Tisztelt Szerkesztőség!

Olvasóinktól
2002. 04. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jobboldali erőkoncentrációval fordítani lehet
Csak az dőlt el, hogy minden a második fordulóban dől el · A kisgazda, a MIÉP-es és a Centrum párti voksok dönthetnek
Régen gyűlt fel bennem annyira az indulat, hogy leüljek és megosszam a nyilvánossággal a gondolataimat. De a választás éjszakája a tehetetlen csalódottság mellett ennek is forrása lett.
Sokan sokféle szempontból fogják elemezni a történteket, keresik majd az okokat a kampányban meg a négy év kormányzati hibáiban, s még sorolhatnám. Én erre nem vállalkozom, csak szeretném megosztani a élményemet arról, amit némi eufémizmussal állampolgári felelősségnek szoktak nevezni ebben az országban.
Egyetemistaként a 80-as évek elején együtt eszméltem a kezdődő változásokkal. Igazán sosem gyökerezett mélyen bennem az alattvalói tudat, de írmagját is kiirtotta belőlem a félelemmel együtt az a színesedő, kiszélesedő, gazdagodó közélet, aminek elsősorban mint gondolkodó értelmiségi lettem a része. Nem vagyok én alkalmas pártszerű gondolkodásra, életmódra, nem viselem jól a kötődést, amit ez jelent. De határozottan és meggyőződéssel élek egy értékrend szerint, amelynek fontos eleme jó néhány hagyományos nemzeti, polgári és liberális érték, és magyartanár lévén az esztétikum mint fölöslegesség. Vannak barátaim, akikkel mindezt együtt éltük át, és gyerekeink, akiknek természetessé vált a tudatos és felelős gondolkodás közös dolgainkról. Együtt ünnepeltük a választásokat ’90 óta. Beépültek a szűk körű baráti összejövetelek sorába.
A gyerekek felcseperedve egyre kevésbé statisztaként vesznek részt a beszélgetésekben, döntéseinkben, választásainkban. Nem volt ez másként most sem, sőt. Várakozásaink most talán nagyobbak voltak, mint valaha. Első választókat ünnepeltünk, ünnepeltük azt, hogy egy kormány négy év után hatalmon marad, és nem kényszerülünk megint szembenézni, és azt mondani, rosszul tettünk valamit, hanem folytatni lehet, mert nagyjából-egészében jól tettük, és a jövő tényleg elkezdődött. És ebben együtt lehettünk a gyerekeinkkel. Nincs annál nagyobb ajándék szülőnek, mint ha látja, hogy neveltje hittel és meggyőződéssel tudja fölvállalni azt, amit ő maga fontosnak tart.
Van egy kormányunk, amelyik képes volt előbbre nézni saját hétköznapjainál, képes volt megtartani a múltat, és alakítani a jövőt, miközben sose félt, mert ez egy félelem nélküli generáció. Dinamikusak voltak, vonzók és okosak, hittek magukban és bennünk. És ettől mi is hihettünk magunkban és bennük. Jó volt ebben az országban élni.
Miért beszélek múlt időben? Hiszen azért írok, hogy ez így maradjon, hogy rájöjjön az ország: azért nem ezt akartam! Nem akartam, hogy a győzelem eufóriájában egyesüljön újra a szociálliberalizmus nevű fából vaskarikát nemző két erő. Nem akartam, hogy újra a köntörfalazás, a sunyiság, a hazugság, a szemérem mögé bújtatott hatalomvágy legyen a politikai stílus. Hogy az önelégültség a tehetségtelenséggel párosulva uralja az életem. Hogy a szép fölöslegességek újra fölösleges szépségekké legyenek. Mert fő, hogy szárnyal a tőzsde!
Azt akarom, hogy történjék meg a csoda: menjen el választani, aki most azt gondolta, nincs rá szükség, mert szükség van rá. Menjen el, és válasszon újra, aki tudta, hogy az ő szavazata is számít, mert megint szükség van rá. Menjen és szavazzon az egyetlen életben maradt polgári erőre mindenki, akiben még él a könnyen feledhető elszánás, és kezében akarja tudni a saját életét, az ország jövőjét.
Szeretem ezt az országot, itt élek, szeretem akkor is, ha nem az én döntésem szerint halad, nem az én utamon. De nem érzem jól magam benne.
