Mese a szivarfüstről

A szocialista párt vezére a pozsonyi Új Szóban adott interjújában megfenyegette Duray Miklóst, mondván: nem bocsátja meg neki, hogy szerepelt a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésén. Hac urget lupus, hac canis, aiunt… Itt farkas fenyeget, ott kutya törne rád – énekli a Szatírákban Horatius. Fenyegetés… A szó hónapok óta jelen van a magyar közéletben, és a választások lezajlása után új erőre kapott. Miközben balliberális oldalról cáfolnak és tagadnak minden fenyegetésre irányuló észrevételt és megjegyzést. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a szó (igei vonatkozásban) azt jelenti: büntetés, megtorlás, ártalom kilátásba helyezésével ijeszt(get) valakit vagy valamit; (melléknévként) fenyegető az, amiben valami várható veszedelem rejlik.
Veszedelem? Megtorlás? Ártalom? A cáfolatok és tagadások helyett álljon itt egy anekdota, amely tökéletesen kifejezi a jelenlegi helyzetet.
A sakktörténelem legnagyobb alakjainak egyike a német Emanuel Lasker volt, aki új szemléletével – a sakk küzdelem! – harcot indított a dogmatikus játékfelfogás ellen. A világbajnoki címért kétszer is megmérkőzött a lengyel Janowskival, és mindkétszer magabiztosan le is győzte: 1909-ben 8:2-re, majd 1910-ben 9,5:1,5 arányban. Laskerről köztudott volt, hogy verseny közben is igen erősen szivarozik, és annak idején vágni lehetett a füstöt abban a helyiségben, ahol ő asztalhoz ült. Maróczy Géza nemzetközi nagymesterünk is szenvedett Lasker szivarjaitól, történetesen 1924-ben, egy New York-i versenyen, ahol a két világnagyság megfordult. (A közöttük tartandó világbajnoki páros mérkőzésre sajnos anyagi okok miatt nem kerülhetett sor.) De visszatérve Janowskira: a lengyel nagymester állította, hogy vereségeinek oka elsősorban abban keresendő, hogy nem bírja a szivarfüstöt, és Lasker kétszer is azért szerezte meg a világbajnoki címet, mert a partik alatt végig szivarozott. Éppen ezért Janowski fogadást ajánlott: abban az esetben – mondta –, ha Lasker nem füstöl játék közben, legyőzi a világbajnokot.
Lasker ráállt a fogadásra, kijelölték a napot, szép számú nézősereg is összejött, mert nem hétköznapi eseményről volt szó. Az óra indult, és Janowski – aki a megállapodás értelmében a világos bábukat vezette – valóban a kezében tartotta a partit, sőt egyre jobban fölénybe is került.
Ekkor azonban váratlan dolog történt: a németek ünnepelt világbajnoka, aki huszonhét éven át rendíthetetlenül őrizte elsőségét, és csak 1921-ben Havannában, az új sakkcsillagtól, Capablancától szenvedett világbajnoki páros mérkőzésen vereséget – benyúlt a belső zsebébe, nyugodt mozdulattal elővett egy kubai szivart és az asztalra tette. A lengyel azonnal felugrott, és tiltakozott. Odaintette a versenybírót, és széles gesztusokkal a tudtára adta, hogy etikátlan dolog történik. Megállapodtak ugyanis – ismételte –, amit a versenybíró nagyon jól tudott, hogy Lasker ezúttal nem fog szivarozni. – De hát nem is szivarozik – mondta a versenybíró. – Nem szivarozik, de fenyeget!
Hát itt tartunk, kedves olvasóim: egymást érik a tagadás és a cáfolat hullámai, miközben a szivar füstje már a torkunkat reszeli…