A hatvanharmadik

Névsort tett közzé tegnap a Vasárnapi Hírek az eddigi magyar miniszterelnökökről. A névsor Batthyány Lajossal kezdődik és Medgyessy Péterrel végződik. A negyvennyolcas mártírtól a pénzérzékeny bankárig, egyben szemfüles lobbistáig. A jellemtől a simulékonyságig. A vértanútól a Vörösmarty téri cukros bácsiig. Csak javasolni tudnám mindenkinek, mélyedjen el a hatvanhárom kormányfő listájában, van benne tanulság bőven. Egy hasábon szerepel Kossuth Lajos Rákosi Mátyással, Tisza Kálmán Grósz Károllyal, Dobi (suk-sük) István Szálasi Ferenccel. Szép lista.
Befogadónemzet a magyar, csak nem tudom, miért ennyire. Hogyan lehetett az ország első embere Garbai Sándor akasztófára sem való népbiztos nem sokkal Andrássy Gyula után? Szemere Bertalan összehasonlítható-e Münnich Ferenccel? Bethlen István Kádár Jánossal? (Horn Gyuláról most szó se essék.)
Mondom, érdemes megnézni a hatvanhárom kormányfő nevét, benne lapul a teljes történelem. Apáinké, nagyapáinké. Néha ők is melléfogtak, a boldogtalanok… (Néha nem is választottak, csak rájuk erőltették a megkerülhetetlent – hogy gabalyodott volna bele a búzamezőbe a kalászt szimatoló kopasz diktátor!) És hányan végezték kötélen vagy golyó által!
Jön a hatvanharmadik magyar kormány. Kísérje őket a megbékélés, legyenek igazi miniszterek. Ministránsok, szolgálók. A haza szolgálói. Ha erre kevés is a remény, bízzunk. A történelem csodákra képes. A kommunista Nagy Imréből is előhozta a hazafit. Pozsgay Imre is gerincet növesztett a nyolcvanas évek végén, Szűrös Mátyás is a fejéhez kapott…
Minden megtörténhet.