Tisztelt Szerkesztőség!

Sajtószabadság Heves megyében
A megyei napilapok döntő többsége a mai napig erőteljes baloldali befolyás alatt áll
Nem tudhatom, hogy országos szinten hogyan érvényesülhet a sajtószabadság, de sajnos megyénkben, és főleg Egerben ennek még a nyoma sem tapasztalható (megyei, városi szoclib vezetés, új viharsarok stb.). Az egyetlen megyei napilap (Heves Megyei Hírlap) jellemzői: egyoldalú politikai tájékoztatás, kirekesztés, kigúnyolása, meggyalázása, félremagyarázása mindennek, ami a kormánnyal, illetve a jobboldallal kapcsolatos.
Ez év január hónapban a gyanútlan olvasó valamennyi lapszám átvizsgálása során döbbenetes tapasztalatokra tehetett szert. A helyi neves közéleti és politikai személyiségekkel kapcsolatos tudósítások, riportok, fényképes beszámolók a következőképpen alakultak a megyei toplistán:
1. Fodor Gábor (Gyöngyös, SZDSZ-es országgyűlési képviselő) 19/hónap megjelenéssel;
2. Eger város polgármestere (MSZP-s képviselőjelölt, mandátumhoz jutott) 17/hónap megjelenéssel;
3. A Heves megyei közgyűlés elnöke (MSZP-s képviselőjelölt, mandátumhoz jutott) 12/ hónap megjelenéssel;
4. Gyöngyös, főiskolai igazgató (MSZP-s képviselőjelölt, mandátumhoz jutott) 9/hónap megjelenéssel.
A vizsgált időszakban megyei napilapunkban a jobboldal gyakorlatilag nem létezett. (Azóta sem nagyon, bár az elvtársak februárban kissé visszafogták magukat.) Eddig még rendjén is volna, hisz megszoktuk, hogy egyetlen megyei lapunk tizenkét éve az MSZP– SZDSZ-nek kampányol, de az már elképesztő, hogy Eger város szabadon választott fideszes országgyűlési képviselője a mai napig egyetlenegyszer sem jelenhetett meg, csak mert úgymond haragszanak rá, és ezért kitiltották. Ennek apropóján „kollektív büntetésben” részesítik az egész jobboldalt, vagyis egyetlen rendezvényükről sem tájékoztatták az olvasót (például Áder Jánosnak, az Országgyűlés elnökének és Pálinkás József miniszternek nagy érdeklődés melletti sikeres előadása, más tárcák minisztereinek, államtitkárainak egri nyilatkozata stb. itt nem hír, egyetlen mondat erejéig sem.)
Közben még a vízcsapból is az MSZP– SZDSZ-es kampány folyt. Így a sajtóblokád, a kirekesztés miatt az egyszerű, nem politizáló, vidéki emberekhez csak baloldali hírek jutottak el. Ez nagyon sajnálatos lehet a jövőre nézve is, hiszen a régi megszokás, bejáratás miatt az újságot megrendelő, olvasó vidéki lakosság 85-90 százaléka a megyei sajtóból tájékozódik a felmérések szerint. (Szórólap, plakát ezt a kampány idején sem pótolhatja.)
Ennyit a konkurencia nélküli pártatlan, tárgyilagos megyei tájékoztatásról és az esélyegyenlőségről. Különösen érdekes ez annak tükrében, hogy közben megyei lapunk a választásokig deklaráltan nem közölt úgynevezett politikai tartalmú olvasói leveleket, miközben saját híreik, tudósításaik kőkemény baloldali elkötelezettségről vallottak, időnként gyűlöletkeltő vezércikkekkel fűszerezve. Petrovszky Mátyás, Eger

Ezerkilencszázötvenhét
Érdeklődéssel várom, hogy mikor közli a Népszabadság (országos napilap) Kende Péter politológus, szociológus (Bp., 1927. dec. 26.), az MTA külső tagja és az 1956-os Dokumentációs és Kutató Intézet kurátorának és társelnökének, Az igazság a Nagy Imre-ügyben című kiadvány társszerkesztőjének helyreigazítását Igazság a Tóth Ilona- ügyben címmel?
Történt ugyanis, hogy a Népszabadság 12. oldalán, a Fórum rovatban 2002. április 22-én megjelent dr. Kende Péter szociológus, újságíró (Bp., 1952. febr. 4.) Szobor egy gyilkosnak? című írása. A kérdésbe csomagolt megállapítás és az írásműben kifejtett érvrendszer visszarepít bennünket 1957-be, amikor a Népszabadság hasábjain titkosszolgálati legendákra emlékeztető bírósági tudósítások jelentek meg rettegett bűnözőkről, akik ártatlan és fegyvertelen kommunistákra – pártmunkásokra, ávós verőlegényekre és családjaikra – vadásztak az ellenforradalom idején.
