Bulvárexport határon túlra

2002. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap médiakonferenciát szervezett az erdélyi fürdővárosban, Szovátán a Duna Televízió. A tízéves műholdas csatorna annak apropóján hívta össze a romániai magyar sajtó vezetőit és az anyaországban a határon túli kérdéssel foglalkozó közéleti szereplőket, hogy négyszázadik adásához érkezett a Kárpát-medence talán legfontosabb magyar közéleti műsora, a Heti Hírmondó. A kerek évforduló arra is jó, hogy elkészüljön egyfajta számvetés: tucatnyi évvel a rendszerváltozások után hol is tartunk a magyar–magyar médiakapcsolatokban. Kezdjük valamivel korábban!
A hetvenes évek végéig teljesen természetes volt, hogy Beregszásztól Eszékig meg lehetett rendelni az Élet és Tudományt, volt egy jól-rosszul, de működő könyvcserehálózat a szocialista táboron belül, melynek farvizén a kisebbségi – így magyar nyelvű – kiadványok átjuthattak a határokon. A székelyföldi orvos évente kétszer felutazott Budapestre egy-egy hétre, hogy vegyen egy nagy levegőt, megnézze a pesti színházak premierjeit, megvásárolja a könyvújdonságokat és a legújabb Kaláka-lemezt. Aztán kelet felől megszigorodott a világ, nehezebb volt útlevelet szerezni, és a vámosok könyvre kezdtek vadászni. Délen más lett fontos, északon elfogyott a pénz, s mire megváltozott a térség politikai rendszere, a jogi-adminisztrációs akadályok helyett az anyagiak hiánya lett a legfontosabb kerékkötő a hétköznapi értékközvetítés viszonylatában.
2002-ben ott tartunk, hogy a környező országok gazdasági helyzetének leromlása következtében sajnos immár elképzelhetetlen, hogy a Vajdaságból, Erdélyből vagy Beregszászból valaki felutazzon Budapestre színházba. A kommunikáció egyoldalú lett: a határon túli színházak (elsősorban a Vendégségben Budapesten sorozatnak köszönhetően) rendszeresen ellátogatnak az anyaországba, ám a fővárosi teátrumok csak ritkán viszonozzák a vizitet. A tévékből kiszorultak a színházi közvetítések, így ma már kulturális tévéműsorok pár perces tudósításai maradtak az egész estés élmények helyett.
Az elektronikus média műfajában jelentősen megváltozott a helyzet, ám nem feltétlenül csak a jó irányba. A két műholdas közszolgálati csatorna óriási lépés, s ma már a magyarlakta határon túli térségek kábeltévéi kereskedelmi csatornákat is beiktatnak a kínálatba. Sok helyütt megy az ATV és a Satelit, Sepsiszentgyörgyön is magyar hangja van az Eurosportnak, magyar felirat olvasható a dokumentumcsatornán. A földi sugárzású tévékből csak a szemét és a bulvár jut be, csatornától függetlenül: a helyi adók videóról egymás után adják le a pár hetes Dáridót, Fókuszt és Barátok köztöt. A hírcserében is jókora lyukak vannak: ha egy repülőgép lezuhan Kínában, arról pár perccel később minden híradóban értesülünk, de ha cián ömlik a Tiszába, arról csak három nap múlva; ha pedig bezár egy gyár Huszton (magyar családok ezreit sodorva a létminimum alá), arról esetleg sohasem. A határon túli magyar kereskedelmi rádiók kritikátlanul és anyaországi gátlástalansággal sugározzák a magyar percegyüttesek produkálta zenei borzalmakat, igényes muzsikát csak elvétve hallani.
A könyv átjut, de kevesek örömére. A Korondról Székelyudvarhelyre beautóbuszozó nyugdíjas pedagógus a kitűnően ellátott központi könyvesboltban elgondolkodhat azon: havi nyugdíjából megveszi-e a Harmonia Caelestist Esterházytól és mondjuk a magyar Szent Korona képes albumát (és akkor nem eszik harminc napig), vagy vásárol tíz darab Daniel Steelt dombornyomásban (és szintén koplal). Szóval mindent kapni: magas kultúrát méregdrágán és raktárban maradt ponyvát valamivel olcsóbban.
