Két határon túl

Közel harmincezren vannak. Hazájukban még ma is kollektív bűnösöknek számítanak. Kimaradtak a státustörvényből, s ritkán hallani róluk a hírekben. Folyóirataik, pezsgő kulturális életük mégis azt igazolja, hogy ezernyi szállal kötődnek az anyaországhoz. Elfelejtett kisebbség vagy élni akaró közösség a csehországi magyaroké?

Sokan a Felvidékről kerültek át a jobb megélhetés reményében, akkor, amikor még egy országban éltek a csehek és a szlovákok. Másokat – főleg az idősebbek esetében – kényszermunkára, erőszakkal telepítettek át a Benes-dekrétumok értelmében. Vegyes házasságok révén is gyarapodott a számuk, aztán szétvált az ország, s kéthatárnyira kerültek Magyarországtól.
Kubány Éva szabadúszó újságíró magyarul, szlovákul és csehül ír különféle életmódmagazinoknak. Könyve (Gyerekeknek az olimpiai játékokról) mindhárom nyelven megjelent. Szlovák származású férje után jött Prágába, s ma már otthonának érzi ezt a gyönyörű várost. Mindkét lánya beszél magyarul.
– A prágai közélet ismert személyiségei közül sok a magyar – meséli. – Említhetem Ágh Líviát, az operaház szólóénekesnőjét, de Jan Nyemecet is, a nemzeti színház balettmesterét. Bugár Imre diszkoszvető-világbajnok mindig azzal fogad: „De jó, hogy találkoztunk, mert Prágában csak veled tudok magyarul beszélgetni!” Ilona Csáková cseh popsztár nemrég meghívott egy róla készülő tévéshow-ba. Gondolkodtam, hogy mit vihetnék neki ajándékba az élőműsorba, ezért főztem egy magyaros pörköltet a stábnak. Ízlett nekik. Ilona most a Kleopátra című nagy sikerű musical főszereplője, és soha nem tagadta meg magyarságát.
Farkas Éva prágai vállalkozó szerint ma már nem beszélhetünk magyarproblémáról Csehországban. Kevesen vannak, létük inkább érdekes színfolt, mintsem nacionalista indulatok tárgya. Egyetlen, ám igen nagy gondjuk a szétszórtság: Prágában kevesebb mint kétezren élnek, a többiek szétszóródtak Csehország és Morvaország terültén. A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége kulturális célból jött létre, jelenleg kilencszáz tagjuk van.
Közéleti és kulturális lapjuk, az évente öt alkalommal megjelenő Prágai Tükör immár tíz esztendeje igényes krónikája a cseh–magyar kapcsolatoknak. A legutóbbi számban a csehországi magyarok nyelvét (és azon belül a vulgarizmusokat) veszik górcső alá, foglalkoznak a státustörvénnnyel, elbeszélgetnek Törőcsik Marival és a Kaláka együttes tagaival. Mellékletük, a (Tü)Körkép a hírekkel és a magyar szervezetek eseményeivel foglalkozik. Megtudjuk például belőle, hogy megalakult Stockholmban a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége; az ostravai magyarok egy kirándulás keretében átsétáltak a párkányi hídon; és Knédli címen magyar nyelvű diáklap indult Prágában.
A csehországi magyarok gondjai nagymértékben különböznek a határon túli magyarság problémáitól. Leginkább a nyugati magyarokéhoz hasonlítható a sorsuk: nemzeti hovatartozásuk megélése elé nem gördít akadályt a központi hatalom, de mégsem egyszerű ragaszkodni a gyökerekhez. Bár szervezeteik cseh központi támogatásból és anyaországi alapítványoktól is kapnak támogatást, a legnagyobb gondokat, az anyanemzettől való földrajzi távolságot, a beolvadás veszélyét és a szétszórtságból eredő nehézségeket nem tudják megfelelően orvosolni. Milyen nyelven beszéljen a gyerek? – tették fel a kérdést a (Tü)Körkép tavaly év végi számában, s egyfajta válasz is kikristályosodott: bár a kétnyelvűség lenne az üdvös, az iskolában használt nyelv eldönti a kérdést.
Palágyi István, az Együttélés Politikai Mozgalom szóvivője úgy gondolja, ideje véget vetni a cseh társadalom fejében élő „bűnös nép a magyar” tévhitnek. Ennek első lépéseként a prágai hatalomnak érvénytelenítenie kellene a Benes-dekrétumok máig tartó diszkriminatív hatását. Az Együttélés (melynek tagjai közt legnagyobb számban lengyelek vannak, és néhány ukrán nemzetiségű is akad) indul az őszi választásokon, azzal a nem titkolt céllal, hogy egy közös képviselőt bejuttat a parlamentbe. A Prágában élő tudományos kutató (sugártani szakember) a rendszerváltás után nem tapasztalt magyarellenességet – rendszeresen nézi a magyar műholdas televíziók adásait, hallgatja a rádiókat, és az interneten olvassa a magyar sajtót. Évente ellátogat szülőföldjére, a Felvidékre, és ilyenkor útba ejti az anyaországot is. Úgy gondolja, felül kellene bírálni a státustörvény azon kitételét, mely szerint az csak az anyaországgal szomszédos államokban élő magyarokra vonatkozik.
– 1920-ben levágtak minket Magyarországról – mondja –, aztán 1992-ben elválasztottak a Felvidéktől is. Kettős kisebbségbe kerültünk, s nem hinném, hogy azt a pár tízezer magyarigazolványt nem bírná meg az anyaország…