Első ízben ismerte el az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztériuma, hogy a hidegháború éveiben csaknem háromezer katonán tesztelte biológiai és vegyi fegyvereit – olvasható az amerikai CNN hírtelevízió honlapján.
A Pentagon az 1960-as években SHAD fedőnévvel több alkalommal titkos kísérletet hajtott végre fertőzést okozó harci anyagokkal és ideggázokkal, hogy tesztelje a haditengerészet sebezhetőségét, illetve védelmi képességét. Ám a hivatalos magyarázat szerint nem volt arra példa, hogy a haderő kötelékéhez tartozó személyek kísérleti nyulakként szerepeltek volna. A Pentagon csütörtökön kiadott közleménye szerint emberek helyett állatokat, főként majmokat használtak a kémiai és biológiai fegyverek hatásainak vizsgálataihoz. Ennek ellenére a jelentésben az is szerepel, hogy a hajókon végzett tesztek alkalmával a kísérleteket végrehajtó személyek védelmét nem oldották meg kielégítően, s a végrehajtókat, illetve a tesztek résztvevőit nem informálták kellően az akciók részleteiről és kockázatairól.
A CNN értesülései szerint 1960 és 1970 között 103 ilyen tesztet hajtottak végre, ám a Pentagon ezek közül csak tizenkettőt ismert el.
A védelmi minisztérium azután kezdett vizsgálatba, hogy több veterán jelezte: egészségügyi károsodásokat szenvedett a kísérletek miatt.
A hazug, uszító propagandáról
