Hazánk lakossága minden évben nagyjából 4,5 millió tonnányi szemetet termel. Ha ezt a hatalmas mennyiséget egy helyre gyűjtenék össze, akkor akár három új Gellérthegyet is fel lehetne építeni belőle. A lakosság „szeméttermelése” a rendszerváltozás óta eltelt tizenkét év során, az élelmiszer-választék növekedésével párhuzamosan nőtt meg ilyen mértékben. Privigyei Csaba, a Hulladék Munkaszövetség munkatársa szerint az eldobható csomagolóanyagok elterjedésének és térhódításának köszönhetően a hazai szilárd hulladék összetétele és menynyisége a hulladéktermelésben élen járó nyugat-európai országokéhoz hasonlatos. Azonban mindez nem mondható el a hulladékkezelésre és az újrahasznosításra – e területen Magyarország még nem érte el az uniós átlagot. A nálunk fejlettebb országokban ugyanis már évek óta törvény kötelezi a csomagolóanyagok gyártóit, felhasználóit, valamint a csomagolt áru elosztóit és szállítóit, hogy az értékesítés után a használt csomagolóanyagot vissza kell venniük és gondoskodniuk kell annak újrahasznosításáról. E kettős rendszert persze ott sem tudná minden gyártó önállóan megoldani.
Németországban például – ahol az említett törvény már húsz éve életbe lépett – a települések kommunális szolgáltatói és a magánvállalkozások közösen kiépített rendszerében oldják meg a hulladék kezelését. A gyártók, kereskedők licencdíjat fizetnek a csomagolóanyagok kezeléséért. A rendszerben részt vevő csomagolóanyagokat „zöld pont” jelzéssel látják el. A szerves hulladékokra vonatkozó előírások szerint a lerakott hulladék maximum öt százaléka lehet szerves eredetű. A fel nem dolgozható hulladékokat elégetik. Itthon most vár kormánydöntésre a csomagolóanyagok újrahasznosításáról szóló rendelet. Végrehajtásához azonban a lakossági hulladékkezelés megreformálására van szükség.
Szelektív tárolás?
„A keletkezett hulladékot, ha az ökológiailag előnyös, műszakilag lehetséges és gazdaságilag megalapozott, hasznosítani kell” – írja elő a két évvel ezelőtt megszületett, hulladékgazdálkodásról szóló kerettörvény. Csakhogy az újrahasznosításhoz szét kell válogatni a szemetet, majd a szelektált hulladékot el kell szállítani az újrahasznosítást végző céghez. A gondok a meghonosodott fogyasztói szokásoknál kezdődnek: a korszerű hulladékgazdálkodás ugyanis a hulladékcsökkentést, azaz a megelőzést tekinti elsődlegesnek. A szelektív hulladékgyűjtés terén is az állampolgár teszi meg az első lépést: a szemét szétválogatását. Hazánkban a szelektív hulladéktárolás még gyerekcipőben jár, így a háztartásokból a hulladék többnyire ömlesztve kerül a kukákba, majd a szeméttelepekre.
Pedig a szelektív hulladéktárolásnak elsősorban a háztartásokban kellene megvalósulnia. A Hulladék Munkaszövetség több lakossági szelektív gyűjtőprogramot indított, elsősorban papírgyűjtést, ám az akció lebonyolítása nem várt nehézségekbe ütközött a szemetet megbolygató, feltúró és kiborogató kukázók miatt. Privigyei Csaba szerint a másodlagos nyersanyagokból készült termékek gyártása hazánkban még nem jó üzlet, ezért az államnak motiválnia kellene a hulladék-újrahasznosítással foglalkozó cégeket. Nem érti: ha bevásárlóközpontok hosszú évekre adómentességet kaphatnak, akkor az újrahasznosítással foglalkozó vállalatok miért nem részesülhetnek ilyen kedvezményben? Jellemző példaként említette, hogy az üvegfeldolgozók importból szerzik be a szükséges mennyiséget, mivel a tört üveget jobban megéri Szlovákiából, Romániából behozni, mint idehaza összegyűjteni.
Ma már a visszaváltható üvegek sem mind szabványméretűek. Minél többféle, egyedi formatervezésű üveg jelenik meg a boltokban, annál több palack kerül a kukába. Az egyszer használatos flakonok egyébként is a piac nagy részéről kiszorították visszaváltható társaikat. A pillepalackok tagadhatatlanul higiénikusak, könynyűek, viszont óriási hátrányuk, hogy a hulladékok amúgy is tetemes mennyiségét gyarapítják. Az újra felhasználhatók ezzel szemben visszakerülnek a forgalomba.
