Világtalanok

Divat lett Budapestre haragudni. Mivelhogy a főváros ilyen-olyan népe nekilendült, aztán hamvába halasztotta a teljes polgári jövőt. Csakhogy ez így túl egyszerű. Mert az ilyen-olyan nép valamiért úgy voksolt, ahogy.
Például hiba volt a Millenáris Parkot Millenáris Parknak keresztelni. Sokaknak komoly fejtörőt jelentett már a millenniumi év kifejezés is, amiről a kulturálisan azért moziba járóknak legfeljebb a Csillagok háborújá-s Han Solo, meg a galaxisszerte ismert űrhajója, a Millennium Falcon ugrott be. És még igazolva is láthatták felismerésüket, amikor Orbán Viktor – amúgy Jedi-lovagosan – bejelentette, hogy az erő vele és választóival van.
Vagy ott a Nemzeti Színház. Most képzeljük el, mit jelent a Nemzeti azoknak, akik még életükben nem jártak színházban. Egy gödröt az Erzsébet téren. Jobb esetben egy zavaros épületet a híradóban. Esetleg téglajegyet. Kommunista szombatot.
Vagy nézzünk kicsit messzebb. Mária Valéria híd. Há’ mire jó az? Hogy ott gyöjjenek be a huszonhárommillió románok feketemunkázni?
Mindezen érthetetlen jövőképpel szemben pedig ott állt a kézzelfogható jelen. A bankjegy mintájú, nyugdíjas aktivizátor (Szabó bankó), a Lucecita és a Barátok közt közé becsusszanó. Minden kormánypárti összejövetelen keress egy MIÉP-est, de legalább egy rövid hajú fiatalembert eszmeiségű hírműsor, a jelzők nélküli Blikk, a negyvenévnyi szocialista szárazedzésből kimaradt országokban is minimum kíváncsian szemlélt, az általános adócsökkentés közepette fürödjenek tejben-vajban az egészségügy dolgozói és a közalkalmazottak típusú gazdasági program, valamint a Dél-Budát talán térképről ismerőktől is elvett négyes metró.
Meg a kedvencem, a társadalmi árokbetemetés. Ezt Medgyessy Péter szokta mondani napjában úgy sokszor, ám valószínűleg ravasz csel az egész, mert jó néhány ellenzékbe készülődő ismerősömtől hallottam már: a nem létező árkok emlegetésekor gyakran álmodoznak egy valóságosról, amelybe belefeküdvén magukra húznák a földet, mert hogy rosszabb ott sem lehet.
Cselvetés vagy sem, a minden magyar boruljon a másik kebelére jegyében családunk máris apró, ám annál fontosabb győzelmet aratott a szocialistákon. Nyugdíjas édesanyám ugyanis nemrég fölhívott telefonon, hogy ne bánkódjunk, mert a tizenkilencezer forintot az utolsó fillérig ránk fogja költeni.