Angol lecke haladóknak

Medgyessy Péter két hete Londonban járva újabb imázsépítő nyilatkozatot tett: „Úgy érzem, hogy hasonló a habitusunk Tony Blairrel.” Az új magyar miniszterelnök kijelentése is megért volna egy poént a Heti hetesben, de ez most valahogy kimaradt.

„Adott valaki, akiben van karizma, aki képes embereket vonzani. Nem lehet, hogy önöknek ez furcsa, idegen?”
Baló György kérdése
az MSZP elnökéhez, Kovács Lászlóhoz
(M 1, Aktuális, 2002. május 8.)

Sokkal jobb véleménnyel vannak persze a műsor szereplői a szocialista miniszterelnökről, mint Orbán Viktorról. Hogy Gálvölgyit idézzem: „Medgyessy olyan európai.”
„Beszéljünk Orbán Viktor miniszterelnökről” – javasolta Baló György a két forduló közti Aktuálisban Medgyessy Péternek. „Ha nincs jobb téma, akkor beszéljünk” – mondta a miniszterelnök-jelölt, aki európai.
„Az európai politikusok körében Orbán soha nem volt nagyon népszerű. Soha nem találta meg a megfelelő hangnemet, az udvariasság és a határozottság korrekt keverékét. Persze ez nem is volt egyszerű a számára: Magyarország kicsi, ő maga is kicsi, ilyenkor az ember néha szívesen nagyzol egy kicsit” – nyilatkozott a Die Weltnek Medgyessy Péter, aki európai.
Egy igazi európai politikus választási győzelme után általában barátira fogja a hangvételt: „Köszönetet mondok ellenfelemnek, aki páratlan állhatatosságot és lendületet tanúsított nagyon nehéz körülmények között” – méltatta ellenfelét, a brit konzervatívok vezetőjét tavaly júniusban Tony Blair, Medgyessy állítólagos példaképe.
Azt persze régóta tudjuk, hogy Medgyessy kicsoda. De ismerjük-e a „hasonló” habitusú Tony Blairt?
Áprilisban a baloldali brit napilap, a Guardian közölte William Hague konzervatív politikus Blairről írott elemzését. (Ez olyan, mintha Orbán Viktor a Népszavában jelentetne meg cikket Medgyessyről – az összevetés miatt bocsánatot kérek a brit napilaptól.)
A tory politikus nem tagadja, hogy Blairrel szinte vérre menő szópárbajokat folytattak a parlamentben, ezért Hague „verbális dzsúdónak” nevezi vitáikat:
„Azzal vádoltam Blairt, hogy megszegte temérdek ígéretét, és rengeteg beszédet szentelt annak, hogy megmagyarázza, miért csapta be az embereket. Erre ő zöldfülű, hatodrangú politikusnak nevezett. Egy alkalommal az akkori házelnök kénytelen volt levelet küldeni mindkettőnknek, amelyben arra figyelmeztetett, túlléptük a parlamentben megengedhető stílus határát, és kért bennünket, hogy higgadjunk le.” Hague írásában azonban – európai módon – nem becsmérli a brit miniszterelnököt, de kíméletlen őszinteséggel szól róla.
Hague, ellenfele népszerűségének okait kutatva, a következőket állapítja meg a Munkáspárt új vezetőjéről: a megfelelő helyen a megfelelő közönségnek a megfelelő nyilatkozatot adja. A Munkáspárt lapjának riportere egyszer megkérdezte, hogy mi Blair kedvenc étele. A válasz az volt, hogy a hal és a rósejbni, amelyet jó étvággyal fogyaszt, ha a választókörzetében jár. Ugyanerre a kérdésre a brit kormányfő egy ínyenceknek szóló szakácskönyv szerkesztőjének azt felelte, hogy a fettuccine, olívaolajjal készült egzotikus szósszal, aszalt paradicsom és kapribogyókörettel. Frank Sinatra halálakor a Munkáspárt vezetője meghatottan jegyezte meg: „vele nőttem fel”. Oroszországban, ahol a koszovói háború óta Washington bábjának tartották, egy csapásra megkedvelték, miután Szentpéterváron Putyinnal sört, vodkát és helyi ételeket rendeltek egy vendéglőben. „Ha vodkát iszik, megtaláljuk a közös hangot” – mondták az oroszok.
