A bumeráng útja

Most már tényleg nem kell sokat aludnia Medgyessy Péternek addig, amíg a köztársasági elnöktől megkapja a korábban szokatlan vehemenciával követelt kormányalakítási megbízást. Az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnapi ülésén kiderült, hogy szombat estére várható a 2002. évi országgyűlési választások hivatalos végeredményének kihirdetése. Addig a fellebbezések nyomán a Legfelsőbb Bíróság is állást foglalhat a töredék szavazatokkal kapcsolatos vitában, gyakorlatilag ekkor válik majd jogilag megkérdőjelezhetetlenné a parlamenti mandátumleosztás. Addig azonban helyénvaló továbbra is feltételes módban beszélni a Medgyessy-kormányról, hiszen jogállamban illetlenség prejudikálni a legfőbb bírói testület döntését, amelyet immár érdemi vizsgálat után fogadnak el.
A hataloméhségét leplezni képtelen baloldal sugalmazásával szemben minden az ilyenkor szokásos forgatókönyv szerint zajlik. De ne dugjuk homokba a fejünket: egy szempontból a mostani választás valóban különbözik a korábbiaktól. Eddig egyetlen esetben sem került a politikai viták fókuszába a választási csalás – pontosabban annak lehetőségének – kérdése. A szoros eredmény önmagában is ráirányítja a figyelmet erre a problémára: kevesebb mint egy százalékon múlt, hogy listán melyik párt végez az élen, s ugyancsak ennyin múlt, hogy az egyik kis párt bekerült a parlamentbe, a másik pedig kiesett onnét. Soha ennyi panasz nem érkezett az illetékes testületekhez, soha ennyi visszaélésgyanús esetről nem cikkezett a sajtó. Tény, hogy nagyon sokan érzik úgy: a felvetődött kételyekre nem mindig született megnyugtató válasz. A választások tisztaságát érintő, tartósnak látszó bizonytalanságot mindenképpen komolyan kell vennie a politikai elitnek, hiszen az az új kormány legitimitását is alááshatja – nem közjogi, hanem politikai és morális értelemben.
Mielőtt azonban bárki az események vétlen áldozataként tekintene az MSZP-re (és az SZDSZ-re), nem árt felidézni, hogy a választási csalás lehetőségét éppen az eddigi ellenzék dobta be a köztudatba. Ők követeltek nemzetközi megfigyelőket, ők hoztak létre saját szavazatösszesítő rendszert. Erőfeszítéseiket siker koronázta: elhintették a kétely magvát a közvéleményben. Hatalomra kerülve azonban nekik kell szembenézniük azzal a bizalmatlansággal, amelyet ők – és a velük szövetséges sajtó – gerjesztettek ellenzékben, nem csupán a kormánnyal, hanem a rendőrséggel, az ügyészséggel és – nem utolsósorban – az OVB-vel szemben. Ne csodálkozzanak tehát, ha sokan úgy érzik, az OVB politikai nyomás alatt cselekszik (lásd „jogi gengszterizmus”). Ha mindenki azt gondolja, politikai nyomásra javasolta az ügyészség a választások után a számlagyárügy egyik főszereplőjének, az MSZP vecsési szervezete volt elnökének a szabadon bocsátását. És vajon ki hisz majd a hatóságok pártatlanságában, ha a Gresham-botrány vizsgálata az új miniszterelnök meggyanúsítása nélkül ér véget?
A baloldal az Orbán-kormány által vallott értékek tagadására és kigúnyolására, az emberek félelemérzetének felkeltésére, a politika és az intézmények iránti bizalmatlanság erősítésére építette stratégiáját. Mindez most bumerángként csap vissza a hatalomba visszakapaszkodó erőkre.
Akik majd a saját bőrükön tapasztalják, hogy a bizalmat lerombolni sokkal könnyebb, mint helyreállítani.