Szembesítés

„Nálam a tett elé mindig a gondolkodás sorol, és csak utána jön a szó.”
(Szombathy Pál – Varga Gergely: „Nem vész el a kormányváltó szavazat.” Interjú Medgyessy Péterrel. Magyar Hírlap, 2002. április 3.)

„Nézze, megrázó és tragikus dolog, hogy Magyarországon nagy formátumú politikus találtatott, aki azonban az ördög pártján áll.”
(Tihanyi Péter: A röhögést tessék abbahagyni. Lengyel László a hatalomról, Orbán Viktorról s a humorról. Hetek, 2002. március 1.)

„Március 14-én szinte titokban mentem el, hogy meghallgassam Fodor Gábort, Medgyessyt, többezredmagammal. El kellett mennem. (…)
Jövök haza. Kezemben két papírzászló: a nemzeti, és egy piros szegfűs. Sose hittem volna, hogy ilyet a kezembe veszek, de most ehhez kell a bátorság.”
(Kartal Zsuzsa: „Hazaárulók” március idusán. Népszabadság, 2002. március 20.)

„Az infantilis és éretlen személy minden olyan dologtól fél, aminek nem ő határozza meg feltételeit (sokszor még attól is). Csak az a nagy kérdés, hogy kell-e Magyarországnak egy pszichológiailag éretlen miniszterelnök.”
(Veér András: A szorongás nagy úr. Népszava, 2002. március 18.)

„Az ilyen istentelenül rossz, kutyaütő kormányzásnak olykor az az előnye, hogy tisztábban mutatja meg a társadalom valóságos viszonyait, amelyek felől derekasabb és rátermettebb államférfiak akaratlanul is megtéveszthetnek bennünket, éppen jóindulatú iparkodásuk szemre kellemes lényegtelenségei révén.
A pillanatnyilag még hivatalban lévő jobboldali kormánynak és az általa hatalommal fölruházott – mondjuk így – állambérlőknek köszönhetjük, hogy alig maradtak illúzióink. Ez biztató kiindulás a jövőre nézve. (…)
Egyszerűen: szervezkedni kell. Egyesíteni kell és hatalmasra kell növelni a szakszervezeteket, amelyekbe be kell vinni az »önfoglalkoztatókat«, a munkanélkülieket, a háziasszonyokat, a diákokat. Tüntetni kell, és gyűlésezni kell, és sztrájkolni kell. És meg kell tanulni sztrájkőrséget állítani.”
(Tamás Gáspár Miklós: Dr. Orbán pedagógiája. Népszabadság, 2002. április 5.)

„Tasnádi Péter, a legkülönbözőbb bűncselekményekkel gyanúsított, rovott múltú vállalkozó már-már szerencsétlen üldözöttnek tűnik, annyi hátrányos megkülönböztetés sújtja őt és védőjét.”
(Papp László Tamás: A politika piszkos kéznyoma. Népszabadság, 2002. március 18.)

„S a közvéleményben mintha most derengene fel valami szégyenérzet, hogy a nácizmus és a sztálinizmus korszaka után megint leigázhat minket egy önkényuralomra törekvő, hatalommániás szövetség. A láthatár erősen pirosodik, politikai szelet ígér, nehogy vihar legyen belőle.
(Popper Péter: Száz lépés vissza. Népszava, 2002. március 20.)

„A Duna-parton álló ház minden szegletében a tisztességtelenség látható keze nyomát viseli. Az álság, a lakájosság (a lakáj ízlése) kiül a falakra, ott terjeng a miniszterelnök által személyesen kiválasztott kristálycsillár alatt, a zsöllyék fölött. Aki látja, tudja, hol él.”
(Rév István: Nemzetközi Színház. Magyar Narancs, 2002. március 14.)

„A katolikusok hordjanak természetesen keresztet, a lutheránusok mondjuk egy kicsi buzogányt, a reformátusok pedig egy szép kakasos jelvényt.
Csak azt nem tudom még, hogy mit kéne kitűzni a zsidókra.
Azt hiszem, fel fogom hívni Granasztói Györgyöt, és megkérdezem tőle, nincs-e véletlenül valami ötlete. Vagy ha neki nincsen is, nem ismer-e az ő baráti, polgári köréből valakit, akinek van.”
(Bächer Iván: Polgárjelölő. Népszabadság, 2002. március 25.)

