Otthon start: akár 3 százalék alatt is lehet a kamat

A bankok közötti erős verseny nyomán egyes szolgáltatók a három százalékban maximált éves kamatnál is lejjebb mehetnek.

2025. 08. 18. 15:27
Egyedi kedvezményeket is nyújthatnak a pénzintézetek Forrás: Fotó: MMD Creative / Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akár harmincmillió forintnyi megtakarítást hozhat a kamatterheknél az Otthon start hitel egy piaci feltételű lakáskölcsönhöz képest, ha az igénylő teljesen kihasználja a konstrukció nyújtotta kereteket − írja a Világgazdaság. A lap számításai szerint az Otthon start hitelnél elérhető leghosszabb, 25 éves futamidőt és a legmagasabb, 50 millió forintos hitelösszeget, illetve a 3 százalékos éves kamatot feltételezve a havi törlesztőrészlet – egyéb költségtételeket nem számítva – valamivel 237 ezer forint felett alakul havonta, ami a teljes futamidő alatt 21,1 millió forint kamatterhet jelent. Ugyanez a havi törlesztőrészlet egy hasonló futamidejű és összegű, piaci forintlakáshitelnél már 337 ezer forintot jelentene, ha a piaci átlagnak nagyjából megfelelő, évi 6,5 százalékos kamattal számolunk.

Otthon start: az sem kizárt, hogy akár két és fél százalékig csökken a kamat, hiszen kedvezőbb feltételeket kínálni nem tilos
Fotó: Szabad Föld/Kállai Márton

A pénzintézetek várakozásai szerint az Otthon start hitel gyorsan meghatározóvá válhat a lakáshitelek piacán, készülnek is rá, előregisztrációt, illetve előzetes értékbecslést is lehetővé tesznek. Egyes szakértők azt sem zárják ki, hogy egyes szereplők 3 százalék alatti kamat mellett árulják majd a támogatott konstrukciót az intenzív verseny miatt – hiszen ezt nem tiltja a szabályozás. 

Mi arra számítunk, hogy szeptemberben már két vagy három banknál megjelenhet 3 százalék alatti ajánlat, a 2,5 és 3 százalék közötti zónában

– mondta Sándorfi Balázs, a Bankmonitor ügyvezetője vasárnap az RTL Híradónak. Évi 2,5 százalékos ügyfelet terhelő kamatot feltételezve egyébként újabb havi 13 ezer forintos megtakarítást érhetne el 50 milliós hitelösszegnél az igénylő.

A pénzintézetek emellett bevethetik a lakáshiteleknél már eddig is alkalmazott kedvezményeket is, így például

  • induló díjkedvezményeket adhatnak, vagyis részben átvállalhatják/visszatéríthetik a jelzáloghiteleknél megszokott kezdeti költségek (értékbecslési díj, földhivatali ügyintézés költségei, közjegyzői díj) egy részét.
  • Egyszeri jóváírást adhatnak az igénylőnek, ha teljesít bizonyos, előre meghatározott feltételeket.
  • Kamatkedvezményt adhatnak akkor is, ha az ügyfél más hiteltermékkel együtt igényli a támogatott konstrukciót.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.