Az amerikaiak megnyugtatására

Kedves New York Times-olvasók!
Olyan boldog vagyok, hogy végre észrevettétek a Le Pen és a többi európai jobboldali hangadó árnyékában meghúzódó kis magyar nacionalizmust (Lovas István: A „rettenetes” Orbán Viktor, MN, május 14.). Örülök, hogy immár a pártatlan és elfogulatlan Haraszti és Gyarmati is elmondhatta álláspontját Gatinak, hiszen immáron ti is megtudhattátok, min mentünk keresztül az elmúlt hónapokban. Tudjátok – bár kis, keleti ország vagyunk –, nálunk is a nép választ négy évre képviselőket, s ennek április 7-én jött el az ideje.
Készültek is a pártok a megmérettetésre rendesen. Melyik-melyik vérmérséklete, szokása és kampánytanácsadója szerint. A nagyon szociáldemokrata és a nagyon liberális párt szépen, csendesen, szinte fű alatt udvarolt a választóknak, dicsérte az előző kormányzat négy évét, még egy szép, vastag könyvet is írattak a miniszterelnökről.
Bezzeg a jobboldali nacionalisták! Ordítottak, szitkozódtak, nem átallották kijelenteni, hogy féltik az országot a negyvenéves kommunista diktatúra kiszolgálóinak visszatértétől. Főleg a választások első fordulója után kapcsoltak rá, amikor veszni látták a hatalmukat. Utcai demonstrációkat szerveztek, hetekig kokárdában jártak (az nemzetiszín szalag a szív fölött hordva), így ijesztgették a békés népet. Gondoljatok csak bele, milyen gyomorideg-remegtető érzés volt! Képzeljétek el, mi lenne Amerikában, ha például egy amerikai minden reggel felvonná amerikai otthonában az amerikai zászlót! Brrr! Még a gondolattól is kiráz a hideg! Na, ez is ilyen volt, csak ez magyar…
A Kossuth téren meg… igaz, én is ott voltam a néhány ezres „tömegben”, hiszen mit lehet tudni, ugyebár… De az én kokárdám csak egészen kicsi volt, az Egérke levelével sem értettem egyet, mert hát micsoda dolog, hogy bevásárlás közben gondolatai támadtak: miért nem jár bevásárolni a férje? A Himnuszt pedig csak halkan énekeltem, és dupla tempóban, hogy előbb végezzek. Annak a sok fiatalnak meg nem a fanatizmus miatt volt olyan az arca, hanem egyszer csak kisütött ránk a nap, és hunyorogva mosolyogtunk! Aztán a választás végeredménye után még mindig nem nyugodtak el a nacionalisták. A régi miniszterelnök még utoljára szólt hozzánk az utcánkban: valami baráti körökről tett említést, erre két nappal később már háromezer ilyen csoport jelentkezett nála telefonon. Pedig csak az általatok is említett kedvezménytörvényt akarja megvédeni. Gyenge törvény az, igazolványt adott ugyan a határokon túli magyaroknak (azok nem románok?), de szavazati jogot nem! Nem úgy, ahogy ti, amerikaiak teszitek: a tieitek, a katonáitok bárhol is legyenek a világban, szavazhattak Bushra!
Na de majd a Péter rendet tesz!
Ugyanis neki drukkoltatok? Ügyes ember ám ő, majd meglátjátok. Az üzleti életben már bizonyított: milliárdos. Igaz, egyelőre csak forintban, de messze még a vége… Olvasni már egész jól tud, ha beszélni még nem is. Nagy fricska volt a nacionalistáknak, amikor románul tárgyalt! Nagyon igyekvő ember, már tanul szlovákul is. Meglátjátok, minden rendbe jön! Nem lesz négy évig a McDonald’sban magyar hetek, az biztos. Nyugodtan jöhettek privatizálni a gázt, ha ti emelitek, nem lesz annyira gázos. Újra tiétek lesz a pálya is, de aztán kintről hozzátok ám a dolomitot! Azért itt nagyon harapnak!
Végül, ha ügyesek lesztek, segíthettek Péternek a következő kampányban. Én ígérem, ott leszek a Kossuth téren, és ha kell, az utcákon is, hogy megvédhessük az energia-, a gyógyszer- és a sajtólobbi egyetemes szabadságát az uszító, kicsinyes nemzeti érdekeket védő, nacionalista jobboldallal szemben!
Kárpáti Gábor Röjtökmuzsaj