Paulus, az első magyarországi dömés

A középkori magyar prédikációk történetében nagy változást hoztak a kolduló rendek; megjelenésük és gyors magyarországi elterjedésük hatalmas lendületet adott a lelki gondozásnak. A ferencesek és a domonkosok egyaránt elsősorban a középkori városok lakói voltak, kolostoraikat nem elhagyott, várszerűen álló helyekre építették, mint a monasztikus rendek; nem is erdőségek közepébe, mint a remeték. Egy régi disztichon szerint – Bernardus valles, Benedictus montes amabat, Oppida Franciscus, celebres Ignatius urbes – Szent Bernát (azaz a ciszterciek) a völgyeket, Benedek a hegyeket kedvelte, Ferenc a kisebb, Ignác a nagyobb városokat.

Szent Ferenc és Szent Domonkos követői Magyarország szinte valamennyi fontosabb helységében megtelepedtek.
A világban maradtak, a forgalmas városokban, de kiválasztott, Istennek szentelt életüket szigorú szabályok és a kolostorok falai védték az elvilágiasodástól. Szent Domonkos követői rendjüket – Ordo Praedicatorum – a prédikátorok rendjének nevezték, legfontosabb feladatuk az evangélium hirdetése. A kasztíliai származású Szent Domonkos egyik korai munkatársa volt a bolognai egyetem jogászprofesszora, a Héderváryak nemzetségéből származó Paulus Hungarus, Magyarországi Pál, akit halálának hétszáz éves évfordulója alkalmából a katolikus egyház boldognak nyilvánított. Pál bolognai tanárként láthatta Szent Domonkos rendjének szélsebes terjedését Itáliában. A rendalapító követői részére, 1218 tavaszán hozta létre a Szent Miklós-kolostort Bolognában. Az újszerű, de a kereszténység gyökereiből kisarjadt életmód sokakat vonzott, s hamarosan Paulus Hungarus is fölcserélte egyetemi katedráját a mélyebb tudást ígérő szerzetesi élettel. Jogi képzettségével komoly segítséget nyújthatott Domonkosnak, aki ekkoriban alakította ki egyre számosabb követője részére rendjének szervezeti formáját. De segítségére volt a rend női ágának megalapításában is, Domonkos rábízta Diana D’Andallo és társnőinek, az első dominikánus apácák kolostorának építését.
Paulus Hungarus egyetlen fennmaradt műve nem szentbeszédgyűjtemény, hanem egy gyóntatási segédkönyv, melyet szintén a rendalapító kérésére és utasításainak szellemében alkotott meg, a Summa de poenitencia. A domonkosok nemcsak a prédikációt tartották fő feladatuknak, hanem a lelki vezetést, a gyóntatást is. Ez a munka, bár sok tekintetben magán viseli a skolasztikus szellemet és szerzőjének jogi képzettségét, semmiképpen sem jurátus felfogásban íródott, hanem egy vérbeli lelkipásztor nagy tapintattal elkészített segédkönyve. Leghitelesebb képet Paulus Hungarusról e könyv sorai alapján alkothatunk: „A gyóntatóatya legyen jóindulatú. Készséges legyen arra, hogy a bűnbánó lelkét felemelje és segítse lelki terheinek hordozásában. Édesen vigasztalja a szomorkodót és a bánatosat. Legyen részvéttel más hibái iránt. Tudja megkülönböztetni az esetek sokféleségét. Legyen szelídséggel segítségére a bűnbánónak.”
A tudós magyar a II. általános rendi káptalan határozata értelmében, 1221-ben indult vissza szülőhazájába öt szerzetes élén, hogy – III. Ince pápa buzdításának megfelelően – hitet vigyen a pogányoknak. A domonkos rendiek tehát nagyon korán megtelepedtek nálunk. Első kolostorukat Győrben alapították, de villámgyorsan elterjedtek az egész országban. Budai rendházuk a Várban volt, és a dominikánusok hazai megerősödését mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy az egész rend egyetemes káptalanját 1254-ben már itt, Budán tartották, és ezen a gyűlésen választották meg a világ összes domonkosának elöljárójává Humbert de Romanist. A templom és kolostor védőszentje – akárcsak Bolognában – itt is Szent Miklós püspök volt. A budavári konvent valószínűleg már nagyon korán a hazai dömések központjává lett, bár Pál nem innen, hanem Székesfehérvárról irányította magyarországi testvéreit.
