Elmaradoztak a befektetők

Iránytalan hangulat és ellentmondásos árfolyamok jellemezték a hét közepén az amerikai tőzsdéket. A változatos árfolyamok kialakulását a beszerzői menedzserindex csökkenése okozta, amely a Nasdaq Composite értékét 0,63 százalékkal gyengítette. Szemben haladt viszont a technológiai mutatóval a Dow Jones ipari index, és zárásra 1,14 százalékkal erősödve került a partvonalon túlra. A hagyományos iparágakat tömörítő Dow a szerdai emelkedésével újból átlépte a tízezer pontos lélektani határt. Budapesten tegnap az ünnepnapot követve vonakodva jelentek meg a spekulánsok a parketten, ezt tükrözte a BUX iránytalan mozgása és hogy a forgalom nem érte el a 2,5 milliárd forintot.

2002. 05. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerikai hatás és hazai intervenció hatott tegnap az ázsiai piacok legnagyobbjára, a japán Nikkei mutatóra. A 225 vezető részvényt átfogó index minimális, 1,78 pontos gyengülést szenvedett el, amit elemzők a pénzügyi vezetés jen árfolyamára gyakorolt intervenciójával magyaráztak. A japán pénzügyminisztérium egyes hírek szerint telefonon próbálta rábírni a nagyobb brókercégeket, hogy a jen dollárhoz viszonyított árfolyamát gyengítsék. A jen értéke azért kúszott fel, mert Paul O’Neill amerikai pénzügyminiszter nem állt ki a dollár árfolyama mellett szerdai szenátusi meghallgatása során.
Határozatlan trend alakult ki tegnap az európai és a későn nyitó tengerentúli börzéken is. A kontinens tőzsdéit az Európai Központi Bank (ECB) pénzügy-politikai bizottságának ülése és annak kamatokkal kapcsolatos döntése mozgatta. Miután a vártakkal megegyezően nem nyúlt az ECB a kamatlábakhoz, így a tőzsdék árfolyamai tovább folytathatták iránytalan mozgásukat. Kora délután a frankfurti DAX kurzusa 0,77 százalékos csökkenést jelzett, ezt a visszaesést a Deutsche Telekom (–3,87 százalék), a FRESENIUS Medical Care (–4,71 százalék), a SAP (–5,68 százalék) és a Volkswagen (–1,96 százalék) papírjainak gyengülése okozta. A német piaccal viszont ellenkezőleg mozgott a londoni FTSE árfolyama, a brit tőzsdei papírok sorából 48 százalékos negyedéves nyereségcsökkenésről számot adó Shell és az Imperial Tobacco drágulása volt szembetűnő. A Shell nyeresége ugyan visszaesett az elmúlt három hónap során, de az olajipari cég által ismertetett adatok még így is felülmúlják a várakozásokat. A cég nyeresége 1,993 milliárd dollár volt, ez megközelítette az elemzők által várt 1,85 milliárd dolláros szintet, így a befektetők a hírt pozitív oldalról szemlélték, ez a felfogás a Shell-papírok árában 3,8 százalékos emelkedést indukált. Az Imperial Tobacco részvényeinek árát is a befektetők húzták magasra, amit szintén a negyedéves társasági bejelentés mozgatott meg. Az angol dohányipari cég 261 millió font adó előtti nyereséget ért el a pénzügyi év első felében, amely az Imperial Tobacco esetében március 30-ig tartott. Ellentétesen nyitottak tegnap az amerikai piacok is, de ez a trend nem maradt tartós, mivel a tengerentúlon a márciusi gyáripari rendelésállomány értéke a várt stagnálás helyett 0,4 százalékkal, 318,52 milliárd dollárra nőtt. A befektetők kisebb vételekkel nyugtázták a kedvező fordulatot.
A magyar piacon a május 1-jei ünnep után gyér, iránytalan hangulatú kereskedés zajlott, a BUX értéke 22 pontos emelkedéssel kezdte a napot, majd egy kisebb megugrás után visszacsúszott korábbi árfolyama alá. Az alacsony forgalmú kereskedés végül 8681 pontra emelte fel az indexet, amely mindössze 7,67 pontnyi emelkedést jelent. Mint azt az üzletmenet álmos hangulata már érzékeltette, a forgalom is csupán 2,477 milliárd forintra szorítkozott. Ebből a nem túl magas érdeklődésből 700-700 millió forinttal a Matáv és a Richter részesült. Az OTP-re csupán 610 millió forintnyit kötöttek, a Mol-papírokra csak 254 millió forintnyi vevő akadt. A Matáv ára 1,1 százalékkal gyengült, amit a főtulajdonos Deutsche Telekom csökkenése és a BudaCash „felhalmozási” javaslata indukált. Csökkenéssel zárt még a Mol (–0,4 százalék) is, az olajipari cég részvényeit a brókercég a gázüzletág eladásával kapcsolatosan felmerülő kétségek miatt „hosszú távú vételre” javasolta. A nyertesek közül érdemes megemlíteni a Richter (+0,8 százalék) és az OTP (+1,3 százalék) papírjait, valamint a kárpótlási jegyeket (+1,9 százalék).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.