Blair valóban érti az emberek nyelvét, de érti-e Medgyessy, aki egy tévéinterjúban azt mondta: „Végül is le kell néha ereszkedni a néphez is”?
Blair vallásos, hite a brit viszonyoknak megfelelően összetett. Ő maga az anglikán gyülekezethez tartozik, de gyakran katolikusként állítja be magát, mi több, körútjai során előszeretettel forgatja a Koránt.
Tudjuk, Medgyessy is szereti hangsúlyozni, hogy református családból származik, mégis nehezen képzelhető el, hogy az Ószövetséget olvassa elalvás előtt.
A brit kormányfő gyűlöl olyan dolgokat tenni, amelyek miatt sok ember folyamatosan szemben áll vele, ezért vannak témák, amelyekben kerüli az állásfoglalást, de retteg attól, hogy gyengeségen érik. Ugyanakkor az egyszerű szavazók Tony Blairt egyértelműen „maguk közül valónak” tartják, olyannak, akinek fontos a család, a barátok és az értékek. Egyszerű, tisztességes pasasnak látják, aki hatalmas munkája mellett küszködik gyermekei felnevelésével, őszintén érdeklődik az emberek gondjai iránt, politikusként is zavarba tud jönni, és nem szégyelli kimutatni érzéseit. Nem véletlen, hogy népszerűsége tulajdonképpen töretlen – vélekedett róla egy angol professzor, Tony Travers.
Peter Mandelson (a miniszterelnök tanácsadója) szerint Blair azért tudott közel férkőzni az emberekhez, mert nagyon közvetlen, eredeti és hiteles politikus.
A brit államférfi ugyanilyen rokonszenves külföldön is, például Franciaországban, ahol gyakran tölti szabadságát, és ahol épp azért kedvelik, mert például Jospinnel ellentétben karizmatikus személyiség.
Ám a blairi természet épp ezért kevésbé megnyerő a politikusok és az értelmiség számára. Őt (is) gyakran nevezik „Tony királynak”, országát pedig „szent brit birodalomnak”, amely „meg akarja tisztítani a világot a betegségektől, a szegénységtől és a konfliktusoktól”. Külpolitikáját rendszeresen érik bírálatok túlságos Amerika-pártisága és a hagyományos brit elszigetelődés feladása miatt. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke nemrég Blair Európa-politikáját kritizálta, mondván: Nagy-Britannia „fél a saját árnyékától, amikor arra kerülne a sor, hogy teljes körű szerepet vállaljon az európai kontinens jövőjének alakításában”.
Brit politikai ellenfelei pedig azt vetik Blair szemére, hogy szerepet játszik, és nincsenek elvei.
És ami igaz, az igaz.
A BBC riportere egy interjúban megkérdezte tőle, nem érzi-e kínosnak, hogy egy munkások érdekeit védő párt a globalizáció szimbólumának tartott McDonald’s-tól fogad el anyagi támogatást. Tony válasza körülbelül ez volt: „Na és.” (A Munkáspárt pártfinanszírozási botrányairól a sajtó számos cikkben számolt be. Támogatta a pártot Bernie Eccleston, a Forma–1 birtokosa, de egy pornómagazin tulajdonosa is.)
