Tegnap médiakonferenciát szervezett az erdélyi fürdővárosban, Szovátán a Duna Televízió. A tízéves műholdas csatorna annak apropóján hívta össze a romániai magyar sajtó vezetőit és az anyaországban a határon túli kérdéssel foglalkozó közéleti szereplőket, hogy négyszázadik adásához érkezett a Kárpát-medence talán legfontosabb magyar közéleti műsora, a Heti Hírmondó. A kerek évforduló arra is jó, hogy elkészüljön egyfajta számvetés: tucatnyi évvel a rendszerváltozások után hol is tartunk a magyar–magyar médiakapcsolatokban. Kezdjük valamivel korábban!
A hetvenes évek végéig teljesen természetes volt, hogy Beregszásztól Eszékig meg lehetett rendelni az Élet és Tudományt, volt egy jól-rosszul, de működő könyvcserehálózat a szocialista táboron belül, melynek farvizén a kisebbségi – így magyar nyelvű – kiadványok átjuthattak a határokon. A székelyföldi orvos évente kétszer felutazott Budapestre egy-egy hétre, hogy vegyen egy nagy levegőt, megnézze a pesti színházak premierjeit, megvásárolja a könyvújdonságokat és a legújabb Kaláka-lemezt. Aztán kelet felől megszigorodott a világ, nehezebb volt útlevelet szerezni, és a vámosok könyvre kezdtek vadászni. Délen más lett fontos, északon elfogyott a pénz, s mire megváltozott a térség politikai rendszere, a jogi-adminisztrációs akadályok helyett az anyagiak hiánya lett a legfontosabb kerékkötő a hétköznapi értékközvetítés viszonylatában.
2002-ben ott tartunk, hogy a környező országok gazdasági helyzetének leromlása következtében sajnos immár elképzelhetetlen, hogy a Vajdaságból, Erdélyből vagy Beregszászból valaki felutazzon Budapestre színházba. A kommunikáció egyoldalú lett: a határon túli színházak (elsősorban a Vendégségben Budapesten sorozatnak köszönhetően) rendszeresen ellátogatnak az anyaországba, ám a fővárosi teátrumok csak ritkán viszonozzák a vizitet. A tévékből kiszorultak a színházi közvetítések, így ma már kulturális tévéműsorok pár perces tudósításai maradtak az egész estés élmények helyett.
Az elektronikus média műfajában jelentősen megváltozott a helyzet, ám nem feltétlenül csak a jó irányba. A két műholdas közszolgálati csatorna óriási lépés, s ma már a magyarlakta határon túli térségek kábeltévéi kereskedelmi csatornákat is beiktatnak a kínálatba. Sok helyütt megy az ATV és a Satelit, Sepsiszentgyörgyön is magyar hangja van az Eurosportnak, magyar felirat olvasható a dokumentumcsatornán. A földi sugárzású tévékből csak a szemét és a bulvár jut be, csatornától függetlenül: a helyi adók videóról egymás után adják le a pár hetes Dáridót, Fókuszt és Barátok köztöt. A hírcserében is jókora lyukak vannak: ha egy repülőgép lezuhan Kínában, arról pár perccel később minden híradóban értesülünk, de ha cián ömlik a Tiszába, arról csak három nap múlva; ha pedig bezár egy gyár Huszton (magyar családok ezreit sodorva a létminimum alá), arról esetleg sohasem. A határon túli magyar kereskedelmi rádiók kritikátlanul és anyaországi gátlástalansággal sugározzák a magyar percegyüttesek produkálta zenei borzalmakat, igényes muzsikát csak elvétve hallani.
A könyv átjut, de kevesek örömére. A Korondról Székelyudvarhelyre beautóbuszozó nyugdíjas pedagógus a kitűnően ellátott központi könyvesboltban elgondolkodhat azon: havi nyugdíjából megveszi-e a Harmonia Caelestist Esterházytól és mondjuk a magyar Szent Korona képes albumát (és akkor nem eszik harminc napig), vagy vásárol tíz darab Daniel Steelt dombornyomásban (és szintén koplal). Szóval mindent kapni: magas kultúrát méregdrágán és raktárban maradt ponyvát valamivel olcsóbban.