Most tétovázom azon, mit is írjak a nevem alá, ki is vagyok én. Állampolgár? Választópolgár? Pedagógus? Ha most azt írhatom: független értelmiségi, akkor annak a 10-15 évnek tartozom köszönettel, aminek első katartikus élménye egy beszéd volt egy temetésen, egy fehéringes fiatalember mondta, és én hallgattam megdöbbenve, hogy ezt így is lehet, hogy ebből nem lesz baj. És akármi lesz is 21-én, nekem meg annak a kicsit több mint 40 százaléknak ez már meg nem változik: igen, így is lehet, és ebből nem lesz baj. Nagy Mariann, Debrecen

Április 7-ének éjszakája a rémálom éjszakája volt. Egy rossz fantazmagória: a szocialisták kevesebb mint egy százalékkal a Fidesz– MDF szövetség előtt végeztek, ráadásul az SZDSZ is bejutott. A végeredmény a MIÉP-szimpatizánsok számára is katasztrófa volt: a „szélsőjobbnak” titulált Csurka István és pártja kiszorultak a parlamentből. 2002. április 7-ének éjszakáján milliók szemében gyászkönny ült. Egy gondolat lebegett körülöttünk, miközben sorra jelentek meg a részeredmények a tévé képernyőjén: „Istenem, nehogy visszajöjjenek!” 2002. április 7-én éjszaka vesztett az észérv és nyert a gyűlölet. Szinte fejbe vert Kovács László egyik nyilatkozata, amely szerint Magyarországon a polgárok többsége a kormány leváltását akarja.
S ezt ő mondja?
Annak az MSZP-nek a vezetője, amely az 1994-es, 53 százalék körül megnyert választás után 1998-ban mindössze 32 százalékot tudott produkálni? Szemben a Fidesszel, amely az MDF-fel együtt 1998 és 2002 között megőrizte népszerűségét, sőt, még 200 ezer szavazattal növelte is? Hát mikor volt itt kormányváltó hangulat, ha nem 1998 tavaszán? (Persze ezt az MSZP-nél ugyanúgy a feledés szürke homálya borítja, mint a negyven évet.)
A 2002. április 7-én érzett keserűségnek ugyanakkor nincs helye szívünkben. Hiszen erkölcsileg az egész kampány és a választás során fölényben voltunk – vagyunk. Nem szabad elszomorodni! Soha sem az számított, ki teszi meg a rajtnál az első lépést, hanem, hogy ki szakítja át elsőként a célszalagot. Az idei választásokon rekord született; a szavazásra jogosultak több mint 70 százaléka járult az urnák elé.
Orbán Viktor, s az általa vezetett kormány többre hivatott és többet érdemel, mint amit az első forduló eredményei mutatnak. Még semmi, de semmi sem dőlt el. Azt javaslom, ezalatt a másfél hét alatt gondolja végig mindenki, mikor tettek érte, családjáért, Magyarországért többet – 1994–98 vagy 1998–2002 között? Hallgasson mindenki a szívére, mert a legjobb, legnagyszerűbb döntések mindig ott keletkeznek. Szikora Balázs, Vác
*
Orbán Viktor április 9-i, fergeteges visszhangot kiváltó beszédéhez szeretném röviden hozzáfűzni, hogy hidegvére és kedélye bámulatos, de úriemberként csak úriemberekkel lehet szót érteni. Medgyessy Péter már múlt pénteken, a kormányfőjelöltek vitáján is kihasználta ezt, mert rejtve maradtak a beszélgetés során mindazok az okok, ami miatt a baloldal alkalmatlan a kormányzásra.
