Gyász és félelem

Hisszük, a mai nemzeti gyásznap több, mint egy állami protokollesemény. A brutálisan legyilkolt móri áldozatok emlékének szentelt napon az egész ország gyászol, mindannyiunk szívébe belenyilall a fájdalom, lelkünket átjárja a megrendülés. A gyász szekértáboroktól, pártszimpátiáktól függetlenül valamennyiünk gyásza, méltatlan lenne azt kicsinyes pártpolitikai célokra felhasználni.
Mégis, most kell halkan hangot adnunk a közbiztonsággal kapcsolatos, a közeli jövőre vonatkozó – meglehet, oktalan – félelmünknek. Nem attól rettegünk, hogy a móri mészárláshoz hasonló esetek mindennapossá válnak, az ilyen elvetemültségnek nincs köze a politikai berendezkedéshez, még azt sem állíthatjuk határozottan, hogy az egyre agresszívabb korszellem „terméke”. Ám azt tudjuk, hogy a különböző világnézetű, értékrendű kormányok a bűnözésnek is különböző feltételeket teremtenek, s a bűnözők ezen lehetőségekkel élnek (pontosabban visszaélnek). A távozó kormány jelentős mértékben szorította vissza a bűnözést, 1998-ban csaknem hatszázezer bűncselekmény történt, 2001-ben „csak” 450 ezer. A csakot nem véletlenül tesszük idézőjelbe, hiszen a 450 ezer is sok, a magyar lakosság öt százaléka valamilyen bűncselekmény áldozatává vált. A most alakuló kormány szakemberei szerint ez a csökkenés sem valós, csak bűvészkedés a statisztikával, mert a legfontosabb mutató, a kimutathatatlan lakossági biztonságérzet szerintük egy cseppet sem javult. Mivel nincsenek adekvát adatok, ezen a kérdésen felesleges lenne vitatkozni: nekünk és környezetünknek a liberális belügy és szocialista igazságügy regnálása idején lényegesen rosszabb volt a szubjektív biztonságérzetünk. A nagy kérdés, hogy az új törvényhozás, a szocialista belügy és nem egészen szocialista igazságügy milyen irányt vesz. Folytatja a leköszönő kormány gyakorlatát, s az aktívabb rendőri fellépés lehetőséget keresi, a nagyobb szigorúság elvét követi, vagy visszatér a liberálisabb megoldásokhoz? Egy biztos, ha a keményebb eszközök használatának, a nagyobb szigornak törvényi feltételeit akarja megalkotni, akkor az ellenzékben egyetértő és lelkes partnerre talál. Ám egyes jelek az ellenkező véglet felé mutatnak. S itt nem csak a köztudatba bedobott, sűrűn tagadott amnesztiáról van szó. A kampányidőszakban többször kijelentették, hogy megszüntetik az „APEH-rendőrséget”. Ezek után a korrupcióval, a gyanús gazdasági ügyletekkel szembeni kérlelhetetlen fellépés üres szólamnak, porhintésnek hat. Főleg, hogy a választások utáni napokban az ügyészség azonnal szabadlábra helyezte a tízmilliárdos kárt okozó vecsési számlagyár egyik fő gyanúsítottját. Az sem jó „üzenet”, hogy minden eredmény nélkül lezárták a Gresham-aktát. Valóban mindenféle politikai nyomástól mentesen működnének a nyomozó hatóságok? S vajon Bárándy Péter, a leendő igazságügy-miniszter képes lesz-e függetleníteni magát eddigi szakmai rutinjától? Bárándy sztárügyvéd, elméleti, gyakorlati felkészültsége nem kétséges, mégis elsősorban bűnügyi védőként szerzett hírnevet magának. Nem lenne meglepő, ha olyan eljárási szabályozás érdekében ügyködne, amely a védőügyvédek dolgát könnyíti, lehetőségeit tágítja. Ennek következményeként bizonyos, hogy az ártatlanokat még ritkábban sújtaná valamilyen justizmord, de a bűnözők is szélesebb egérutat kapnának. S most nehogy azt olvassa ki valaki, hogy Bárándy Pétert támadjuk, tisztességét vonjuk kétségbe. Egyszerűen azt a tényt rögzítjük s gondoljuk tovább, miszerint a bűnügyi védők lényegesen jobb helyzetben vannak, ha a bűnüldözésben és az igazságszolgáltatásban liberális jogelvek uralkodnak.
Ám minden előzetes, feltételezett kétségünknél fontosabb, hogy a móri gyilkosokat elfogják és megbüntessék. Semmi nem tenne oly jót a magyar lakosság biztonság- és igazságérzetének, mint ez.