Több millió éves föld alatti járatok Budán

Alig néhány évtizede tudjuk: a budai hegyek alatt harminc kilométer összhosszúságú barlangrendszer húzódik, az ember által még mindig viszonylag érintetlenül és láthatatlanul. A város terjeszkedésével, az építkezések megindulásával egy időben felfedezett járatoknak évezredeken keresztül nem volt kapcsolata a külvilággal. Mára az ember és környezete rányomta a bélyegét e barlangok további sorsára is – hogy mennyire, az talán csak emberöltők múlva derül ki.

B udapest nagy barlangjainak létezéséről a huszadik század elején még senki nem tudott. A történelmi időkben e barlangoknak nem volt felszíni nyílásuk, felfedezésük a főváros fejlődésének eredménye. A Pálvölgyi-barlangra például a kőbányában végzett munkálatok során bukkantak, s a sorozatos építkezések során egyre több, addig láthatatlan járat létére derült fény. A budai barlangok leglátványosabb képviselői a Hármashatár-hegycsoport lábánál elterülő Szépvölgy és Rózsadomb alatt rejtőznek, ahol a négy legnagyobb barlangrendszer együttes hossza több mint 30 kilométer. E nagy barlangok közül a legismertebb a Pálvölgyi-barlang, amelyet a második világháború idején, 1944-ben helyeztek természetvédelmi oltalom alá. A jelenleg feltárt részei alapján az aggteleki Baradla-barlang után hazánk második leghosszabb barlangjának lehet nevezni. A kutatók szerint még nem tárták fel az egész barlangrendszert, amelyről feltételezik, hogy valójában jóval nagyobb, mint amire korábban gondoltak. Még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a teljes barlangrendszer együttes hossza az aggteleki barlangrendszert is meghaladja.
A XX. század elejéig zárt, érintetlen barlangokban tetemes kárt okozhat a városfejlesztés, vagyis a zöldterületek egyre nagyobb beépítésének negatív következményei, a csőrepedések, az utak sózása, a kertek műtrágyás megművelése. Ezek a károk nehezen követhetők nyomon, talán egy emberöltő alatt sem válnak láthatóvá – mondta Takácsné Bolner Katalin, a Környezetvédelmi Minisztérium barlangtani osztályának munkatársa. Szerinte ezért nem mérhető az sem, hogy a pusztulásban mekkora szerepet játszanak az itt élő emberek. Tény: a barlangok csepegő vizeiben magas és állandó jellegű a sókoncentráció, ami a beszivárgó karsztvíznek nem természetes eleme.
Az élő természet pusztulása a látható jelekből könnyen megfigyelhető. A budai barlangoknak azonban – jelenlegi ismereteink szerint – nincs élővilága. Amíg például Aggteleken számos búvópatak utalt az ottani barlang létezésére, a budai meleg források vizének túlnyomó része a Dunai-középhegység távolabbi részeiről származik és nincs direkt összeköttetésben a budai barlangrendszerekkel. A budai hegységben felszínre törő víz már tízezer évvel ezelőtt beszivárgott a talajba.
A szakemberek feltételezik: a barlangok egy-egy szűk forrásszájon keresztül kapcsolódtak a felszínhez. Ezek voltak a mostani melegforrások ősei. A forrásjáratok feltehetően akkor tömődtek el, amikor a barlangok a budai hegység kiemelkedése eredményeként kikerültek a karsztvízszint közeli zónából, vagyis abból a környezetből, ahol kialakultak.
A barlangok megóvása összetett kérdés: először is el kell zárni őket az óvatlan látogatóktól. A balesetek megelőzése érdekében a Természetvédelmi Hivatal egyes barlangokat lezáratott – a vállalkozó, vagy vandál „turisták” által okozott károkat azonban rendszeresen fel kell mérni, a megrongált ajtókat pedig megjavíttatni. Másrészt meg kell előzni az esetleges csőrepedéseket, gázszivárgásokat is. Mint Tardy János, a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, a Természetvédelmi Hivatal vezetője lapunknak elmondta: Európában egyedülálló módon, a természetvédelem költségére épült ki a tizenhét négyzetkilométernyi veszélyeztetett területen a védőcsővel is ellátott csatornavezeték. A barlangok állapota is védelemre szorul, ami adott esetben több száz millió forintos beruházásból valósulhat csak meg. A négy ismert, nagy budai barlangrendszer közül a Pálvölgyi-Mátyáshegyinek jelenleg 18,7 kilométer hosszú szakaszát térképezték fel. A Szemlőhegyi-, Ferenchegyi- és a Józsefhegyi-barlang ennél jóval kisebb – mármint jelenlegi ismereteink szerint, hiszen lehet, hogy a Pálvölgyi-Mátyáshegyi-barlang közti összeköttetés tavalyi felfedezését a jövőben újabb követi. A szakemberek szerint a Rózsadomb környékén 6-8 négyzetkilométer