A budai rendház közel egy időben épülhetett a margitszigeti apácakolostorral; építészeti megoldásaikban is nagyon sok a hasonló vonás. Talán nem túlzás, ha ebben is Paulus Hungarus munkálkodásának nyomát látjuk, aki Bolognában részese lehetett a férfi és a női szerzeteskolostor fölépülésének. A budavári domonkosrendi kolostor építése nem sokkal a generális káptalan előtt, tehát 1254-re lett készen. A városba érkező dömések valószínűleg egy régebben is meglévő, kisebb település templomát kaphatták meg az új város legszélén, ezt építették át a falak egy részének felhasználásával. A közelmúltban végzett feltárások során előkerült az eredeti, kis román templom néhány faragványa. Ennek a templomnak a szélességén nem változtattak, de a szentélyt is, a templomhajót is megnyújtották, valamint hozzáragasztották a kolostor épületét. A munkálatokat szerzetesek felügyelték, de az építést világi műhely végezte; méghozzá a jelek szerint ugyanaz, amelyik Nagyboldogasszony-plébániatemplomot és a Mária Magdolna-templomot építette. A budai domonkos kolostor legnagyobb, országos szempontból is jelentős bővülése a főiskola felállítása volt. Az iskolaépület a kolostortól északra kapott helyet, és legkésőbb 1305-re már állt.
A kolostor teljes elkészültét Paulus Hungarus már nem érhette meg. Az azonban bizonyos, hogy a szó mesterének – Dux Verbi – tartott szerzetes, ahogyan az országban másutt, úgy Buda Várában is prédikált. Rendkívüli szervező képességét mi sem mutatja jobban, mint hogy magyarországi tartományfőnökségének rövid két esztendeje alatt már öt kolostor állt, legalább részben: a székesfehérvári, esztergomi, pesti, budai és győri. A hazai rendtartomány annyira megerősödött, hogy innen „rajzottak ki” szerzetesek Ausztriába, hogy ott is meghonosítsák a domonkos rendi életformát. A bécsi és kremsi rendházak első lakói magyar dömések voltak. 1223-ban, mandátuma leteltével rendtársai ismét tartományfőnöknek választották, ám ezt a második ciklust már nem vállalta.
A domonkosok régi álmát, a kunok és tatárok megtérítését tartományfőnökként is a szívén viselte, és a rend vezetésének minden terhét letéve maga is vállalkozhatott a nagy feladatra: az öregedő szerzetes elindult keletre. A kunok megtérítése nem volt veszélytelen vállalkozás, bár ebben az időben Kötöny fejedelem már felismerte, hogy a nyugatra törő tatár hordákkal szemben szövetségesekre van szüksége ahhoz, hogy birodalmát megőrizze, s így az országában működő hittérítőkkel is toleránsabb volt. A domonkos rendi krónikák megemlékeznek a sikeres misszió egyik igen jelentős eseményéről, amikor a Szentföld felszabadítására induló Róbert esztergomi érsek előtt 1227-ben váratlanul megjelent az egyik kun fejedelem fia azzal a kéréssel, hogy őt magát és társait ott helyben keresztelje meg a magyar egyház feje, további kétezer harcos pedig Erdély határán várja a keresztséget. A hatalmas lelkipásztori siker fényes bizonyítéka, hogy IX. Gergely pápa új püspökséget hozott létre a kunok számára a dél-moldvai Milkó székhellyel, Róbert, esztergomi érsek pedig a magyar domonkosok tartományfőnökét, Theodorikot szentelte föl a kunok első püspökévé.
Az ígéretesen fejlődő kun egyházmegyét a tatárok betörése semmisítette meg. 1241 márciusában a mongolok déli csapatai Tuluj fia, Büdzsek vezetésével átkeltek a Szeret folyón, és hatalmas pusztításba kezdtek. A kunok bizalma is megrendülhetett a magyarokban, hiszen a pesti nép uszítására megölték fejedelmüket, Kötönyt. Így a teljes zűrzavarban a kunok a csanádi püspök seregei ellen fordultak; s miközben a tatárok már a fél országot végigfosztogatták, a Pesten állomásozó Harcias Frigyes osztrák herceg is jobbnak látta seregei élén kevésbé harciasan, mint inkább gyáván, de sürgősen kivonulni Magyarországról. Az ország jószerével védelem nélkül maradt.
Ott, a végeken, az idős és meggyötört Paulus Hungarus mintegy kilencven keresztény testvérével egy templomba menekült a tatárok elől. A településeken átcsapó hordák a fosztogatás hevében előbb rájuk gyújtották a templomot, majd sikerült betörniük az ajtót és a bennrekedteket válogatás nélkül kardélre hányták. A hagyomány szerint Paulus Hungarus ősz fejét is egy pogány tatár kardja hasította ketté. Így halt vértanúhalált Magyarországi Pál, a bolognai egyetem nagy hírű tanára, a kunok apostola.