MI A MAGYAR?

–
2002. 04. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarnak nem volt városa. Ami elkezdett fejlődni, azt elfojtották a történet viszontagságai. A Felvidék töröktől mentesnek maradt vidékein alakult valami kis szegényes, halvány városi élet, de német polgárok alakították, magyarnak csak harcok elől biztonságba vonuló helyül volt jó. Az Alföldön megvoltak a városok magyar jellegű fejlődésének rudimentumai, de ezek beleenyésztek a török hódításba. Az egy Debrecenben alakult csak ki valamelyes magyar városi élet. A török kiűzetése után éppoly kevés városi érzék volt a specifikus magyarságban, mint hajdan az Árpádok korában. A lassan, de mégis némi fejlődésbe lendült városok, Buda és Pest, Arad, Temesvár, Nagyvárad német elemekből alakultak újjá, és a XIX. század elején csaknem teljesen németek voltak. A született magyar falun élt, vagy ha városba tömörült is, mint Szegeden (bár itt is sok volt a német és rác elem), a falusi ember gazdálkodó életét élte, s a városra, iparűző, kereskedő népére úgy nézett, mint valami kuriózus idegenségre, bizonyos irigykedő lenézéssel és bosszankodó humorizálással. Mint valami idegen testet tekintette a magyar a várost a maga nemzetének testében.
Csakhogy ez az idegen test nagyon hamar felszívódott a nemzettestben. A német polgárság két nemzedék alatt magyarrá alakult, és a magyarság mind nagyobb tömegeit vonta magához. Ma még nem is tudjuk értékelni, de bizonyos, hogy a legfontosabb történeti folyamatok egyike, amelyek a magyarság életében a török kivonulása óta végbementek, a városok német polgárságának a magyarsághoz, a magyar politikai és kulturális feladatokhoz való csatlakozása. Ez az egyetlen komoly hódítás, melyet a magyar nyelv és érzés száz év óta tett, mert a falvak nemzetiségi népe közül csak minimális mennyiséget sikerült asszimilálni, holott a két generáció előtt még német városok ma már vagy teljesen, vagy legalább java részben magyarok lettek.
Ez a fejlődés oly sebességgel ment végbe, hogy még élhetnek olyanok, akik látták elkezdődni, s látják most befejeződéséhez közeledni. Aki ma hatvanéves, az még mint gyökereiben német várost látta Pestet, ma pedig a német szó végleg visszavonult Buda öreg házaiba, s ott is az öregapák már alig tudnak szívük szerint eldiskurálni unokáikkal, mert az öregapák még nem tudnak magyarul, az unokák pedig már nem tudnak németül. A mi apáink generációja hódította meg magyarnak Budapestet s a többi városokat. Ez a hódítás nemcsak azzal ment végbe, hogy a városok törzsökös lakossága magyarrá lett, hanem azzal is, hogy a magyarság mind nagyobb tömegei vonultak be a városokba. Az egykori falusi nemesnek, akinek gazdasága elpusztult a magyar élet hirtelen átalakulásában, fiai a városban élnek lateineréletet, a falusi magyar csizmadia utódja a városban finom cipőt varr, s a parasztapák ivadéka gyári gép mellett dolgozik, lokomotívot vagy villamoskocsit vezet, leveleket kézbesít. Ezek mind ma még csak félig honosak a nagyvárosban, gyermekkoruk emlékei, összes tradícióik a falura, a falusi élethez hívják őket vissza. A mai budapesti férfiak között, akik eredeti magyar nevet viselnek, csak keresve talál az ember budapesti születésűt: az eredeti magyar még mindig idegen az ország fővárosában. A fia azonban már éppolyan született pesti lesz, s éppúgy könyvekből, nyaralási emlékekből fogja ismerni a falusi életet, mint a régi pesti nyárspolgárivadék.
(Schöpflin Aladár: A város, 1908)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.