„Kövér mesterünk, te utat mutattál. Aki nem ért egyet a kormány politikájával, legyen öngyilkos! (…)
Kövér mesterünk, te a takarékosság zsenije vagy! Lásd, eddig még senki fiának nem jutott eszébe – pedig fáradoztak ez ügyben válogatottnál válogatottabb firmák –, hogy a népirtást rá kell bízni magukra a kiirtandókra. (…)
Kövér mesterünk, Orbán Viktor szócsöve: Tiéd az erkölcsi győzelem is, te nem féltél kimondani: ne éljen az ellenzék! Nem érdemli meg a levegőt, aki nem szeret titeket. (…)
Kövér mesterünk, egyáltalán tudod-e te, hogy mit beszélsz? Megszédültél a hatalom magasságának ritka levegőjében? (…) A nyüvekkel kezdted, s most már leplezetlenül a halál szól belőled.”
(Popper Péter: Búcsúlevél. Népszava, 2002. április 5.)

„Nem áltathatunk senkit: erre (ti. a szocialisták kordában tartására – A szerk.) egyedül egy erős SZDSZ képes belülről. (…)
De figyelem! Nem azt mondjuk, hogy a szocialisták mellé az SZDSZ kell, azt már láttuk ’94–98 között. Hanem azt, hogy az erős SZDSZ, amelyik tényleges beleszólással bír, amelyik nem csupán demokratikus bokréta a szocialisták sipkáján.”
(Csak szavazz! Magyar Narancs, 2002. április 4.)

„Ami pedig az elektronikus média színvonalát illeti, az egész egyszerűen nem maradhat úgy, semmi szükség a gyűlöletkeltésre és a kirekesztő hangokra.”
(Miklósi Gábor: Leváltani a kormányt. Interjú Kuncze Gáborral. Magyar Narancs, 2002. április 4.)

„Csakhogy az elmúlt négy évben a demokrácia minősége nagyon leromlott. Mégis azt kell mondanom: amelyik választó ezt tudomásul veszi, azzal is számolnia kell, hogy ezentúl olyan országban fog élni, ahol a közpénzeket minden további nélkül ellopják. (…)
Ha viszont nem lesz változás, mostantól ez lesz a mérce Magyarországon: lopj, érvényesülsz! Jó ez?”
(Szombathy Pál – Varga Gergely: „Nem ilyen országban akarok élni.” Interjú Kuncze Gáborral. Magyar Hírlap, 2002. április 2.)

„Szeretném, ha a rendőrségben meg lehetne bízni. (…)
Szeretném, ha a koronát és a palástot egy helyen láthatnám.
Szeretném, hogy itt senkinek se kelljen származása miatt félnie, hátrányt elszenvednie. (…)
Azt akarom, hogy változás legyen.”
(Gerő András: 2002. április eleje [Egy polgár naplója]. Magyar Hírlap, 2002. április 2.)
„Kérdéses, hogy a választások után együtt marad-e az a nagy gyűjtőpárt, amelynek a gyűlöletbeszéd az összekötő szövete. Kell-e a Fidesznek mint jobbközép néppártnak a fennmaradásához a kirekesztő ideológia, az ellenségkeresés, vagy találtatik más szervezőelv és összetartó kapocs is, amit őszintén remélünk.”
(Ágh Attila: Egy nemzet vagyunk. Magyar Hírlap, 2002. április 8.)
„Egyébként ki kell végre mondani, hogy Bauer Tamás az Országgyűlés dísze, az új magyar demokrácia egyik legkiválóbb közírója, legmélyebb politikai elemzője – sokszorosan jobb, mint a ravaszkodásaiért és kacsingatásaiért mennybe menesztett Tölgyessy Péter, a megélhetési politikus ideáltípusa, aki tíz éve nem csinál semmit az Országházban, és csak az elárult reputációjából élt, él és fog élni –, akit (Bauert) származása miatt, amelyről nem tehet, a legtöbben óvakodnak akár csak meg is említeni.”
(Tamás Gáspár Miklós: Olvasói levelek. Magyar Narancs, 2002. március 28.)

„Jean-Marie Lustiger párizsi érsek 13 éves korában tért ki katolikussá. Anyját Auschwitzban megölték. A zsidónak született főpap megválasztása provokálhatja a vallásos zsidókat.”
(A lehetséges utódok. Népszabadság, 2002. március 26.)

