Kulcsember sikkasztotta a rézkábeleket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal az ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki az őrzésére bízott telephelyről sikkasztott nagyobb értékben rézkábeleket.

Forrás: Magyarország Ügyészsége2025. 08. 21. 12:05
illusztráció Forrás: Magyarország Ügyészsége
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádlott nagyjából egy éve, tavaly augusztusban az egyik ismerősét azzal kereste meg, hogy az általa őrzött telephelyről tud eladó fémhulladékot, illetőleg rézkábeleket, és ezeket jogosult is eladni. Az ismerős – bízva a vádlott állításában – megjelent a telephelyen, ahol a vádlott a sértett egyik konténerét kinyitotta, majd abból egy 60 méter hosszúságú, több, mint két és fél millió forint értékű réz anyagú speciális gyártósori kábelt, illetőleg további 60 méter, közel egymillió forint értékű rézkábelt adott át a másik férfinak, aki a több mint 3,5 millió forint értékű alapanyagot később fémhulladékként értékesítette.

A vádlott – azért, hogy a lebukást elkerülje – a konténert záró lakatot lecserélte, majd bejelentést tett a segélyhívón, hogy a telephelyről ismeretlen tettes rézkábeleket tulajdonított el jogtalanul, azonban védekezése a nyomozás során megdőlt.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.