Szegény pestiek...

A hetvenes évek közepén egy átlagos, lassú és csendes alföldi mezőváros kisdiákja számára a főváros maga volt a csoda. Ahol nemcsak egy mozi van, hanem filmszínházak, s a pestiek akár mindennap másik filmet nézhetnek meg. Nem beszélve a Vidám Parkról, az állatkertről… A budapesti életnek egyetlen legyőzhetetlen nehézsége számunkra akkoriban a közlekedésben rejlett. Vidéki gyerekként el nem tudtuk képzelni, hogyan lehet megjegyezni azt a rengeteg számot, hogy hová megy a 72-es, 73-as troli vagy a 4-es busz. Fővárosinak lenni abban az időben rangot jelentett.
Még inkább így volt ez a nyolcvanas években, amikor – már gimnazistaként – a koncertek, kiállítások miatt szerettünk volna pestiek lenni, hiszen minden fontos dolog itt történt. Mikor csak tehettük, „feljöttünk” Budapestre, ámde az éjfélkor induló utolsó vonatot valahogy el kellett érni, a programok javáról mindig lemaradtunk. Az álmok netovábbja egy pesti lakás volt, vagy legalábbis egy itt élő rokon, akinél időnként meg lehet szállni.
Mindenki Budapestre törekedett. A rendszerváltozás után a folyamat felgyorsult: a régi, a betelepülést korlátozó adminisztratív szabályokat eltörölték, jöttek a családok a vidéki városokból az olcsóbb élet reményében, a munkanélküliség, a szegénység elől menekülve.
Sokan nem is tudták, mibe vágnak bele, amikor odahagyva a régi életüket, beköltöztek a nehezen megszerzett fővárosi szoba-konyhába, ahová soha nem süt be a nap, és a közös WC a gangon van. Budapest a szocializmus kimúltával nem hogy virágzásnak indult volna, de szemmel láthatóan pusztulni kezedett. A világkiállítás, ami lendületet adhatott volna a Demszky-érában döglődő városnak, nem kellett a Horn–Kuncze-kormánynak. Drága – mondták. Így aztán maradt minden a régiben, csak a kosz lett egyre nagyobb, a levegő meg egyre büdösebb. A balliberális koalíció regnálása alatt egyes városrészek lakói megtanultak félni a mindent elárasztó „megélhetési bűnözőktől”. A folyamat visszájára fordult: az utóbbi években több százezren költöztek ki az agglomerációba. Ma már, ha valaki elárulja, hogy Budapesten él, a vidéki emberek szánakozva kérdezik vissza: – Szegény, és hogy bírja ki ott? Nyoma sincs már a tiszteletnek, ami egykor a pesti polgárnak kijárt. S félő, hogy ennek nem csak a főváros siralmas állapota az oka. Mostantól fogva meg biztos nem csak az…