(Az SZDSZ kampányában) „megjelent a humor és az internet, s ennek egyértelműen az a célja, hogy a fiatalok között erősítse a liberalizmus eszméjét. (…)
– Hogy értékeli Medgyessy Péter kampányszereplését?
– Jól tette, hogy mostanában keveset szerepelt a nyilvánosság előtt, viszont bejárta az országot. Városban és faluban látták őt, hogy él, létezik, a főnök mosolyog. (…)
Berlusconi barátsága szerintem kifejezetten kínos, és Stoiber győzelme sem egyértelmű Németországban. (…) Nem nézik jó szemmel, hogy a Fidesz egy szót sem szólt a szeptember 11-i MIÉP-reagálásra, nem segítettünk Afganisztánban, és most, amikor az USA akcióban van világszerte, mi ahelyett, hogy erősítenénk őket, újabb válsággócot teremtünk nekik. Itt tartunk most, és nem tudom, Orbán Viktorral jutunk-e előbbre.”
(Gréczy Zsolt: Győzelem vagy halál? Interjú Lengyel Lászlóval. Magyar Hírlap, 2002. március 23.)

„Azt sem hallgathatom el, hogy adatott nekünk egy hatalommániákus, nevetségesen gőgös, erőszakos, sértődékeny kormányfő, aki úgy tesz, mintha ő volna a mi családfőnk, a törzsfőnk, a nemzetségfőnk, a nemzetfőnk, az egyházfőnk, az országfőnk és még sokféle főnk. Pedig ő csak egy egyszerű, igen egyszerű kormányfőcske. Ahogy érintkezik másokkal, velünk, kitűnik, mennyire szociális analfabéta, képes egyszerűen azt hinni, az alattvalói vagyunk. Meg valósította önmagát és álmát, miniszterelnök akart lenni és lett. Istenem, az szeret lenni. De hát mi közünk nekünk az önmegvalósításához, ez a magánügye. Sajnos van közünk, van közöm, a bőrünkre megy. Gyanítom, élethossziglan szeretne uralkodni. Érdekes hobbi. Neki vannak a legkiterjedtebb hatalmi jogosítványai, de erőteljesen továbbterjesztette, megkérdezésünk nélkül. Persze egy hatalomtechnikusról van szó. Imádja az uralkodást, remegően óhajtja. Világosítsuk fel, szerepzavarban van, ő nem született király, nem a maga karizmája és seregei által üttetett első emberré, nem nemzetvezér, és nem pártfőtitkár. Bármelyiket eljátszaná szívesen, skrupulusai nem volnának, s aki ilyen, attól óvakodni kell. Ráadásul szeretné meghatározni az azonosságunkat, kik is legyünk mi. Ez aztán a kirívó és félelemkeltő alak. És természetesen megtévesztő.”
(Berkovits György: Röpirat a megtévesztésről. Népszabadság, 2002. március 16.)

„Sokféle hallgatása van. Visszahúzódó, komor, szomorú – és bizony fenyegető, éles, polemikus is. Noha nagyon uralkodik az arcán, volt úgy, hogy megfejthettem volna, szavakká fordíthattam volna a tekintetét. (…)
Be különös, hogy ezt az ízig-vérig jó szándékú, erős erkölcsű, önzetlen és férfias embert is – merőben pártpolitikai indítékkal – némelyek gyűlölni képesek. Soha senkinek a szidalmazása nem döbbentett, szomorított el annyira, nem fájt annyira, mint amikor őt káromolták. (…)
Göncz Árpádról ezt írtam: »Ha nem léteztek volna mindenkor ilyen emberek, más lenne az istenképünk.« (…)
És azt is elsuttogja majd az okos, idős hölgy, hogy noha az Elnök úr meghitt és távolságtartó, közvetlen és nevetősen barátságos volt, ő, a huszonéves, nagy sörényű, bővérű diáklány azért pontosan tudta, érezte: férfival beszélget. (…)
Jelkép-ember. Mintha mindazt képviselné, ami a magyarságban és a magyar haladásban és emberségben a legjobb.”
(Bodor Pál: Göncz Árpád nyolcvanéves. Budapesti Lap, 2002. február)

„Ezért nagy talány, hogyan tudja majd ellenőrizni Orbán a Fideszt, amelyben – Kövér László képében – ott van azért a MIÉP. No meg a borzalmas, őrült tagság. Az utóbbi hónapokban egy új MDF jött ugyanis létre a Fideszben, amelyben nemcsak Csurka, hanem Torgyán szelleme is jelen van már.”
(Pogonyi Lajos: Az emberek magukat féltve voksoltak. Interjú Lengyel Lászlóval. Népszabadság, 2002. április 10.)

Tóth Gy. László összeállítása