1956 novemberében, írja a Népszabadság 1957-ben és 2002-ben (!), Tóth Ilona hatodéves medika francia rémregénybe illő módon, hollywoodi kulisszahasogató akcióhősként végzett ártatlan áldozatával. Orvosi esküjének és hivatásának parancsait nem csupán megtagadva, de tevőlegesen, előre megfontolt szándékkal, orvosi szakértelmét felhasználva (de gyakorlatlansága miatt az áldozat szenvedéseit meghosszabbítva) végzett Kollár Istvánnal. Legalábbis a korabeli rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvek fennmaradt és nyilvánosságra hozott részletei alapján így rekonstruálható dr. Kende Péter szerint 2002-ben az egykori állambiztonsági hazugság.
Apám ugyanis, aki nem történész, csak majd ötven éven át (1938-tól) praktizáló orvos volt kis hazánkban, erre az esetre is utalva elmondta, hogy aki az élet mentésére esküdött fel, az semmilyen körülmények között nem tesz olyat, amivel Tóth Ilonát rabtartói megvádolták. És amit a koholt perben kikényszerített vallomásában a lelki és fizikai nyomás következtében Tóth Ilona izolált helyzetében „helybenhagyólag” aláírt.
E probléma veleje, hogy az elítélt és felakasztott áldozat, Tóth Ilona már nem mondhatja el – az utolsó szó jogán – védőbeszédét, ezért helyette várom az 1956-os Intézet elfogulatlan kutatóinak tényfeltáró tisztázását ebben az ügyben is.
Hogy „lemossuk a gyalázatot”. (Dr. Kende Péter és az olvasók figyelmét pedig felhívom Kövér György történész Losonczy Géza életpályáját és halálát feltáró alapvető munkájára, amely elvezet bennünket a pokol kapujához 1957-ben. Továbbá Jobbágyi Gábor, Káhler Frigyes, M. Kiss Sándor, Zinner Tibor a kádári megtorlás tényeit és módszereit elemző munkáira.) O. N., Budapest (név és cím a szerkesztőségben)

Élni kell tovább
A gondolkodás szabadsága nem vehető el. Az írott és kimondott szó annál inkább, de hiszen ezt már megszoktuk az elmúlt évtizedekben. Van, aki alkoholmámorba öli bánatát, mások a narkotikumokhoz menekülnek. Én kimentem a virágpiacra. A virágok látványa örömmel tölt el, a változatos színek, formák tobzódása talán enyhíti azt a fájdalmat, amit föléledni látszó, de újra elveszett nemzetem iránt érzek. A virágárusok ma még harsányabban, még agresszívabban kínálják portékájukat, mint máskor: „Szegfűt vegyenek! Ma mindenki vegyen szegfűt! Vörös szegfű van eladó!” Szembetűnő helyen hatalmas tábla hirdeti az örömteli hírt, miszerint a szimbolikus virág ma csupán 200 forint.
Valóban ellepi a járdát a sok szegfű, kis csokor, nagy csokor, mindenféle színű, de főleg vörös. Mindez rendben van, hiszen ők győztek. De nem veszi azokat senki. Nem kell a szocialista szimbólum az MSZP-t megszavazó kerület lakóinak. Nem veszik sem a vöröset, sem a többit. Egykedvűen zajlik a sima hétköznapi járás-kelés, egy-egy palántán, halotti koszorún kívül nem vásárolnak egyebet. Sietnek a közeli élelmiszer-áruházba beszerezni az éppen aktuális akciós élelmiszert. Miért nem örülnek a győzelmüknek? Miért nem tűznek ki vörös szegfűt a gomblyukukba, miért nem ujjonganak, hogy eljött az a világ, amiért harcoltak, küzdöttek, lelkesedtek? Amiért összevesztek a szomszédaikkal, kollégáikkal, barátaikkal, amit gyermekeiknek, unokáiknak hagynak örökségül?