nagyságú az a terület, ahol nem kizárt a további barlangok létezése. Az felfedezett barlangok megismerésük pillanatától kezdve automatikusan védettnek számítanak. A felfedezett barlang nagyságát, elhelyezkedését ugyanis az illetékes Duna Ipoly Nemzeti Park szakértői vizsgálják. A pontos felderítés nemcsak a természetvédelem, hanem az építtető érdeke is, hiszen kérdéses, elbírja-e a terhelést az a talaj, amelyre fel kívánja húzni a házát. Az építkezés és a barlang további viszonya attól függ, milyen méretű, jelentőségű barlangot fedeztek fel. Elvileg van arra is lehetőség, hogy az építtető kérelmezi a védettség feloldását, ami viszont miniszteri rendelettel történhet, s csak akkor, ha a védelem fenntartásához természetvédelmi érdek nem fűződik. A Rózsadombon minden építtető figyelmét felhívják az építési engedélyben arra, hogy köteles leállítani az építkezést, amennyiben a munkálatok során újabb barlangra bukkan a tulajdonos. Annak, aki itt építkezni akar, vállalnia kell az építkezés elhúzódásának, a tervek esetleges módosítanásának kockázatát. Utóbbira már volt példa: a közelmúltban az egyik lakópark terveit kellett megváltoztatni. Az építkezés teljes leállíttatására az elmúlt tizenhat évben – mióta az építkezések e szempontból módosíttathatók – még sehol nem került sor. A Természetvédelmi Hivatal az épített környezet és a barlangok viszonyának több szervezet, hivatal bevonásával végzett vizsgálatai azt mutatják: a már felépült házak statikai állapotát a felszín alatt húzódó barlangok nem veszélyeztetik, mivel az épületek súlyából adódó terhelés tíz méternél nagyobb mélységben már elhanyagolható. Az igazi probléma az, hogy egyre több a felszíni burkolt felület, ami befolyásolja a vizek beszivárgását, annak minőségét.
1986-ban a Rózsadombot és környékét három zónára osztották. Az elsőbe azok a részek tartoznak, ahol kizárható a felszín közeli barlangok előfordulása, ezért e szempontból a beépítés sem korlátozott. Ebbe a zónába tartozik például a Pasaréti út környéke, a Szépvölgyi út legalsó szakasza. Szigorúbb szabályok vonatkoznak azokra a területekre, ahol a barlangok léte nem zárható ki. Erre a zónára vonatkozik a fent említett, az építkezés esetleges módosítására vonatkozó kitétel. A Rózsadomb nagy része e korlátozás alá esik. A legjelentősebb, fokozottan védett barlangok feletti területeken érvényesülnek a legszigorúbb szabályozások: csak a már meglévő épületek helyére szabad építkezni, a burkolt felületek további növelése tilos. Létezik egy átmeneti övezet, amely a szigorúan szabályozott zóna házainak közvetlen szomszédságában elhelyezkedő telkekre vonatkozik: itt a beépítést megelőzően alapos geofizikai kutatást kell végezni, hogy kizárják: a terület alatt nem húzódnak barlangjáratok.
Buda barlangjai a természettudományos ismeretterjesztés igen fontos objektumai. A Pálvölgyi-barlang egy részét ugyan már a világháború előtt kiépítették, a korszerű barlangvédelmi és idegenforgalmi szempontoknak megfelelő teljes rekonstrukció csak a rendszerváltást követően kezdődhetett meg. A Pálvölgyi-barlangnak a nagyközönség által is bejárható szakasza tavaly, a Föld napja alkalmából nyitotta meg ismét a kapuit, százmilliós ráfordítás eredményeként. A kiépített utakon haladva itt megcsodálhatjuk a különböző cseppkő alakzatokat, különleges ásványkiválásokat, a közeli Szemlőhegyi-barlangban pedig a fehér kalcitbevonatokat és borsóköveket. Mindkét barlang jellemzője, hogy télen-nyáron 11 Celsius-fok az átlaghőmérséklete, s utcai ruhában is kényelmesen végig lehet sétálni az utakon.
Mint Takácsné Bolner Katalin mondta, a barlangok soha nem kaptak annyi támogatást, mint az elmúlt esztendőkben. A látogatottság is növekszik, bár a jelenleginél kiemeltebb figyelmet érdemelnének e páratlan képződmények. Érdekes, hogy a Pálvölgyi-barlang látogatottsága magasabb, mint a Szemlőhegyié, holott az utóbbi a látványosabb. Ennek az is oka lehet, hogy ezt a barlangot csak tizenhat éve nyitották meg, míg a Pálvölgyit már nagyanyáink is megcsodálhatták. Tardy János szerint nemcsak páratlan természeti és idegenforgalmi, hanem gyógyászati értékei miatt is kiemelten kell kezelni a budai barlangokat: nagyon jó helyszínek a légzőszervi megbetegedések barlangterápiás kezelésére. A Természetvédelmi Hivatal kezdeményezésére a budai barlangrendszer már felkerült a világörökségek jelölőlistájára.