Veszélyes a beavatkozás

A választások előtt Nancy Goodman Brinker budapesti amerikai nagykövet megdöbbentette a magyar közvéleményt azzal, hogy konkrét példák felsorolása nélkül azt állította, a politikai elit köreiben jelen van az antiszemitizmus. Mi a véleménye erről az alá nem támasztott vádról és általában más nemzetek belügyeibe való beavatkozásról? – kérdeztük Ron Pault, az Egyesült Államok kongresz-szusának tagját.

Noha nem ismerem az ügy részleteit, annyit elmondhatok, hogy jelenlegi problémáink közül nem egyet az okozott, hogy szuverén államok belügyeibe avatkozunk. Akár azzal, hogy államokat támadtunk meg – ahol demokratikusan megválasztott kormányok működtek – valós vagy vélt hiányosságaik miatt, akár úgy, hogy más országnak akarjuk diktálni, miként tartsanak választásokat. Pedig a más országok belügyeibe való beavatkozó politikánk nemcsak az Amerika-ellenességet táplálja – de előre nem jósolható következményekhez is vezethet. A kongresszus és annak külügyi bizottsága különös hajlamot mutat arra, hogy beavatkozzon olyan ügyekbe, amelyekhez az Egyesült Államoknak, vagy nemzetbiztonságának semmi köze – nyilatkozta a politikus.
Beavatkozásunkat általában nemzetbiztonsági okokkal indokolják, de ez a kibúvó csak eltereli a figyelmet annak valódi okáról, hogy miért távolodunk el ennyire partjainktól. Súlyos kereskedelmi érdekek diktálják politikánkat. A Perzsa-öböl kőolaja nagyobb figyelmet kapott, mint a ruandai népirtás.
Számos okot hoznak fel arra, hogy ésszerűnek tűnjék a világ csendőri szerepét betöltő magatartás politikája. Védeni kell olajunkat; meg kell akadályozni a kolumbiai kokaintermesztést; békét kell teremteni a Közel-Keleten, meg kell büntetni ellenfeleinket; mi vagyunk az egyetlen szuperhatalom; a mi felelősségünk a világrend fenntartása, és hogy morális kötelességünk a viták elsimítása… A kibúvók száma végtelen. De ritkán említik azt, hogy a külföldi beavatkozás lobbistái és javaslói fegyvergyártók, olajvállalatok és infrastruktúrák építésében hatalmas összegekkel részesedők – a világnak azon, akár a legtávolabbi részén is, ahová csapatainkat küldjük. Hiszem azt, hogy a legbölcsebben tesszük, ha az Egyesült Államok külpolitikája az alapító atyák tanácsán és figyelmeztetésén alapul. George Washington búcsúbeszédében figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy kerülje a külföldi államokkal való veszélyes kapcsolatokat. Arra bátorított bennünket, hogy legyünk barátságban minden nemzettel, biztosítsuk velük a szabad kereskedelmet anélkül, hogy mindebbe a kormány beleavatkozna. Ez a tanács ma éppen annyira érvényes, mint 200 éve.
Gyakran etnikai csoportok befolyásolják külpolitikánkat olyan okokból, amelyeknek nincs köze biztonságunkhoz. Az ilyenfajta politikai nyomás olykor erős, és érzelmi töltetű lehet…