A TF-en már keményebb volt és ő is támadott, de még ott sem nyúlt az ellenzék stílusához méltó eszközökhöz. Elsorolta, melyek voltak azok a törvények, amelyeket az ellenzék nem szavazott meg. De elhallgatta, hogy ezt az ellenzék azért tette, mert célja egyik esetben sem a vitatott kérdés jobb megoldása volt, csupán a kormány szándékainak gáncsolása. Mert őket egyik esetben sem a vita tárgya, a magyar nemzet felemelkedése érdekelte, csupán és kizárólag a hatalom. Orbán Viktor úriemberként mindkét alkalommal elhallgatta azt a stílust, azt a sok-sok mocskot és rágalmazást, ami személy szerint őt és családját érte, amit nem is a kormánynak, hanem a magyar népnek kellett elviselnie az ellenzéktől az elmúlt négy évben. Molnár László Aurél, Budapest

Hol van a négy évvel ezelőtti 14 százaléknyi kisgazda szavazó? Egy százalék sincs meg belőle – kisgazda oldalon. Az egyik közvélemény-kutató (Kolosy Tamás, Tárki) azzal magyarázta a Fidesz–MDF-re vonatkozó téves előrejelzéseket, hogy úgy vélték, a hatszázezer megszólított bizonytalankodó fele-fele arányban fogja a két nagy pártot támogatni. Nem így lett. Hanem kétszázezer-négyszázezer arányban. De ez a különbség az előrejelzéshez képest alig háromszázaléknyi. A Torgyán-párt pedig tizenhárom százalékot vesztett! Otthon maradtak? Aligha. Átszavaztak? Kire? Nem a MIÉP-re. Alighanem a szocialistákra. Ez annyival inkább elképzelhető, minthogy az egy százalékot (sem) kapott párt elnöke nemcsak a csúfos választási vereség estéjén, hanem már korábban is a Fideszt tette felelőssé (nem saját magát és a korrupt párttisztiviselőket) az FKGP szétveréséért. Ez a tizenhárom százalék, úgy tűnik, ismét valaki vagy valami ellen szavazott.
Mi a teendő? A kisgazda szavazók, a kormánypártiak és a MIÉP szavazói menjenek el most a második fordulóban, egységesen, egy emberként szavazni a Fidesz– MDF első vagy második helyen végzett egyéni jelöltjeire. A Centrum-szavazók pedig, akiknek nagy része MDNP-s és KDNP-s szavazó, tehát jobboldali, mielőbb szembesüljön vele: valóban balliberális (többségű) kormányt akar?
Kiss István, Budapest
*
A választási kampány ideje alatt az MSZP–SZDSZ rengeteg energiát fordít arra, hogy a kormány munkáját negatív színben tüntesse fel. Ezt leginkább a nyugdíjasok manipulálásával teszi, s a növekvő gyógyszerárakra is hivatkozik. Én mint nyugdíjas, szeretném a minket segítő változásokra irányítani a figyelmet. Az idősebb korosztály számára nagyon fontos gyógyszereket emeltek be a tb által támogatottak közé, ilyen például a Condrosulf nevű szer, amely a porckopás enyhítését szolgálja. Ez a készítmény ma ötvenszázalékos támogatottságot élvez. Így egy kúra a 6150 forintos teljes ár helyett a betegnek csupán 3155 forintba kerül. Bízom abban, hogy marad a polgári kormány, és tovább segíti a nyugdíjasok életét. Csaba Miklósné, Budapest
*
Lehet, hogy az ellenzékiek Izraelből importálták a kampánystratégiát, de hogy is ne lenne sikeres egy olyan országban, ahol a saját magunkról szóló, saját nemzetkarakterológiánkat leíró saját viccünk poénja hangzik így: dögöljön meg a szomszéd tehene is! A viccet nem mesélem el, mindenki ismeri. Nem épített ugyanis ez a kampány másra, mint arra, hogy mennyire gyűlöletes az, hogy valaki ilyen fiatalon Magyarország miniszterlenöke legyen. Kopasz Mária, e-mail

Elhangzott végre a Testnevelési Egyetemen az Orbán-beszéd. Itt volt az ideje annak, hogy miniszterelnöki szinten is gátat emeljünk annak a mérhetetlen hazugság- és mocsokáradatnak, ami folyamatosan ránk zúdul, fertőzi a közéletet. Ennél nagyobb baj, hogy sokan „be is veszik” a hazugságot. Ez sajnos igazolódott a választás első fordulójának eredményeiben. Hogyan engedheti meg magának a külügyi tárca várományosa, hogy szemrebbenés nélkül a tévékamerába hazudja, hogy a lengyelek előnyt szereztek földügyben az EU-ban? Amikor ezt a miniszterelnök-jelölt is megismétli (mint a pártelnök visszhangja), Orbán Viktor teszi helyre a hazug állítást; a számok igazak, csakhogy az egyik mogyoró, a másik meg dinnye.
