Magyarország kettészakításáról

Tõkéczki László
2002. 04. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldali ellenzék újabban állandóan arról elmélkedik, hogy a Fidesz-kormány és kampány kettészakítja az országot. Régebben csak az ország állítólagos anyagi szétszakításáról fabuláztak olyanok, akiknek jó része az egykori puha diktatúrában tényleg reménytelen helyzetben szorította az ország legalább felét. Most azonban mástól félnek a valóságban a kozmopolitizmus és globalizmus hazai képviselői akkor, amikor szétszakításról ágálnak.
Itt most arról van szó, hogy első fordulós előnyük ellenére is észrevették a nagy, de távlattalan nyugdíjas-mozgósítás velejéig hamis lózungjait és módszereit alkalmazva, hogy Magyarország egyre nagyobb részét hidegen hagyja régi (elavult), „hívó szavaik” áradata. Sőt nemcsak visszhangtalanok a médiahegemónia segítségével sokszorosan felerősített téziseik, de növekvő mértékben ingerültséget váltanak ki és elutasítást. S minden azért van, mert az egész baloldali manipulációnak nincs, illetve immáron egyre világosabban hamis az értékbázisa.
Hiszen egyre nyilvánvalóbb az a jobbik Magyarországnak, hogy az MSZP, s még inkább az SZDSZ a nemzetközi pénztőke és azok hazai komprádor/helytartó szövetségeseinek pártja. Régen az elvtársak a proletár nemzetköziséget szolgálták ki, ma a legrosszabb értelemben vett burzsoá kozmopolitizmust (globalizmust) követik a nemzeti érdekek háttérbe szorításával is. E sorok szerzője nem antikapitalista, a magántulajdont civilizációs alapnak tartja, s a tisztességes nyereséget ugyanolyan jogosnak gondolja, mint a méltó munkabért. De most abszolutizálni a magánérdeket ugyanolyan kizárólagosan, ahogyan az elvtársak azt korábban démonizálták – nos, ezt az egyetemes magyar társadalom elárulásának tartom, de különösen annak a szegénységnek az elárulása ez, amelynek szavazataival a demagóg plutokrácia esetleg hatalomba kerül.
Nem azon kell tehát hivatásos baloldali politikusnak háborogni, ha őket sokan hazaárulónak tartják – amely minősítés pedig egyébként sem vonatkozik szavazóikra, hiszen nincsen kollektív bűn! –, hanem úgy kellene tevékenykedni, hogy ezt fel se lehessen vetni. A nemzeti érdeket persze sokféleképpen lehet megfogalmazni, de úgy nem, hogy egy megfogalmazás egy adott nemzet ellenfeleinek/ellenségeinek érdekét fedi, azzal szinte állandóan egybecseng. Ilyen nemzeti érdekpolitikát csak a proletár nemzetköziség és annak mostani burzsoá kozmopolita hasonmása tud produlkálni. Ez azonban mindig csak csoportérdek-politika, fessék bár nemzeti színűre és fogalmazzák azt magyar nyelven.
A több évtizedes hazudozások után, amely persze monopolhelyzetű hazugság lévén erősen mételyezett is jó szándékú apolitikus tömegeket, nem lehet azon csodálkozni, ha egyre több embernek elege van a „szocialista nemzeti egység” kicsit átfestett folytatásából és folytatóiból. Egyre többen gondolják úgy, hogy mondjuk egy olyan pluralizmus, amely csak baloldali elvek mutációit tartalmazhatja, nem pluralizmus, ahogyan a szocialista demokrácia sem volt demokrácia.