A kormányfő állandó médiatámadások kereszttüzében él. Felesége, az ambiciózus Cherie ugyanúgy az újságírók céltáblája, mint a férje. A brit jobboldali újságokban a legenyhébbek közül való egy ilyen cím: „Blair legfeketébb napja.” A politológusok szerint a szigetország miniszterelnökének legnagyobb ellenzékét nem is a toryk jelentik, hanem a média. Peter Mandelson, akit a sajtó mint minisztert kétszer is megbuktatott, egyenesen úgy véli, hogy a média a konzervatívok gyenge politikája miatt létrejött vákuumba tört be, átvállalva az ellenzéki feladatot. A lapok napi rendszerességgel bizonygatják Blair kormányáról, hogy a valaha volt legalkalmatlanabb, legerkölcstelenebb és legkorruptabb kabinet. A brit miniszterelnököt legutóbb azzal vádolta néhány újság, hogy az anyakirályné állami ravatalozását a saját politikai szerepének növelésére kívánta felhasználni. A kormányfő tagadta a vádakat, és sajtópanasszal élt, de ezzel csak tovább mérgezte viszonyát a médiával.
Az új magyar miniszterelnöknek bizonyára nem kell a sajtó össztüzétől tartania, és az MSZP házi politológusai hamarosan megrajzolják neki azt a karakteres arcélt, amelyre vágyik. Jelleme körül nem lesznek kérdőjelek.
Tony Blairrel azonban más a helyzet. Nincs Nagy-Britanniában olyan ember, aki határozottan állíthatná: ismeri őt. William Hague szerint ellenfele személyisége talány. Egyik közvetlen munkatársa, Gordon Brown szerint Blair olyan intellektuális mélységű ember, aki személyes vonzerejét a társadalom iránti elkötelezettséggel kombinálja.
A sajtó főként „kígyóbűvölő tekintetéről”, cápavigyoráról tesz említést. Bárhogyan is közelítünk Blairhez, csak a közhelyekig jutunk.
Amit biztosan tudunk róla, hogy érdekli a zene. Gitáron játszik, körútjai során mindig cipel magával egyet. Kitűnő színész volt az iskolában, és ennek a képességének ma is nagy hasznát veszi – állítja róla a Guardian elemzője, Joe Klein.
Gimnáziumi éveiben a kosárlabdacsapat kapitánya lett. És ez meghatározó élmény volt számára, beszédeit időnként sportolóknak szóló gratulációkkal kezdi.
Medgyessy is hangsúlyozza, hogy sportol. És mint bankár az „egyszerű emberek” sportját, a golfot űzi – emiatt magyarok millióit ölelheti majd keblére.
Amiben Blair nehezen érhető utol, az a szónoki képesség. Retorikáját elemezve a bírálók arra a következtetésre jutottak, hogy a brit kormányfő hamis alternatívákra építi érvelését, ezzel szembeállítva győzi meg hallgatóságát saját igazáról.
„Én nem akarom, hogy a következő négy év rólam szóljon…” – mondta Medgyessy miniszterelnöki bemutatkozó beszédében, mintha valaki azt akarta volna, hogy a következő négy év róla szóljon. Az MSZP megirigyelte az Labour programját. Stílust és tartalmat egyaránt átvettek a britektől: „Esélyteremtő államban kell gondolkodni” – jelentette ki egy éve egy fórumon az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Tavaly Blair hasonlóan összegezte politikai célját: „Egy olyan társadalom és nemzet megteremtése, amelyben minden embernek esélye van a sikerre.”