A „független hírújságban” (álnevén: Metro) állandó kormányellenes rovata van Bolgár Györgynek. Ugyanez az úr a hétfői újságíróklubban is folyamatosan mocskolja a kormányt, de időnként úgy, mintha védené. A legutóbbi adásban a díszes társaság azzal áll elő, hogy most már Orbán csurkista, miután a démonizált Csurka kiszorult a parlamentből. Az urak sajnálják Pokornit, a rokonszenves felkészült embert, hogy oda kellett süllyednie, ahol van. Az egész Kövér-ügyet ők fújták fel, Kövért ördöggé alakítva. Klasszikus bolsevik taktika: ellenfeledet nevezd ki ellenségnek (kulák, polgár, arisztokrata stb.), majd számolj le vele. Az ősbolsevikok (Lenin, Sztálin) a leszámolást még radikálisan értelmezték. Ez megszűnt, de úgy tűnik, más különbség nincs.
A hétfői újságíróklubot sugárzó csatorna társa, a tv2 is figyelemre méltó. Híradójában vezető helyen a csontig rágott hír, a transzvesztita áll, akinek újabb gyermekgondozási hírét közli, hatásvadász képpel. A belpolitika gondosan kormánymentes. Csak az ellenzék képvisel hírértéket. Agymosás felső fokon. Lehet még fokozni? Azt hittem, rosszul hallok. Hétfő után kedden este az említett újságíróklub vezetője újabb rangos műsort vezet. Ez a Közhang címet viseli. Ekkor olyan személyekkel beszélget, akik közül az egyik a következőt mondja: Orbán azért vitte a koronát a parlamentbe, hogy alkalomadtán a fejére tegye. Mondta ezt az illető 2002. április 9-én este, anélkül, hogy a műsorvezetőnek a szeme rebbent volna (ahogy nem rebbent Kovácsé). Hát ez a szellemi táplálékunk Fidesz-kormányzás mellett. Mit kapnánk ellenzéki győzelem esetén? Erdélyi Gábor egyetemi oktató, Budapest
*
Kupa Mihály elnök úrra úgy emlékezem, mint az Antall-kormány pénzügyminiszterére, aki leváltása után a függetlenek közé ült, mondván: „nem fogom nyomogatni neki a gombokat” (Antall József miniszterelnök úrra értette, gondolom). Azóta sem sikerült politikai vezető vonalba kerülnie, ugyan a választópolgárok akaratából többször lett képviselő, volt úgy is, hogy az első fordulóban választották meg, tehát hiteles politikusnak kell tartanom. Jóllehet a sértődékenység nem igazán politikusi magatartás. A párt másik vezető képviselője, Pusztai Erzsébet, szintén a sértett emberek közé tartozik. Az MDNP, az MDF-ből való kiválása után, nem lett igazán eredményes párt. Államtitkári posztjáról leváltották. A Békejobb sem sikerült neki. A Centrum párt lehet akár a sértett politikusok pártja is. Úgy látszik, mindegy a kakasnak, mekkora a domb, csak a sajátján kukorékolhasson! A párt vezető képviselői között viszont a rendszerváltás jelentős politikusait, becsületes hazafikat látunk, akikről nehezen tudom elképzelni, hogy a volt állampárt eminens leszármazottait igyekeznének újból hatalomra segíteni. Márpedig első fordulós indulásukkal ezt tették, és vajon most is, jövő vasárnap is ezt teszik?
Az 1994-es választások igazolták, mire vezet, ha a polgári oldal erőit szétforgácsolja. 1998-ban sikerült ezt az egységet kissé szorosabbra fűzni, az eredmény sem maradt el. Azt nem feltételezem, hogy a Centrum párt a kormányalakítás vérmes reményeit táplálta volna a választások előtt, de azt mindenesetre elérte, hogy a polgári oldal erőit csökkentette. Ez ma már a választások első fordulója után nyilvánvaló. Elvitt több mint három százalékot a Fidesz–MDF rovására és a balliberálisok kaján örömére. Ez politizálásuknak, remélem, nem lehetett célja, de biztos eredménye ez lett. Nem elég az a hazug propaganda, amit az ellenzék folytat a kormány leváltására, még segíteni is kell őket? Lelkiismeretlenség, mondhatnám akár hazafiatlanságnak is ebben őket segíteni. Vagy a Centrum párt jeles képviselői sem látják azt a fejlődést, amit hazánk az elmúlt négy év alatt magáénak mondhat? Ennél ítélőképességüket többre értékelem. Meg kéne érteni végre, hogy a magyar ember már csömört kapott a pártjukért élő politikusaitól. Egységet szeretnének végre, a nemzet érdekében, a sértett önérzet helyett. Dr. Járay István, Budapest
*
Túl vagyunk az első választási fordulón. Az eredmények ismertek, a véleményektől hangos az ország. Az ellenzék harsányan ünnepel,

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.