Falusi szeméttelepek
Évi négy és fél tonna szemetünk 16-18 százaléka papír, 35 százaléka szerves anyag, s körülbelül 15 százaléka műanyag. Utóbbi aránya évről évre nő. Kukáink tartalma – feltéve, hogy nem a sarki üres telekre visszük ki éjjelente – az ország 770 hulladéklerakójának egyikébe kerül. Privigyei Csaba elmondása szerint ezek tizede felel meg a műszaki előírásoknak.
Illegális – tehát nem szakszerűen kiépített és használt – szeméttelepből több mint háromezer van az országban. Szinte minden település „dicsekedhet” eggyel. Az illegális lerakók nemcsak azért veszélyesek, mert közvetlen fertőzéseket okoznak, hanem mert a levegőt szennyezik, a nehézfémek és méreganyagok felszín alatti szivárgása pedig az ivóvízbázisokat veszélyezteti. Tavaly szeptemberben indult az úgynevezett Tájsebészet program. A helyi önkormányzatok és a Környezetvédelmi Minisztérium segítségével a programban részt vevő környezetvédők és iskolások minden megyében felmérték az illegális lerakókat. A feltérképezést követően e szeméttelepeket fel kellene számolni, csakhogy ez komoly pénzekbe kerül.
A hulladéklerakók egyébként az „ami nem látható, az nincs is” elvén működnek: a hulladékot összetömörítik, úgynevezett prizmákba helyezik, melyeket addig lehet tölteni, amíg meg nem telnek. Amikor több hulladék az adott tálcára már nem fér, szigetelőanyaggal lezárják, majd földdel lefedik, s a területet fásítják. A szemét tehát van is, nincs is. Az esetleges szivárgások elkerülése végett figyelőrendszerrel vizsgálják a lezárt tálcákat. Élettartamuk véges: általában 20–35 év között mozog. Tény, hogy ezzel a módszerrel a hulladék nem semmisül meg. Évente négy és félmillió tonna kommunális szeméttel számolva, ez eléggé nyugtalanító. Csakhogy az igazán korszerű és környezetbarát országos hulladéklerakó rendszer üzemeltetése magasabb költségekkel járna, s esetenként olyannyira megemelné a szemétdíjakat, hogy a lakosság tiltakozna legjobban ellene.
A környezetvédelmi miniszter rendelete alapján a meglévő hulladéklerakókat 2003. január 1-jéig három kategória szerint kell besorolni, a már üzemelők esetében pedig el kell végezni a környezetvédelmi felülvizsgálatot. A rendelet alapján a hulladéklerakó további működése, illetve új lerakó létesítése akkor engedélyezhető, ha az megfelel az országos, a területi és a helyi hulladékgazdálkodási tervnek, a területfejlesztési és településrendezési elképzeléseknek, és a helyi építési szabályzatnak. A rendelet a lerakókat három kategóriába sorolta. Eszerint megkülönböztetünk veszélyeshulladék-lerakót, nem veszélyeshulladék-lerakót és inerthulladék-lerakót. Ez utóbbi a biológiailag nem bomló, de a lerakást követően környezetét sem veszélyeztető anyagokat fogadhat be. A rendelet még azt is előírja, hogy a lerakók milyen távol legyenek a lakott településektől. Ez a veszélyeshulladék-lerakó esetén nem lehet kevesebb 1 kilométernél, a nem veszélyeshulladék-lerakó esetén ez a távolság 500 méter, inerthulladék-lerakónál pedig 300 méter.
A szemét elégetése a környezetvédők szerint nem jó megoldás, részint azért, mert a környezetvédelmi szempontból égethető szemét másodnyersanyagként kiválóan felhasználható, másrészt az égetés mellékterméke veszélyes hulladéknak minősül. Vagyis a szemét így sem tűnik el, csak a veszélyességi foka változik. Jó példa erre a főváros északi határában lévő rákospalotai szemétégető, ahová jelenleg Budapest lakossági szemetének háromnegyedét szállítják, de a határértéket meghaladó károsanyag-kibocsátása miatt jövő márciusban valószínűleg be kell zárni. Szinte kizártnak mondható, hogy addig megépülne a ma még az emberek százezreinek egészségét és az élővilágot jelentősen károsító anyagokat kiszűrő füstgáztisztító. A szemétégető bezárásáról a Dercze Tamás, Újpest polgármestere által kezdeményezett perben eljáró közigazgatási bíróság döntött a közelmúltban. Az újpesti polgármester azért indította a pert, mert a főváros több mint egy évtizede adós az égetőmű felújításával. A helyzet súlyosságát jellemzi: tavaly decemberben a káposztásmegyeri részönkormányzati ülésen orvosok, gyógyszerészek szóltak az égetőmű egészségkárosító hatásai miatti aggályaikról. Az egészségügyi szakemberek adatokkal bizonyították, hogy Káposztásmegyeren hétszer több asztma, allergia és bőrártalom elleni gyógyszer, kenőcs fogy, mint Budapest más részein. A Fővárosi Közgyűlés nyolc évig tartó előkészítés után, 2000 végén döntött a szemétégetőmű rekonstrukciójáról, és ezzel együtt egy korszerű füstgázmosó beépítéséről. Az összességében több mint 20 milliárd forintos beruházás költségének felét hitelből finanszírozzák. A meghirdetett közbeszerzési eljárásban március 13-ig kellett benyújtani a fővállalkozói ajánlatot. A tender eredményét május 31-én hirdetik ki, a szerződést pedig a terveknek megfelelően, június 28-án kell megkötni. Az azonban szinte bizonyos, hogy jövő márciusra semmiképpen nem fejeződhet be az egyébként kétévesre tervezett program.
