Vereség utáni taktika

Sokkal fájdalmasabban érintette a vereség a német szociáldemokratákat, mint az az első pillanatban tűnt. A Szászország-Anhaltban lefolyt tartományi választás eredménye még a kifinomult ösztönökkel és politikai érzékkel megáldott kancellárt is kizökkentette megszokott spontán rögtönzőkészségéből: a média képviselőivel szemben mindig optimista előzékenységgel fellépő és ebből rendre hasznot húzó Gerhard Schröder ezúttal több mint huszonnégy órán keresztül szinte bujkált az újságírók elől, majd végül – utalva a szeptemberi szövetségi választásra – új kampánycéllal lepte meg őket: „Egy kérdésre kell választ adni: engem akartok továbbra is, vagy Stoibert?” Az SPD-kormányfő kijelentése egyértelműen arra utal, hogy nem a józan tényekre támaszkodó választási programban látja a siker reményét, hanem abban a még mindig fennálló személyes előnyben, amellyel a kereszténydemokraták kancellárjelöltjével szemben rendelkezik. Kampánystratégiájának öt hónapon keresztül kellene ezt az elsőbbséget megvédenie. Ha elfogadjuk azt a tézist, hogy a tartományi választás végeredménye jelentősen kihat a szövetségi viszonyokra is, akkor érthető Gerhard Schröder bejelentése, pártja ugyanis sokkal mélyebb károkat szenvedett, semmint azt az SPD-funkcionáriusok a nyilvánosság előtt hajlandók elismerni.
A szociáldemokraták elnökségének ülésén számtalan jelenlevő őszintén és találóan tapintott rá a fájdalmas tényekre, amikor „politikai földrengésről” meg „politikai pofonról” beszélt és beismerte, hogy a tartományi SPD halogató és erélytelen vacillálása az egész pártnak kárt okozott. A statisztikai adatok valóban riasztó képet festenek a „szocik” elértéktelenedéséről. Az 1998 szeptemberében lezajlott szövetségi és a mostani tartományi választás között eltelt három és fél esztendő során 390 ezer szavaztot vesztett az SPD, az elsorvadás hatvanként százalékot tesz ki. A szimpatizánsok elpártolása sokrétűnek bizonyult, ők ezúttal a kereszténydemokrata CDU (tizennégy százalék), a liberális FDP (hét százalék), a szocialista PDS (hat százalék), sőt a szélsőséges nézeteket képviselő „Schill-párt” (két százalék) osztották meg voksaikat. A Magdeburgból érkező szélvihar olyan papír tartalmával párosul, amelyet a szociáldemokraták elnöksége ma hozott hivatalosan is nyilvánosságra a „Megújhodás és együttműködés – mi Németországban” cím alatt, mint a domináns kormánypárt választási programját, ami mindössze két határozott bejelentést tartalmaz: tízezer napközi iskola berendezését négymilliárd euró befektetéssel és az eddigi százötvennégy euróra rúgó gyermekpótlék felemelését kétszáz euróra. Az adóval, a nyugdíjakkal és az egészségüggyel kapcsolatos elképzelések nélkülözik a kézzelfogható távlatokat. Marad tehát elsődlegesen a személyes Schröder–Stoiber-párbaj lehetősége. A kereszténydemokraták kancellártjelöltje ugyan távol tartja magát attól, hogy a szászország-anhalti választást „szövetségi tesztnek” nyilvánítsa, de úgy véli, minden tartományi szavazás kihat az egész országra. Schröder pedig a személye elleni támadásokkal igyekszik elterelni a figyelmet elhibázott politikájáról.
„Szívesen nézek a kihívás elé, de nem szórakoztató konferálóversenyre készülök. A gazdaságpolitika és a munkaerőpiac témáiról akarok megmérkőzni vele” – hangoztatta Edmund Stoiber.