Ha a baloldali „mainstream”-től eltérő összes gondolkodási és politikai irányzat mindig csak különböző fokon jelentkező (és nyugdíjas) veszedelmet, s nem a balos tudatipari termékekkel egyenjogú irányzatot jelent, akkor kár pluralizmusról beszélni. Ha Magyarország demokratikusan megválasztott és úgy is működő mai miniszterelnökét csak azért lépten-nyomon diktátornak lehet nevezni, mert nem a szocialista érdeklobbi kívánságai szerint tevékenykedik, akkor nem a miniszterelnök „szakítja szét” az országot, hanem azok, akik hatalom nélkül nem tudnak békés polgárként élni. Pedig annak lehetőségét, az 1989 előtti előéletüket tekintve, nagyra lehetne értékelni. A hazug, szokásos kommunista módon előállított akasztásos félelem sulykolása egyébként azért volt bizonyos körökben hatékony, mivel sokakban ott lappang a múlt miatti bűntudat. Ez persze nem a bűnbánat felé mozgatja egy volt „élcsapat” tagjait, hanem kompenzáló agresszivitást szül, amit hatékony manipulációval át tudtak vinni szánalmasan apolitikus, állandó nosztalgikus illúziókban élő, zömmel öreg emberekre. S az ország szétszakadt, de ismét csak amiatt, mert valakik hazudtak.
Lehet persze mindezek ellenére azt mondani, hogy Magyarországot vagy a magyarságot az ellentétek ellenére mindenki képviseli. De az rögtön világos, hogy a baloldali ellenzék csak „tízmillió magyarral” számol állandóan. S hogyan lehet Magyarországot jól képviselni, ha magyarkodásnak tartunk minden nemzeti megnyilvánulást egy olyan időben, amikor a mértékadó nagyhatalom országában például a nemzetizászló-kultúra szinte valláspótlék. De az is nagy kérdéseket vet fel Magyarország képviseletét illetően, ha az ország politikai életét nemzetközileg állandóan a legpejoratívabb jelzőkkel írják le baloldali honfitársaink. Ezeknek a példáknak inkább az a logikus következménye, hogy balosaink akarják a nemzetköziesített magyarságot monopolisztikusan képviselni. Nincs abban semmi meglepő, sőt régi kommunista szokás és módszer az, hogy másokat vádolnak azzal, amit maguk követnek el vagy akarnak elkövetni (Lásd a „a béketábor”, a „háborús uszítók” és a hozzájuk hasonló egykori fogalompárokat, amelyekből kimagaslott a „békeharc” kifejezés, vagy napjainkban a „durva kampány”, amelyben a napi mocskolódás zöme a szocialistáktól és főleg a „liberálisoktól” árad).
Szétszakad az ország? Nos, igen, ha a baloldal nem tud lemondani monopolisztikus igényeiről. Ha mondanivaló és érvelés helyett egy velejéig aljas, állandó rágalombotrányt és személyeskedő politikát folytat, miközben bizonyítani sohasem bizonyít. Az Orbán Viktor által kiváltott lelkesedést lehet diktatúraszimptómaként minősíteni, csakhogy a valóság az, hogy az ő személyes sikere szabadon születik, s azzal függ össze, hogy van mondanivalója, eszméket és célt fogalmaz meg egy eszménytelenített világban. Az ellentétes oldalon – jellemző módon – csak Horn Gyula képes hasonló érzelmek öregek közötti kiváltására. A különbség persze óriási is egyben, mivel Horn eszméi jórészt halottak (nem kevés igazságuk ellenére), s ami abból eleven, azt most éppen a jelenlegi miniszterelnöktől lehet hallani.
Igen, szétszakadhat az ország, ha az MSZP győzne, kevés haszonélvezőre és a nagy vesztes táborra, amelybe azok óriási többsége is beletartozna, akik vasárnap az MSZP-re és az SZDSZ-re szavaztak. Ez a legszomorúbb az egészben. Az MSZP első körben saját szavazóinak nagy részét fogja cserbehagyni a tőzsdeérdekeltségekért, a befektetői érdekekért, a tudományos neoliberális közgazdaság alkalmazásával ígérkező örök és megdönthetetlenül a gazdasági fölényen alapuló politikai hatalomért. S ha a saját választóknak ez a sorsa, mit mondjunk azokról, akik nem az „övéi”?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.