A legbonyolultabb a helyzet a nyomtatott sajtó területén. Sajnos tizenkét esztendő után sem sikerült megoldani, hogy ugyanazt a közéleti heti- és ne adj’ isten, napilapot meg lehessen vásárolni Lendvától Nagybányáig és Dunaszerdahelytől Pancsováig. A pornót (már ahol az illető ország szabályozása ezt nem tiltja) meg lehet, a piac kitalálta a zökkenőmentes terjesztést. Igaz, pár hónapos késéssel jönnek, de hát mindannyian tudjuk, a lefotografált színhús aktualitása örökkévaló. A női magazinok terjesztő irodái már ezt is megoldották: a Sóhaj és ténsasszony típusú hetilapok a magyarországi megjelenés napján kaphatóak a Kárpát-medencében, nem beszélve a hogyan bontsunk ki egy zöldborsókonzervet műkörömmel jellegű méregdrága havi életmódmagazinok is, utóbbiak kétszeres áron.
Az internet persze segíthetne, de hát a romániai magyar társadalom alig öt százaléka fér hozzá, a Vajdaságból és Kárpátaljáról meg még ennyien sem. Nem sikerült létrehozni egy Kárpát-medencei napilapot, pedig a műszaki feltételek adottak: elektronikus úton másodpercek alatt elküldhető a brassói, a szabadkai, a pozsonyi, a beregszászi nyomdába a betördelt oldal, a friss újság pedig másnap ott lehetne az összes magyarlakta település postaládájában. És ha már napilapot nem is merünk álmodni, egy hetilap biztos megállna a piacon. Igény – főleg a választások után – volna rá, hiszen az elmúlt négy évben összekovácsolódott a nemzet. Kevés szó esik róla, de tudnunk kell: a Kossuth téren például több ezren voltak személyesen is jelen a határon túlról, s lélekben minden bizonnyal több millióan.
A választások után érzett elkeseredettségnél talán csak a tenni akarás a nagyobb. Hogyan segíthetünk, mi a feladatunk? – kérdik sokan, de a választ nem találják a rendelkezésükre álló információs csatornákon. Az információ pedig nagy hatalom, s a csapoknál a határon túl is, sajnos, többnyire a baloldali értékrendű politikusok ülnek. Nekik nem érdekük, hogy polgári körök alakuljanak a Kárpát-medencében, nem örülnek a túlzott „magyarkodásnak”, a paktumpolitikát megkérdőjelezőket pedig lefasiztázzák. A szűrő megdöbbentően jól működik: a Heti Hetes csont nélkül vesz minden akadályt, a Magyar Nemzet nem jut át az országhatárokon.
Melyik Magyarországot ismerik meg a most felnövő generációk a Kárpát-medencében? A hozzánk látogatók főként a kínai piacok Magyarországát, ahol Dupla Kávé bömböl a hangszórókból. Mert mostanság csak az jön át a határon, akinek nagyon muszáj. Vagy beteg, vagy az otthon maradt családot kell eltartani itteni napszámosmunkával. Ezek az emberek az olvasnivalót a Blikkben találják, este Fókuszt néznek elalvás előtt, az olcsó Kőbányai után, s ha hazamennek az ünnepekre, fehér ing helyett susogó török műanyagot vesznek magukra a templomozás előtt. A szülőföldön maradók pedig a Story Magazin Magyarországán szocializálódnak, a nagyvilág politikáját Aczél Endre magyarázza nekik az ATV-ben, mert a Sajtóklub idején a sokkal szórakoztatóbb light pornó megy a Viasaton.
Most látszik csak, hogy mennyi volna még a tennivaló, amikor lecserélték a szereplőket. Az államilag támogatott nemzetépítés valószínleg megtorpan: a mostani budapesti kormány tekintettel lesz a környező országok „érzékenységére”, a megbékélés érdekében kész megkötni a „szükséges” kompromisszumokat. Partizán idők jönnek, ahol a civil szervezeteké-szerveződéseké lesz a főszerep. És jó, ha tudjuk: a határon túli magyarság nem csak arra kíváncsi, hogy kivel tervezi egzotikus nyaralását Liptai Claudia és hogy elkapták-e a móri gyilkosokat, hanem vevő lenne a polgári eszmékre, az ehhez kötődő kulturális-közéleti eseményekre is. A bulvár- és szemétexport után talán itt az ideje ezt is kitalálni.
Otthon Start: akár három százalék alatt is lehet a kamat