A régi szemétlerakókat a földművelésre alkalmatlan területekre, többnyire a már nem működő homokbányákba telepítették. Nemcsak a kommunális szemetet hordták ide, hanem a szennyvizet és az iszapot is. A településfejlesztés keretében az önkormányzatok felszámolhatják ezeket a környezetvédelmi szempontból sérült területeket. Új, korszerű lerakókat például az Európai Unió ISPA- programjának segítségével lehet nyitni. Ez a program több megyében is elindult. Kistérségi összefogással regionális lerakóhelyek is épülnek, ahonnan a hulladékot rendszeresen elszállítják.
Csordogáló források
A hulladékok előírásszerű tárolása, az illegális lerakók megszüntetése, az újrahasznosítás és az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése komoly anyagi hátteret kíván. Idén január elsejével lépett hatályba a tavaly módosított termékdíjtörvény, hogy pénzügyi forrásokat teremtsen bizonyos termékek előállítása, forgalmazása, illetve a felhasználásuk során okozott környezeti károk megelőzéséhez és csökkentéséhez. A jogalkotók ezen kívül azt is el akarták érni, hogy a termékeket előállító vállalatok járuljanak hozzá a környezetszennyezés megelőzéséhez, csökkentéséhez. Ezen kívül a természeti erôforrásokkal való takarékos gazdálkodásra irányuló tevékenységeket is ösztönözni kívánták.
A törvény a termékdíjköteles cikkek körébe sorolja az üzemanyagokat és egyéb kőolajtermékeket, a gumiabroncsokat, a hűtűberendezéseket, hűtőközegeket, a csomagolóeszközöket, akkumulátorokat, festékek, lakkok hígítóit és oldószereit. Az üzemanyag és egyéb kőolajtermék, valamint a hígítók és oldószerek kivételével egy-, illetve kétéves, sőt állandó mentesség is szerezhető a díjfizetési kötelezettség alól, amennyiben a kötelezett a feleslegessé vált terméket hasznosítja, vagy ezt más szervezettel elvégezteti. A termékdíj összege egyébként csökkenthető, ha az adott termék „környezetbarát, környezetkímélő megkülönböztető jelzés használatára jogosult”. Szabályozott keretek közt még vissza is igényelhető.
A forgalomba kerülő csomagolóanyag mennyiségéről a cégek önbevallással nyilatkoznak. Mint az egyik nagy csomagolóanyag- gyártó cég szakembere mondta: leginkább a konkurencia tudja, hogy a vállalatok mennyire tartják be termékdíj-fizetési kötelezettségüket.
***
Milliárdos program Zalában. A kivitelezői szerződéskötést követően 2003 elején kezdődhet a zalai regionális hulladékgazdálkodási beruházás – mondta a témával foglalkozó tegnapi, zalaegerszegi konferencián Boros Imre PHARE-miniszter. A nyolcmilliárd forint értékű hulladékgazdálkodási programban háromszáz település csaknem háromszázötvenezer lakója érdekelt. A zalaegerszegi depónia, az előkészületben lévő új nagykanizsai és a fejlesztendő lenti, valamint az építendő kombinált zalabéri telep az összes előszelektált hulladékot fogadja majd. A kiválogatott, hasznosítható anyagok feldolgozása Zalabéren történik. Boros Imre kijelentette: a projektet már elküldték Brüsszelbe, uniós szakemberek segítségével megindult a tervek előkészítése, majd azok jóváhagyása után a brüsszeli bizottság és a magyar kormány memorandumot ír alá a teljes finanszírozásról. Ezután lehet kiírni az unió közbeszerzési szabályai szerinti kivitelezői pályázatot. A nyolcmilliárdos költség felét az ISPA-program, negyven százalékát a költségvetés és a többit – lélekszámarányosan – a csaknem háromszáz önkormányzat fedezi. (MTI)ű
Paks
Bognár György leszedte a keresztvizet csapata gólszerzőjéről
