Először is azt kellene tisztázni, hogy mik azok a humanoid robotok? Írhattunk volna kik szót is, mert ugye mégiscsak olyan gépekről van szó, amelyek ilyen-olyan emberi tulajdonságokkal rendelkeznek. Azaz van kezük, lábuk, szemük, fejük. Akárcsak az embereknek. Sőt, már ott tart a fejlesztés, hogy beszélni is tudnak. Most, hogy mindezt tisztáztuk, nézzük, mi történt ezekben a napokban Kínában, ahol a humanoid robotolimpia versenyeit rendezték meg.
Humanoidrobot-olimpia: ez már a vég?
Maradjunk annyiban, hogy ez egy olimpiára némileg hasonlító esemény,
mert azt a szentségtörést nem szeretnénk elkövetni, hogy olimpiának nevezzük.
De a sport jellemvonásai azért ott voltak akkor, amikor megjelentek ezek az imbolygó, két lábon álló robotok, hogy különböző sportágakban összecsapjanak. Volt ott labdarúgás, futás és kick-box is.
A sport mellett voltak ott más érdekességek is. Néhány előre beprogramozott robot megpróbált hangszereken játszani, megint más robotok a gyerekek társaságát keresték. A szakértők szerint az esemény összességében inkább kínos volt, mint nagyszerű, mégsem lehet szó nélkül elmenni mellette. S itt az igazi sport kedvelői össze is csaphatják a tenyerüket, hiszen kiderült, legyen bármennyire is okos a humanoid robotokat kifejlesztő ember, ezek a robotok a sporthoz (ma még) nagyon buták.
Ne legyintsünk erre az eseményre
Hogy akkor miért foglalkozik ezzel a világ? Pontosan azért, mert mindenki tudja, hogy a megállíthatatlan technikai fejlődés miatt előbb-utóbb a most még létező butaság tovatűnik.
Húsz évvel ezelőtt vajon volt-e olyan ember, aki komolyan vette volna azt, hogy az e-sport egyszer világhódító útra indul?
Aligha. S nézzük meg, mi lett mára az e-sport-őrületből! Éppen ezért kell nagyon óvatosan bánni a humanoid robotok olimpiai rendezvényével. A ma még bornírtságnak tűnő esemény hamar kinőheti magát.

Fotó: STRINGER /IC photo
De térjünk most vissza Kínába! Tizenhat ország 280 csapatából 500 humanoid robotot neveztek be az eseményre. A vezető kínai egyetemek és az ottani technológiai cégek élen jártak a nevezésben, de másik tizenöt ország is elküldte a maga robotjait. A pekingi téli olimpiára épített gyorskorcsolyacsarnokban rendezték a versenyeket. Azért itt, mert ebben a hatalmas hodályban a robotok kellemesen elfértek egymás mellett. Belépőket is szedtek, de itt legalább nem szaladt meg a ceruza: már 25 dollárért is be lehetett jutni. Mindenesetre az tény, hogy az érdeklődés nem vetette szét a létesítményt.