Latinul jelent meg az Ungaricae Sanctitatis Indicia című könyv 1692-ben, és ugyanakkor Régi magyar szentség címmel magyarul is. Szerzőjeként Hevenesi Gabrielt nevezve meg. A mű a régi magyarság boldoggá és szentté avatott nevezetes személyei közül mutat be ötvenötöt, köztük Boldog Eskandély Mátét.
A szerző elmeséli a mára elfelejtett „budai születésű polgár” izgalmas életútját, ám a konkrétumokkal az olvasó adósa marad. Megtudjuk, hogy hősünk „elzarándokolt Jeruzsálembe, végigjárta a szenvedő Krisztus nyomait, miután fellángolt benne az életszentség szeretete, Sion hegyének egyik szakadékában egy barlangban rejtőzött, és ott néhány esztendőt magányos remeteségben töltött”. Ezután pedig elment Indiába, Sziámba, majd Kínába, ahol „rendkívüli merészséggel kezdte építeni Isten országát”. Térített, prédikált, míg a helyi boncok megelégelték a tevékenységét, „tőrbe csalták és megölték”.
Ennyi tudható meg a kitűnő könyvből. Némi további búvárkodás után aztán végre sikerült Eskandély Máté kalandos és meghökkentő életéről többet is feltárni. „Kis magyar történetek” című munkájában Tardy Lajos ír hősünkről. Eskandély, aki – neve tanúsága szerint – provence-i származású budai polgár lehetett, valamikor az 1300-as évek közepe táján, Nagy Lajos királyunk korában született a Duna-parti városban. Életéről a kultúrtörténész Tardy Lajos a portugál kalandor, Fernao Mende Pinto útleírása nyomán számol be. Ez a különös, XVI. századi hajós előbb kereskedő, később kalóz (!), majd jezsuita szerzetes lett, beutazta a világot és Kínában rátalált Eskandély Máté nyomára.
A magyar misszionárius eszerint egy Cohilouza nevű városban és környékén tevékenykedett. A helyi boncok szentként és varázslóként tisztelték. Eskandély Máté – „aki sziámi kalmárokkal érkezett a városba” – öt halottat feltámasztott, számtalan egyéb csodát tett, és hitvitákban legyőzte a helybelieket, akik a hívei közül többet meggyilkoltak. Erre maga köré gyűjtötte a lakosságot, közölte velük, hogy „az emberáldozatot bemutató boncok egytől egyig a sátán hívei”. A felbőszült pogány papok ekkor elhatározták, hogy Eskandély Mátét máglyán égetik meg, és közölték: mindenki köteles tűzifát hozni a máglyához. Végül „az összehordott fahasábok heves lángra kaptak, de a szent ember keresztet vetett, s néhány szót mondott, mire a tűz nyomban kialudt”. A tömeg, látva a csodát, meghátrált, ám az egyik bonc ezt kiáltotta: „Aki nem teszi azt, amit én, azt eméssze el a sötétség kígyója!” – mire a boncok halálra kövezték Eskandélyt, majd tetemét a közeli folyóba dobták. „Ám ekkor ismét csoda történt. A víz folyása megállt s a szent ember teste öt napon át mozdulatlanul lebegett a hullámokon. Ennek hatására számosan követni kezdték a szent ember vallását, akiknek leszármazottai közül ma is sokan élnek ezen a vidéken.”
A portugál elmeséli még, hogy a környékbeli kínaiak az ő korában is tudták, hogy a szent ember magyar volt, továbbá hogy Cohilouza városát „az ég büntetésül egy szörnyű földrengéssel elpusztította”.
Egy másik szerző, a francia Romanet du Caillaud is tud Eskandély Mátéról, aki szerinte „1399 körül szenvedett vértanúságot a kínai Santung tartományban”. A jóemlékű magyar történész, Pray György (1723–1801) hősünk kínai tevékenységét szintén a XIV. század végére, halálát pedig Zsigmond király uralkodásának idejére teszi. Aligha alaptalanul fűzi hozzá: „Ha mindez megfelel a valóságnak, nyilvánvaló, hogy a keresztény vallás magvait egy magyar ember korábban kezdte elvetni Kínában minden szerzetesrendnél”.
Valverde összeesett otthon a nappaliban, megijedtek a Real Madrid szurkolói + videó
