A DOS haláltusája

Végnapjait éli a szerbiai kormánykoalíció (DOS). A választási szövetségként alakult DOS egyik legerősebb pártja, a Vojiszlav Kostunica elnök vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) szinte provokálja partnereit, hogy zárják ki abból a tömörülésből, amelynek választási listáját éppen ő maga vezette. A DSS gyakorlatilag veszélyezteti a kormánytöbbséget a parlamentben, a törvények ellen szavaz a nacionalista – szocialista és radikális – ellenzéki honatyákkal együtt, az utóbbi időben pedig távolmaradásával akadályozta a törvényhozás munkáját (amikor éppen fontos reformtörvények vártak elfogadásra), nyíltan szembeszegül a kormány akcióival – így tette a hágai törvényszékkel való együttműködés ügyében is –, gátolva a nélkülözhetetlen külföldi támogatást, rontva az ország nemzetközi megítélését.
Nem véletlen, hogy Boriszlav Pelevics, a keményen nacionalista Szerb Egység Pártjának vezetője felszólította a DSS-t, hogy lépjen ki a DOS-ból, s Velimir Ilics Új Szerbiájával csatlakozzék pártjához, valamint a Szerbiai Szocialista Párthoz és a Szerb Radikális Párthoz, így együtt buktatnák meg a kormányt és kényszerítenék ki a rendkívüli választásokat. A DOS szabadulni szeretne Kostunicáéktól, a „hazafias” oldal pedig soraiba hívja. Pelevicsék úgy vélik ugyanis, hogy a DSS-nek a nacionalista tömbben van a helye, hiszen természetes szövetségesek. Együtt lennének tehát Seselj szélsőségesei, Milosevics szocialistái, az „arkanisták” (a Szerb Egység Pártját Zseljko Razsnatovics Arkan szabadcsapatvezér alapította) és a „szalonképes nacionalista” Kostunica demokratái. A hasonlók vonzzák egymást. Nem valószínű, hogy Kostunica feladja a rendszerváltó imázsát, s a „milosevicsi” táborhoz csatlakozik. Mellesleg nem nehéz megmagyarázni, hogy miért éppen a „mérsékelten” nacionalista Kostunica nevével fémjelzett szövetség foszthatta meg hatalmától Milosevicset. Akkor egy háborúkat vesztett országban, egy frusztrált társadalomban a nacionalizmus csak nacionalizmussal – egy szalonképesebbel – volt felváltható.
Hogyan lehet megállapodás híján kilábalni a politikai válságból, amelyet még a parlamenti blokád is súlyosbít, hogy folytatni lehessen a reformokat? A DSS kizárását a DOS-ból nem mindenki támogatta a kormánykoalíción belül, és Kostunicáéknak is jól jött volna, hiszen nem őket terhelte volna a felelősség a szakításért. Erre találták ki Djindjicsék a parlamenti munkát bojkottáló képviselők lecserélését, amivel 45-ről 35-re csökkentik a DSS-tag honatyák számát, megnyirbálva Kostunicáék befolyását. Ezzel azonban egy újabb frontot nyitottak a politikai csatározásban, amely akár rendkívüli választásokba is torkollhat, hogy tisztázódjanak a politikai erőviszonyok. Ezt követelik a reformellenes nacionalista erők. Mivel a polgárok megcsömörlöttek a választásoktól, könnyen előfordulhat, hogy a szavazás kimenetele még távolabbra vinné az országot Európától.