De a magyar szocialisták másban is igyekeznek követni az angol Munkáspártot. Az oktatás és az egészségügy rossz helyzetének hangsúlyozása Nagy-Britanniában és nálunk is visszatérő elemmé vált a kampányban. Medgyessy is ezért utalt a kazincbarcikai kórház vízköves csövére a végletekig lebutított miniszterelnök-jelölti vitában, és hangsúlyozta túl az egészségügy állapotának szörnyűségét. Blair ugyanerről a témáról szólva egy évvel ezelőtt képes volt egy sajtótájékoztató 10 perce alatt tizenkétszer használni az „Először az iskolákat és a kórházakat!” szlogent. És amikor feltették neki kedvenc kérdését: „Hogy érezné magát mint hétköznapi ember, ha a saját bőrén kellene tapasztalnia a közellátás hibáit?” – nagy beleéléssel és céltudatosan mondta, hogy a szociális ellátás „kétségbeesetten kiált fejlesztésért”. Beszédeiben gyakran használ ilyen ismétlődő szerkezeteket: „Programunk az értékek alapján áll. Ez azt jelenti, hogy a szociális ellátás minősége jobb, ez azt jelenti, hogy az egészségügyi ellátás nem a pénztárca vastagságától függ. Ez azt jelenti…” Stb. Kormánya eredményeinek ismertetésekor nem ritka a lüktető és öntudatos „megvalósult, ahogy megígértem” szerkezet sem. Medgyessy retorikája persze nem ilyen karakteres (sőt!), de láthatóan igyekszik elsajátítani azt a technikát, hogy őszinte kijelentésekkel, az átlagember nyelvén szólva megnyerje az állampolgárok rokonszenvét. Blair imázsának kitalálója, Peter Mandelson budapesti látogatása alkalmával épp azért dicsérte az MSZP kampányát, mert Medgyessy nagyon célirányosan válaszolt fontos társadalmi kérdésekre.
A magyar szocialista kormányfő beszédei azonban szerkezetben, stílusban és előadásmódban nem rokoníthatók a brit példakép szónoklataival. Blair állandóan hangsúlyozza a konzervatív múlttól való szabadulást és a modern Nagy-Britannia megteremtését, valamint azt, hogy pártja már nem a régi, hanem egy új Munkáspárt. A párhuzam erőltetett, de mégis le kell jegyezni: nem lehet nem észrevenni Medgyessy azon igyekezetét, hogy nemzeti közép kormányt és szociáldemokráciát emlegetve megszabaduljon az MSZP múltjától. De vajon milyen irányt kíván szabni Medgyessy az MSZP számára? Olyat, amilyet brit kollégája jelölt ki a Labournak?
Bár Blairt rendszeres kritika éri, amiért pártjának nincs ideológiája, alapelveit két kötetben jelentette meg, amelyek címe a magyar olvasók számára ismerősen csenghet: Harmadik út. Ebben a politikus kifejti az új törekvések szükségességéről: „A neoliberálisok össze akarják zsugorítani az államot; a szociáldemokraták történelmi okok miatt azon voltak, hogy kibővítsék.” Egyik sem jó megoldás – állítja Blair. Hogy Medgyessy Péter – aki már tettekben is kifejezte, hogy rokonszenvez a neoliberális SZDSZ-szel – egy szociáldemokratának mondott párt miniszterelnökeként egyetért-e ezzel, nem egyértelmű. Hogy valóban hasonló habitusúnak érzi-e magát, ha tudja, hogy Blair szónoklataiban rendszeresen visszatérnek a „fejlődés”, a „reform” és a „forradalom” szavak, nehezen hihető. Hogy tud-e azonosulni a hazai liberális „aggódókat” elrettenteni képes blairi beszédekkel, amelyekben a reformok végrehajtása mint küzdelem jelenik meg, elképzelhetetlen. „Csatlakozzatok hozzánk a harcban, hogy fellépjünk a bűnözés, az antiszociális magatartás és a nyomor ellen, hogy felépítsük a jogon és felelősségen alapuló társadalmat! Csatlakozzatok hozzánk a harcban a kétkedés és a szorongás ellen, hogy Nagy-Britanniát visszahelyezzük az európai ranglétra legfelső fokára!” – mondta Blair egy kongreszszuson. Előfordulhat, hogy egyszer a „Tony Blair alkatú” Medgyessy így lépjen fel? Nem. Elsőként Kovács László pártelnöknek kellene őt „populistának”, „nacionalistának” és „népvezérnek” minősítenie, mert az ilyenfajta személyiség az MSZP-től idegen.
Ám ha Medgyessy mégis angol öltönyt akar viselni a magyar parlamentben, akkor tudnia kell: Blair zakója lötyögni fog rajta, a színe pedig sápasztja.