ipari parkok jórészt kiépített infrastruktúrával várták (és várják). Nem utolsósorban ennek köszönhető, hogy a modernizációs folyamathoz nélkülözhetetlen évi kétmilliárd USD tőkebeáramlásban a privatizációs lehetőségek elapadása után sem történt visszaesés. Ma már nemzetközi szinten is köztudomású: hazánkban gyorsan le lehet telepedni, az ipari parkok menedzsereinek és (többnyire önkormányzati) tulajdonosainak jóvoltából néhány hónapra szűkül a befektetési idő, ami a munkát indító szerződéstől az első termékek kibocsátásáig eltelik. És ez az időnyereség óriási érték – számos cégnél dollármilliókban mérhető. Biztató az is, hogy – két év kihagyás után – továbbépül az autópálya-hálózat, az ország mind nagyobb részét vonzóvá téve a tőkebefektetők számára.
Az ipari parkok létesítésében és működtetésében a megközelítést biztosító autópálya csak egy – bár kitüntetetten fontos – infrastrukturális elem. Az ipari parkokba települő cégek számára az energetikai, kommunális, üzleti (például banki) szolgáltatásokat biztosító infrastruktúra ugyancsak nélkülözhetetlen és rengeteg munkával jár, de ezek megteremtésére kisebb figyelem irányul – mert ezen a téren a helyzet jobb, és a gondok üzleti alapon gyorsabban megoldhatók.
A fizikai infrastruktúra kiépítése terén további lehetőségek kínálkoznak a nemzetközi repülőterek révén, amelyek a parkok mind igényesebb kiszolgálásában (just in time szállítás) fokozódó szerephez jutnak. További tartalékot jelent a vízi közlekedésben rejlő lehetőségek kiaknázása (a Dunán való hajózás lassan ismét akadálytalan lesz…), a menedzserek magánrepülőgépeken mozgását előmozdító, kisebb kapacitású repülőterek, amelyek az ország legtávolabbi térségeit is elérhetővé teszik.
Az infrastruktúra kiépítését parkonként maximum 200 millió forint vissza nem térítendő támogatás segíti. (Hárommilliárd forint beruházási összeghatár felett ez a támogatás 250 millió forint.) Egy park infrastruktúrájának kiépítése másfél-két milliárd forint. 2001-ben az egy parkra jutó támogatás elérte a 13 millió forintot.
*
Elégedettek lehetünk az eredménnyel?
Igen, ha azt nézzük: honnan indultunk és hol tartunk öt évvel az első 28 ipari park cím odaítélése után. Ez a 28 park adja a jelenlegi ipari parkok teljesítményének 90 százalékát. Úgy látjuk, hogy a kép igen változatos, az infrastruktúra kiépítésének nagyobb része még előttünk áll.
Ha az uniós csatlakozás felől közelítünk az infrastruktúra-fejlesztéshez, úgy tűnik, jelentős késésben vagyunk. Az Európai Unió támogatási rendszere ugyanis számottevően eltér a mai gyakorlatunktól. Mindenekelőtt: a római szerződés kimondja, hogy a benne foglalt alapelvekkel összeegyeztethetetlen „bármely állami támogatás, amely azáltal, hogy előnyben részesít egyes vállalatokat vagy egyes áruk termelését, torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget”. Olyan gazdaságpolitikát kell tehát megvalósítani, amely tekintettel van a szigorú tilalmakra is, de a tilalom alól felmentést adó kivételekre is. Az ipari parkok további tartalékokkal rendelkeznek. Az unió ugyanis nemcsak nem tiltja, de kifejezetten kívánatosnak tartja a területfejlesztés, a felzárkóztatás, valamint az innovációorientált fejlesztések támogatását – természetesen pályázati, átlátható versenyszabályok érvényesítése esetén.
A 2004-ben várhatóan bekövetkező uniós csatlakozásunk felértékeli az infrastrukturális fejlesztéseket, s az ipari parkokat különösen. Az ipari parki fejlesztések ugyanis EU-konform módon segítik az adott térségben lévő vállalkozások versenyképességének növelését, s így megfelelnek a római szerződés alapelveinek. Az ipari parkok e téren meglevő előnyeit azonban nem könnyű érvényesíteni ahhoz, hogy a régiók (s e keretben az azokban működő parkok) pályázhassanak, mindenekelőtt szükség van a nemzeti gazdaságfejlesztési tervre, amely most készül. Olyan tervre, amely széleskörűen nyitott szakmai munkán alapul, amely integrálni képes a helyi erőfeszítéseket és mobilizálni a regionális erőforrásokat. A Széchenyi-terv pályázatai ehhez kedvező (induló) lehetőségeket teremtenek, de a hátralevő másfél év igen kevésnek tűnik ahhoz, hogy Brüsszelben sikeresen pályázzunk széles nemzetközi versenyben, a lehetőségeinket (több száz milliárd forint volumenű pályázatról van szó) maradéktalanul kihasználjuk.
Az ipari parkok eredeti (a fejlett világban kialakított) funkciói a „szellemi infrastruktúra” kiépítésével vannak összefüggésben. Azokkal a tevékenységekkel, amelyek nálunk ma még csak néhány parknál (például Videoton Ipari Park) vannak jelen. Nem csupán az gond, hogy a késés ezen a téren jelentős. A késedelem nem is tudatosodott. Az ipari parkok akkor haladják meg az „ipartelep” jellemzőit (a fizikai infrastruktúrával kapcsolatos követelmények teljesítését), ha gazdaságszervező funkciót is vállalnak. Ehhez az szükséges, hogy a szolgáltatások széles skálájával mozdítsák elő a betelepült cégek, valamint az ipari park térségében működő kis- és közepes vállalkozók versenyképességének javítását. Döntő elem ehhez, hogy az ipari parkok hálózatot alkossanak, egy információs rendszer kapcsolja össze őket (kvázi virtuális vállalatként), s szakmai profillal is rendelkezzenek. Az információs rendszer kiépítése azonban két éve egy helyben topog.
A szakmai profil azért fontos, mert ez teremti meg a vállalkozások sokoldalú együttműködésének lehetőségét. Így például egyes technológiai elemeket (hőkezelés, festés, galvanizálás) a cégek szolgáltatásként vehessenek meg, olcsóbban, mint ha saját maguk építenék ki ezeket az üzemrészeket. Ez természetesen fordítva is igaz: ezek a „technológiai” jellegű szolgáltatások az ipari parkok térségében levő vállalkozásoknak is rendelkezésükre állnak. Az ipari parkok ily módon egyszerre jutnak olyan üzleti lehetőséghez (és bevételhez), amely a park fejlesztését elősegíti, illetve olyan gazdaságszervező szerephez, amely a parkok térségében gyorsíthatja a fejlődést. A kezdeti lépéseken túl vagyunk: az országban létrejöttek azok a klaszterek, amelyek e gondolat jegyében szerveződnek (Közép-magyarországi Autóklaszter, Dél-alföldi Textilipari Klaszter, Közép-dunántúli Fa- és Bútoripari Klaszter stb.). Az ipari parkok növekvő szerepet kívánnak vállalni ebben a folyamatban, hiszen a célok azonosak a parkokéval, s e munkát 2002-ben összesen 350 millió forint ösztönző támogatás is segíti.
A minőségi fordulat előttünk van. Ennek feltétele az, hogy az ipari parkok infrastrukturális fejlesztésében a súlypont áthelyeződjék a park cégeinek, illetve a park térségében működő vállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások kiépítésére, a versenyképesség javítására.
A szerző az Ipari Parkok Egyesület elnöke