Hazafelé a buszon figyelem az arcokat: ugyanaz az egykedvű, érdektelen arckifejezés. Fürkészem a tekinteteket: nincs. Néznek, de nem látnak. Megfordult a világ a tengelye körül, de a győztesek nem veszik észre. Akkor miért? Ez az örökség unokáiknak, az üres tekintet? A demokráciában nem automatikus szolgáltatás a szabadság. Ezt bizony nekünk kell létrehozni a háziasszonyoktól a hentesig, a kukástól a miniszterig, mindnyájunknak. Ez akkora felelősség, mintha egy személyben tőlünk függne az ország. Legközelebb éljünk vele. (Ha lesz még alkalom…) Mit tettek veletek, szegény barátaim? Hová lett a célotok, a hitetek? Ezek nélkül hogyan tovább, szegény, megtévesztett honfitársaim, „győztes” magyarok? B. Tóth Klára, Kispest

Az olimpia érdekében
Magyarország szempontjából rendkívül fontosnak tartom a 2012. évi olimpia rendezésének megpályázását. Szeretném a pártelnökök vitájában a Kovács László által mondottakat helyesbíteni. Idézem: „Magyarországhoz hasonló méretű ország nem rendezett olimpiát… Görögország, amely fog rendezni, azért nálunk lényegesen nagyobb népességű…” A valóság az, hogy az 1952-ben olimpiát rendező Finnország feleannyi lélekszámú ország, mint Magyarország, Ausztráliának pedig 1956-ban a melbourne-i olimpia rendezésekor alig 11 millió lakosa volt. Nem igaz az az állítás, hogy Görögország lényegesen nagyobb népességű, mint Magyarország. Görögországnak tízmillió lakosa van, tehát lélekszámban anynyi, mint Magyarországnak. Komlósi György, Zürich

Vincze S. Tamás (Budapest): Tizenkét éve, hogy jobboldali szavazó vagyok, de most mégsem tartozom azok közé, akiket letört a választások eredménye. Inkább gratulálni szeretnék a győztes Fidesz–MDF szövetségnek. A kormánykoalíció teljesítette vállalását, megnyerte a választást, az MSZP-t pedig ismét legyőzte. Más kérdés, hogy ez önmagában kevés lett a szélsőliberálisok bekerülése miatt. Én inkább azt tenném szóvá, hogy miért nem győztünk még nagyobb arányban, annyira, amennyi elegendő lett volna a folytatáshoz. Szerintem súlyos mulasztások történtek a kampányban. A kormánypártok egyszer sem válaszoltak az ellenzék legsúlyosabb, legaljasabb rágalmaira: miszerint itt szétszakítják a társadalmat, miszerint itt félni, sőt rettegni kell (mondták ezt a diktatúra örökösei!), miszerint itt román invázió lesz, miszerint elveszik a szabad szombatot, miszerint itt tombol a rasszizmus, miszerint a nemzetgazdaság összeomlik és így tovább. Amire pedig nem reagálnak, az a levegőben marad: elhiszik. A szemérmes hallgatás önkéntelen beismerést jelent. A kormányfő TF-beszéde helyes volt, de jócskán megkésett. Hogy mennyire helyénvaló és indokolt volt, azt éppen az ellenzéki vezetők minősíthetetlen reakciói jelezték. Miközben 1998 óta a baloldal valósággal elárasztotta rágalmakkal a közéletet, elvárta volna, a miniszterelnök mindvégig maradjon csendben. Miközben levelekkel bombázott minket, telefonon nyájaskodott a második forduló előtt, és a főutak mentén kirakott táblaerdejével sokkolt. Mialatt mindent eluralt (ahogy az várható volt, olvashatatlan sajtójuk szolgaian besegített nekik), a kormánypártok nem vették észre, hogy az eredmények önmagukban nem viszik tovább az ügyet. Csak ezt sajnálom, mert ezen múlott az egész. Most pedig a rombolás időszaka következik, és 2006-ban Orbán Viktor mindent kezdhet elölről.
