Bormívesek

„Tokaj-Hegyalja Magyarország északkeleti részében fekszik, az északi szélesség 48 fok 2’és 48 fok 25’, s a keleti hosszúság 38 fok 50’ és 39 fok 22’ között. A legdélibb nyúlványát képezi a Trachyt és Rhyolith alkotta vulkáni hegységnek, mely a Kárpátok hegyláncától délre, Eperjesnél kezdődik, s csaknem szakadatlanul tart Tokajig, hol merészen nyomul az Alföld síkságjába. A Hegyalja tulajdonképpen topográfiai fogalom, az északról jövő s az Alföldnél végződő hegysornak lejtőjét és alját jelenti, amely az annyira elhíresedett tokaji bort termi.”
(Tokaj-hegyaljai album, 1867)

Napbarnított arcú, jól megtermett, középkorú férfinak tippel az ember egy főborászt. S ha még azt is tudja róla, hogy a legnevezeteseb magyar borok egyik fajtájával, a tokajival foglalkozik, mindjárt a hordókat és a nagy kötényt is hozzá képzeli. Amikor aztán megismerkedik a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok főborászával, mindezek az elképzelések tova tűnnek. A főborász ugyanis hölgy, méghozzá egészen fiatal és csinos. Bárdos Saroltának hívják. Harmadik éve vezényli a borkészítést ezen a tarcali, jó nevű birtokon.
– Ugye nem csodálkozik a kérdésen: hogyan választotta ezt a foglalkozást?
– Itt születtem, családom őshonos a Hegyalján. A szüleim pedagógusok, de van egy kis szőlőjük, mint itt mindenkinek. Gyerekkoromban sokat megtanultam a borról és a szőlőről. Megszerettem ezt a mesterséget. Elvégeztem a Kertészeti Egyetemet, szőlőtermesztésre szakosodtam. Utána borászatot tanultam.
– Az egyetemi tanulmányok más megvilágításba helyezték az otthoni művelési metódusokat?
– Más az elmélet és más a gyakorlat. De akkor lehet valamit igazán jól csinálni, ha mindkettőt tudja az ember.
– Miért jó borásznak lenni?
– Nem sablonos munka, ami hétről hétre, hónapról hónapra ismétlődik. A borász évekre, évtizedekre előre gondolkozik, tervez. Élő anyaggal dolgozik, ami folyamatosan fejlődik, átalakul. Minden évjárat más, s hogy milyen lesz, abba beleszólása van az időjáráson és a szerencsén kívül a borásznak is.
– A Gróf Degenfeld Szőlőbirtok magántulajdon?
– A német–magyar származású grófi család első oszályú szőlőbirtokaival már évszázadokkal ezelőtt jelentős szerepet játszott ennek a vidéknek az életében. Gróf Degenfeld Imre egyik alapító tagja volt 1857-ben a Tokaj-hegyaljai Bormívelő Társaságnak. A családnak a háború előtt Erdélyben és az ország más területein voltak birtokai. A második világháború idején Németországba mentek, ott élnek ma is. 1966-ban vették meg ezt a birtokot. Jelentős összegeket áldoznak a fejlesztésre. A tulajdonos nem bortermelő, de nagyon jó ízlésű borfogyasztó. A tokaji hagyományok elkötelezettje, nevével kezeskedik a minőségért. Tagja a Tokaji Renaissance, Tokaji Nagy Borok Egyesületének.
– Főborászként mekkora terület szőlőiért és boraiért felelős?
– A birtok körülbelül hetvenhektáros, a Hegyalján a közepes nagyságú gazdaságok közé tartozik.
– Mennyire ismertek a piacon a Degenfeld-címeres palackok?
– Itthon már népszerűek. Külföldön nehezebb eladni a magyar bort, bármennyire jó is. Európában túlkínálat van borokból. Jó néhány találkozón, bemutatón részt veszek, a termék mellett ott kell lenni a borásznak is. Azt tapasztalom, Európa más országaiban ismerik a Tokaj szót, hallottak már erről a borvidékről. Roppant kevés az információjuk, de nyitottak az újdonságok megismerésére.
– Ön a saját termésükből melyik bort szereti a legjobban?
– Ötféle van forgalomban, valamennyit kedvelem. Száraz borunk a furmint, félszáraz különlegesség a sárga muskotály, késői szüretelésű félédes a hárslevelű. A furmint és a muskotály válogatott szüretelésű bor. Hagyományos édes-nemes bor a fordítás – ennél az aszúbogyók különleges eljárás során újborral vagy musttal összekeverve több éven át érlelődnek hordókban. S temészetesen az aszú, amelynek az 1999-es és 2000-es évjáratai egészen kiemelkedőek. A 2001-es év a sárga muskotálynak kedvezett, alig volt száraz borunk, édes viszont sok.
– A bortermelők szerint Magyarországon a minőség és az ár nincs összhangban, az igazán jó borokért sem lehet annyit kérni, mint másutt Európában. A Degenfeld-borok milyen árkategóriába tartoznak?
– Száraz boraink közepes árfekvésűek, az édeseket és az aszúkat a legmagasabb árú borok közé sorolják. Nagyon lényeges a fogyasztókkal tartani a kapcsolatot, borkóstolókat tartani a kereskedőknek, megismertetni velük a különleges ízeket, megértetni velük, miért kerül annyiba, s elérni, hogy megbízzanak a márkanévben.
– A Hegyalja a legrégebbi borvidékünk, szőlőtermesztési kultúrája sok évszázados. A tokaji bor ma is ugyanazokból a szőlőfajtákból készül?
– A történelem szerint ezen a vidéken már a honfoglalók szőlőt találtak. A török hódoltság előtt a Szerémség volt a legfontosabb borvidék, s amikor ezt elfoglalták, akkor lett Tokaj a borok fővárosa. Mádon, Tolcsván a legrégebbi pincék öt-hatszáz évesek, sok közülük ma is működik. Ugyanazokat a szőlőfajtákat érleli ma is a nap, de a technológia változott, modern gépek segítségével készül a bor.
– A rendszerváltás után sok hír felröppent, hogy külföldiek vásárolják meg ezt a történelmi vidéket. Igaz, hogy egész Tokajt eladták?
– A Hegyalja szőlőterületének mindössze nyolc-kilenc százaléka van külföldi tulajdonban. A terület többi részén családi gazdaságok működnek. Nincs az országnak még egy ilyen vidéke, ahol az emberek ennyire kötődnének a szőlőhöz, a borkészítéshez. Azok a külföldiek, akik idejöttek, befektettek. Sokat költöttek a fejlesztésre, korszerű technológiákat, sok szakmai tapasztalatot hoztak. Önerőből Tokaj ma nem tartana ott, amennyit a beruházásokkal sikerült elérni.
– Azt mondják, ezen a vidéken egy családban több borász is akad. Így van ez önöknél is?
– A férjem, Molnár Péter szintén ezt a mesterséget űzi. Az Aranygyűrű Kft. főborásza, ő is a Kertészeti Egyetemen végzett. Ez a kft. talán az utolsó induló cég a Hegyalján, Tarcal, Bodrogkeresztúr térségében jó adottságú szőlők tartoznak hozzá. Mindketten szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy történelmi borvidéken dolgozhatunk, s kivehetjük a részünket abból a munkából, amely Tokajnak visszaadja a régi rangját. Tokaji bornak mindig lennie kell, mert semmi máshoz nem hasonlítható. Érleltsége, ízének megpihentsége egészen különleges itallá teszi, bátran illeszthető a magyar konyhához.