Mára a közép-európai országok külön úton járnak, tehát nem beszélhetünk egy 2001-ben Lengyelországban elindult általános baloldali előretörés folytatásáról, mint ahogy 1993–1994-ban történt, hiszen Varsóval ellentétben Magyarországon a jobboldal erős parlamenti egységet alkot a jövőben. Csehországban pedig mindig is más volt a pártrendszer, és az idén nyáron esedékes parlamenti választások kimenetele sem illeszthető ebbe a folyamatba, a Václav Klaus vezette jobboldali párt jó győzelmi esélyekkel néz a voksolás elé, bár szoros lesz a verseny a kormányzó szociáldemokratákkal – fejtette ki Brigid Fowler.
A térséggel foglalkozó szakértő a helyszínen kísérte végig a magyarországi választások mindkét fordulóját, s mint lapunknak elmondta, a választásokat ugyan az MSZP–SZDSZ-koalíció nyerte, a Fidesz-MPP által vezetett koalíció azonban olyan jól szerepelt, főleg a második fordulóban, hogy az erőviszonyok szinte kiegyenlítődtek. Ez pedig azt jelenti, hogy a szocialista és a liberális pártnak és elitnek tudomásul kell vennie, hogy a jobboldalon egy olyan komoly erő van, amely mögött mára jelentős társadalmi bázis áll.
Magyarország külpolitikájával kapcsolatban Brigid Fowler úgy vélekedett, hogy Budapest három külpolitikai prioritását soha nem volt és nem lesz könnyű összehangolni, legalábbis ameddig Magyarország és a szomszédai nem tagjai az Európai Uniónak. Minden kormány más-más sorrendet állított fel az unióhoz való csatlakozás, a határon túli magyarok ügye és a szomszédságpolitika között. Annak ellenére, hogy az Orbán-kormányról az EU-t állandóan kritizáló kabinet képe alakult ki, amikor a csatlakozási tárgyalásokról volt szó, Budapest többször hajlott kompromisszumkötésre, mint bármelyik más közép-európai ország. „Részben ennek köszönhető, hogy Magyarország még mindig a tagjelölt országok listájának az élén áll” – fogalmazott a szakértő. A határon túli magyarokra vonatkozóan a kutató azt emelte ki: az Orbán-kormány hajlandó volt megváltoztatni a státustörvény tervezetét azért, hogy ez közelebb kerüljön az unió követelményeihez. Nem szabad megfeledkezni ugyanakkor arról, hogy a csatlakozás előtt a jogszabályt még módosítani kell. „A státustörvénnyel kapcsolatban újra felmerül az a kérdés, hogy lehet-e egyszerre törődni a határon túli magyarokkal és jó kapcsolatot ápolni a szomszédos országokkal. Több szomszédos államnak nem volt ugyan problémája a státustörvénnyel, és mindenképpen üzenetértékű, hogy aláírták az Orbán– Nastase-megállapodást, de Budapest még mindig nem egyezett meg Szlovákiával, s a vita kimenetele immár az új budapesti kormány állaspontjától és az ottani választás eredményétől függ” – vélekedett a Fowler.
Lapunknak arra a felvetésére, mi az oka annak, hogy nyugaton sokan még mindig nem értik Budapest felelősségvállalását a határon túli magyarok iránt, a kutató leszögezte: ez részben azért lehet, mert Európa másik felén sztereotípiák élnek erről a térségről. „A nyugaton létező mentális térkép szerint Magyarország valahol Jugoszlávia mellett van, a Balkánon, ahol konfliktusok voltak. S mint tudjuk, Milosevics háborút okozott azzal, hogy felvetette a Boszniában lakó szerbek ügyét. Vannak, akik ezt az esetet nehezen tudják megkülönböztetni a magyarok speciális helyzetétől. A státustörvény előkészítése óta a nyugati politikusok azt látják, hogy Budapestnek megromlottak a kapcsolatai a szomszédaival. Különösen a NATO-nak és az Európai Uniónak pedig nagyon fontos, hogy ebben a térségben béke és stabilitás legyen. Az európai politikai elit (kivételt talán a németek képeznek) ugyanakkor nehezen emlékezik arra, hogy milyen egy olyan országban élni, ahol még mindig nem dolgozták fel a történelmi traumákat. Nyugaton sokan nem értik, hogy nyolcvan év után miért kell még mindig Trianont emlegetni. Ezek a hozzáállások nem veszik figyelembe azt, hogy Magyarország széteséséről nem nyolcvan, hanem csak a rendszerváltozást követően, tizenkét éve lehet beszélni” – hangsúlyozta a birminghami egyetem kutatóintézetének munkatársa.
Volodimir Zelenszkij
Zelenszkij megint mások pénzét költené