A legbonyolultabb a helyzet a nyomtatott sajtó területén. Sajnos tizenkét esztendő után sem sikerült megoldani, hogy ugyanazt a közéleti heti- és ne adj’ isten, napilapot meg lehessen vásárolni Lendvától Nagybányáig és Dunaszerdahelytől Pancsováig. A pornót (már ahol az illető ország szabályozása ezt nem tiltja) meg lehet, a piac kitalálta a zökkenőmentes terjesztést. Igaz, pár hónapos késéssel jönnek, de hát mindannyian tudjuk, a lefotografált színhús aktualitása örökkévaló. A női magazinok terjesztő irodái már ezt is megoldották: a Sóhaj és ténsasszony típusú hetilapok a magyarországi megjelenés napján kaphatóak a Kárpát-medencében, nem beszélve a hogyan bontsunk ki egy zöldborsókonzervet műkörömmel jellegű méregdrága havi életmódmagazinok is, utóbbiak kétszeres áron.
Az internet persze segíthetne, de hát a romániai magyar társadalom alig öt százaléka fér hozzá, a Vajdaságból és Kárpátaljáról meg még ennyien sem. Nem sikerült létrehozni egy Kárpát-medencei napilapot, pedig a műszaki feltételek adottak: elektronikus úton másodpercek alatt elküldhető a brassói, a szabadkai, a pozsonyi, a beregszászi nyomdába a betördelt oldal, a friss újság pedig másnap ott lehetne az összes magyarlakta település postaládájában. És ha már napilapot nem is merünk álmodni, egy hetilap biztos megállna a piacon. Igény – főleg a választások után – volna rá, hiszen az elmúlt négy évben összekovácsolódott a nemzet. Kevés szó esik róla, de tudnunk kell: a Kossuth téren például több ezren voltak személyesen is jelen a határon túlról, s lélekben minden bizonnyal több millióan.
A választások után érzett elkeseredettségnél talán csak a tenni akarás a nagyobb. Hogyan segíthetünk, mi a feladatunk? – kérdik sokan, de a választ nem találják a rendelkezésükre álló információs csatornákon. Az információ pedig nagy hatalom, s a csapoknál a határon túl is, sajnos, többnyire a baloldali értékrendű politikusok ülnek. Nekik nem érdekük, hogy polgári körök alakuljanak a Kárpát-medencében, nem örülnek a túlzott „magyarkodásnak”, a paktumpolitikát megkérdőjelezőket pedig lefasiztázzák. A szűrő megdöbbentően jól működik: a Heti Hetes csont nélkül vesz minden akadályt, a Magyar Nemzet nem jut át az országhatárokon.
Melyik Magyarországot ismerik meg a most felnövő generációk a Kárpát-medencében? A hozzánk látogatók főként a kínai piacok Magyarországát, ahol Dupla Kávé bömböl a hangszórókból. Mert mostanság csak az jön át a határon, akinek nagyon muszáj. Vagy beteg, vagy az otthon maradt családot kell eltartani itteni napszámosmunkával. Ezek az emberek az olvasnivalót a Blikkben találják, este Fókuszt néznek elalvás előtt, az olcsó Kőbányai után, s ha hazamennek az ünnepekre, fehér ing helyett susogó török műanyagot vesznek magukra a templomozás előtt. A szülőföldön maradók pedig a Story Magazin Magyarországán szocializálódnak, a nagyvilág politikáját Aczél Endre magyarázza nekik az ATV-ben, mert a Sajtóklub idején a sokkal szórakoztatóbb light pornó megy a Viasaton.
Most látszik csak, hogy mennyi volna még a tennivaló, amikor lecserélték a szereplőket. Az államilag támogatott nemzetépítés valószínleg megtorpan: a mostani budapesti kormány tekintettel lesz a környező országok „érzékenységére”, a megbékélés érdekében kész megkötni a „szükséges” kompromisszumokat. Partizán idők jönnek, ahol a civil szervezeteké-szerveződéseké lesz a főszerep. És jó, ha tudjuk: a határon túli magyarság nem csak arra kíváncsi, hogy kivel tervezi egzotikus nyaralását Liptai Claudia és hogy elkapták-e a móri gyilkosokat, hanem vevő lenne a polgári eszmékre, az ehhez kötődő kulturális-közéleti eseményekre is. A bulvár- és szemétexport után talán itt az ideje ezt is kitalálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.