Fehér derekú fák földje (1.)

„Half of the time we’re gone
but we don’t know where,
And we don’t know here.”
Paul Simon: „The Only Living Boy In New York”

Amikor az ember rájön, hogy az élete értelmetlen, vagy öngyilkos lesz, vagy útra kél. Olyan nőismerősöm is akadt, akinek föld körüli utat javasoltam egyszer, mire ő így felelt:
Igazad van, de annyi más hely van, amit előbb még meg akarok nézni.
Egy székelyföldi út az nem a világ vége. Hát még ha író–nem olvasó találkozóra, dedikálni hívják az embert. Az embernek persze van két nála vagy húsz évvel fiatalabb barátja. Az egyik vezet, a másik a mitfárer. Akinek nem kuss, hanem J. a neve. Aki vezet, az T., aki félig magyar, félig kozák, vagy tán egészen az.
A határon meglepően gyorsan (alig egy óra alatt) átjutunk. Romlott utak, elszegényedett emberek, városok. Az egyik lámpánál egy férfi kiveszi a műfogsorát, és a feleségéhez vágja. Van neki műfogsora! Meg felesége. Nagyvárad. Régi dicsőség lepusztulva. Aztán általmegyünk a Király-hágón. A hágó felénél ortodox templom komorlik, hogy tudjuk, milyen országban járunk. Vagy félszáz vadonatúj és üres testvére Erdélyben ugyanezt hirdeti. A hágó lábánál lévő bodegákban sütik a legjobb micset. A micset marha-, disznó- és bárányhúsból készítik: húsrudacska, amelyet minden balkáni országban kedvelnek. Nálunk az istennek se akarják megtanulni, hogyan készül. Ha a rendszernek is el kéne jönnie hozzá, talán nem is baj.
Megyünk az úton, amelyen akkora gödrök vannak, mint Mexikóban. A CD-lejátszó nem szereti: el-elhallgat. „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország…” Ezt éneklem. A két csavargó az első ülésen összenéz. Nem szólnak, mert tudják, hogy a nagy faltól az Atlanti-óceánig mindenütt eléneklem. Az út menti fák dereka kivétel nélkül fehérre van festve. Hogy a Kárpátok Csiszlikének jutott az eszébe ez a zseniális ötlet, vagy Tuskó Hopkins legionáriustól lopta, már sohasem fogjuk megtudni. A túlbuzgók mindenesetre egész tereket, parkokat, csemetekerteket teleföstöttek. Mindhiába. Az utak mentén itt is, ott is egy-egy kereszt, kopjafa.
Azért román nyelvvédő se lennék. (Erdélyi magyar párjáról most [ne] is szóljunk.) Fastfood, Honda, McDonald’s. Ex, pex, kimehex. Manhattan, Hollywood, Miami. Tiszta Amerika. Csak az utak! (Na, jó: néhol javítják őket. Ezért már este van, mire Kolozsvárra érünk.) Mennyi budapesti zászló! A Demszky-huszárok vitézi tettei mégse voltak hiába. A Székelyföldig új utak, autópálya. A fogam megfájdul, de ezt teszi minden alkalommal, ha Kolozsvár környékén járok. Kolozsvári fogfájásnak hívom, most gyógyszer sincs nálam. Majd elmúlik, mondom. Inkább imádkozom. Elmúlik. Stoppost nem veszünk fel.
A legkisebb faluban is gyönyörű lányok. A lányok! Sehol máshol föl nem lelhető, sakál és farkaskutya keverékek üzekednek. Csacsifogat, kiscsikó, karóra épített (általam villámhárítósnak nevezett) szénaboglyák. Néhol a lépcsősor mellé épített, nyomorúságosan pöffeszkedő, kastélynak képzelt díszlak a kunyhók mellett. Itthon aztán nem kereshette meg a rávalót a tulajdonos. Van egy kedvencem is: magamban „a kínai bádogos álmának” keresztelem el. Megszámlálhatatlan kis tornyocska, keletiesen hajló, csipkés háztetőcske, végig ezüstre festett pléhvel keretezve, még pléhcsillagok is lógnak le az ereszről. „Andronica” a neve. Görög név, az első fele „férfit”, „hímet” jelent. A vlachok betegesen vonzódnak a görögök és a franciák után, foganatlanul. Marosvásárhely előtt sátoros cigányok a tizenharmadik századból, amikor a székely még nem tudta volt: a medve jön-e lefelé a hegyről, vagy az oláh. Ekhós szekerek abroncsokra erősített sátrai vad színekben, rengeteg gyerek, tábortűz. Persze nincs időnk megállni.
(Miként a nagy utazók, többet láttam, mint amire emlékszem, vagy inkább többre emlékszem, mint amit láttam. A képzelet elveszett völgyeire például. Az utazás különben is olyan, mint a szerencsejáték: nyerünk vagy veszítünk. Legtöbbször akkor nyerünk, amikor a legkevésbé számítunk rá. Nemcsak újat látunk az úton, de el is hullajtunk dolgokat. Ajtók nyílnak és csukódnak, iszonyú gyorsan. Marad az út pora, mely mindenütt ugyanaz. Ha meg is változik az éghajlat, a lelkünk még nem.)
Kelementelke, Gyulatelke. Már a Székelyföld. Fából kifaragva a mindenség. Miért van az, hogy egy férfi még sötétben is látja (inkább érzi), ha a zöldre festett ház előtti kis padon nem vénasszonyok, hanem egy leányka ül?