*
Kovács Mária (Budapest): Szeretnék sok millió társammal együtt szívből jövő köszönetet mondani azoknak, akiket illet, a rendszerváltás legszebb négy évéért. Nemcsak a tandíjmentesség, a diákhitel, a családtámogatás, az ingyen fogászati kezelés, az árvízkárosultak otthonainak újjáépítéséért, a Széchenyi-tervért, a nyugdíjak és a minimálbér többszörös emelééséért, az olimpiai aláírásgyűjtésért, a millenniumi zászlókért, a Nemzeti Színházért, a Millennárisért, a Terror Házáért, az Urániáért és még sok-sok más kézzelfogható létesítményért, hanem azért a reménységért is, hogy 57 év után végre már majdnem visszakaptuk önbecsülésünket (s vele a világ megbecsülését is), hogy négy évig nem kellett félnünk, volt minek örülni, volt miért lelkesedni! Most megint a cinizmus lesz az úr? Tetemcafat lesz Szent István jobbja, micisapka a Szent Korona, rongyrázás a millenniumi ünnepségekből? Győzött a szakadatlan gyűlöletbeszéd, a MIÉP-pel való alaptalan ijesztgetés, győztek a hazug rágalmak? Megint csak 10 millióan leszünk 15 helyett? Beáll ismét a diktatúra álnyugalma, amikor a rágalmazásokat közvetítő médiumok tengerében elnémul, eltűnik az a 2-3, amit eddig is hallgatni és nézni nem, csak elítélni volt szabad? Miért nem viseli ez a nép soraiban a kiválóságot? Miért nem büszke rá, miért próbál mindig megszabadulni tőle? Egymás után két sanszot kaptunk, két kimagasló államférfit: az egyiket halálba kergettük, a másikat elüldözzük? Minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. De mi van akkor, amikor a nép fele másként gondolkodik? Rossz rendszer a demokrácia, ha nincs is jobb. Máris tekintse magát a kormány ügyvezetőnek, hangzik az ukáz attól, aki sajátkezűleg írta alá 1998-ban két választási forduló között a 4-es metró szerződését. Ne változtasson utólag döntéseken, mondják azok, akik a parlament által már törvénybe iktatott expót habozás nélkül eltörölték. Köszönjük ezt az elmúlt négy évet. Máris úgy tűnik, mintha álmodtuk volna. Elérkezett helyette a lidércnyomás.
*
Szabó Kálmán (Budapest): Köszönöm a Fidesz – Magyar Polgári Pártnak és a koalíciós kormánynak, hogy 1998-ban 750 ezer kisnyugdíjasnak 25 százalékkal emelte a nyugdíját, amelyek értéke pedig 15,9 százalékkal növekedett. Köszönöm, hogy az adómentes jövedelemmel több mint egymillió családnak nyújtottak segítséget és bátorítást, alanyi jogúvá tették a gyest;. az otthonteremtő kamatokat 25 százalékról 3 százalék alá szorítottákk. Köszönöm, hogy a minimálbért 19 500 forintról 50 ezer forintra emelték, 1998 és 2002 között 236 ezer új munkahelyet teremtettek, a munkanélküliséget 8,7 százalékról, 5,6 százalékra csökkentették. Köszönöm, hogy az egészségügyi támogatást 30 százalékkal növelték, a fogmegtartó kezelést ingyenessé tették, a támogatott gyógyszerek áremelkedése az infláció alatt maradt. Köszönöm, hogy támogatták az oktatást, kétszeresére emelték a tankönyvtámogatást, 1998-ban eltörölték az általános tandíjat az oktatásban, 2001-ben új diákhitelt vezettek be, amelyet 75 ezernél is többen vettek már igénybe. Köszönöm a Széchenyi-tervet, a bajai és dunaföldvári újjáépített hidakat, az Esztergomot Párkánnyal összekötő új hidat, a Nemzeti Színházat és a Millenáris Parkot. Köszönöm, hogy 1998 és 2002 között 203 km árvízvédelmi töltést építettek, illetve erősítettek meg, számos árvíz sújtotta település otthonait és közintézményeit építették újjá. Köszönöm, hogy a kis-és középvállalkozásokat, valamint a gazdákat és a családi gazdaságokat, amelyek több millió embernek nyújtanak megélhetést, felkarolták. Köszönöm, hogy megalkották a földtörvényt és létrehozták a Nemzeti Földalapot. Köszönöm, hogy az ismertté vált bűncselekmények száma csökkent. Köszönöm továbbá, hogy sikeresen megbirkóztak két árvízzel, belvízzel, a tiszai ciánszennyezéssel, aszállyal, gázkitöréssel, mérsékelni tudták a balkáni háború bennünket is sújtó pusztításait. Köszönöm mindezt gyermekeim, unokáim és mindazon milliók nevében, akiknek a polgári kormányzás anyagi és lelki öröm forrása volt.
*
Németh Andor (Budapest): Kovács László elárulta magát a Pokorni Zoltánnal folytatott vitában, amikor azt mondta, hogy az Orbán-kabinet felélte a jövőt és elvesztegette a lehetőséget. Ez „szocialistáról” magyarra fordítva azt jelenti: ha megnyerjük a választást, ugyanúgy járunk, mint 1994-ben, amikor az Antall-k