Megerősödtek az ismert törésvonalak

„Csupán az eddig is ismert törésvonalakat erősítették meg a mostani választások, egyelőre mindegyik tábor elég erősnek tűnik ahhoz, hogy a másik politikai orientációját semlegesítse, így Kijevnek nincs más választása, mint a hosszú ideje kiegyensúlyozott, több elemet kombináló külpolitika folytatása” – értékelte lapunknak az ukrán parlamenti választások lehetséges külpolitikai hatásait Póti László, a Stratégiai és Védelmi Kutató Hivatal (SVKH) térséggel foglalkozó szakértője.

Több szakértő szerint lényegesen befolyásolhatja az egy hete tartott szavazás Ukrajna elkövetkező négy évének külpolitikáját. Mint általában megállapítják, az országban jelenleg – földrajzi szempontból is – két fő pólus van. Míg Leonyid Kucsma elnök inkább Oroszországhoz húz, addig Viktor Juscsenko exkormányfő, a győztes Mi Ukrajnánk vezetője az euroatlanti kapcsolatokat erősítené. Póti László e véleményekkel szemben eleve relativizálná a mostani választások külpolitikára gyakorolt hatását, és tovább árnyalja az iménti felosztást is. Eszerint a Juscsenko vezette nyugatos jobboldal – amely egyébként furcsa konglomerátum, hiszen itt egyesülnek a nacionalista erők különböző áramlatai is – egyértelműen euroatlanti irányultságú, s például azonnali kilépést sürget a FÁK struktúráiból, valamint rögtön bejelentené igényét a NATO-tagságra. Ez utóbbi célkitűzést azonban a tábor nem teljes egésze támogatja. A baloldali mező, Petro Szimonenko kommunistái egyértelműen Moszkva felé húznak, céljuk azonban nem az egész posztszovjet térség reintegrálása, hanem egyfajta szláv testvériség jegyében megalapítandó orosz– belorusz–ukrán unió. E paletta közepén helyezkedik el a kutató szerint a Kucsma elnök által fémjelzett, a többvektorúságot hirdető, a Kelet és Nyugat közti hídszerepről álmodó hivatalos Ukrajna. Színező elemként a szakértő megemlíti még Julia Timosenko mozgalmát, amely nem kevés illúziótól hajtva a két pólus közötti önálló geostratégiai központként képzeli el Ukrajnát. A választások tehát Póti László szerint csak megerősítették az eddigi, az egymással szemben álló keleti és nyugati orientációval leírható megosztottságot, amelyet e tekintetben a szakértő kiegészítene a politikai elit és a közvélemény közötti törésvonallal.
A három vektor, Európa, Amkerika és Oroszország közötti egyenjogúságot hirdető ukrán külpolitika egyébként 2000 végétől érezhetően módosult. Egyfelől kifulladt az integrációs lendület és nem igazolta vissza az illuzórikus ukrán várakozásokat, másrészt színre lépett az orosz érdekeket elődjénél jóval pragmatikusabban és hatékonyabban érvényesítő Putyin. E két tényező együttes hatása módosította az addig egyértelműen nyugatos kurzust. Ezen a tavaly szeptemberi Amerika elleni terrortámadás sem változtatott, Kijev ugyanis Moszkvával ellentétben nem használta ki az ebből adódó lehetőségeket. Ráadásul Oroszország látványos közeledésével a Nyugat figyelme automatikusan lanyhult Ukrajna iránt, amely így ismét a helykeresés jól ismert, bizonytalanságával idegesítő állapotába süllyedt vissza. Az orosz–ukrán kapcsolatok közben látványosan javultak, mint Póti László is megjegyzi, erősödött a függés Oroszországtól, amelynek befolyása elsősorban gazdasági eszközökön keresztül érvényesül. Az ukrán gazdaság olyan meghatározó szegmensei vannak gyakorlatilag orosz kézben, mint az energetika vagy a szállítás, de abszolút meghatározó a jelenlét – a kampány során ez érződött is – a tömegtájékoztatásban. A szakértő szerint a privatizáció átláthatatlan technikái miatt ez a térnyerés nem mindig mutatható ki, de nyilvánvalóan zajlik. A jelenlegi ukrán vezetés is partner ebben. Mindezzel kapcsolatban a szakértő fontosnak tartja megjegyezni, hogy Ukrajna legfőbb külpolitikai problémája „belül van”, hiszen az euroatlanti integráció legfontosabb előfeltétele az árnyékgazdaság felszámolása, az oligarchák és a hatalom összefonódására épülő modell letisztítása.
A kutató szerint az elnökválasztásig mindenképpen megmarad tehát Ukrajna eddigi többvektorúságon alapuló külpolitikája. Ez felel meg egyébként a legjobban az ukrán adottságoknak is, teszi hozzá Póti László, megjegyezve, hogy ezzel a centrum-külpolitizálással valójában nem lenne baj, ha a belső viszonyok rendbetételével párosulna.