Medgyessy a kijelölt kormányfő

Mádl Ferenc köztársasági elnök Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek ad megbízást a kormányalakításra a parlament május 15-i alakuló ülésén – derült ki tegnap, miután az államfő négyszemközti megbeszéléseket folytatott a parlamenti pártok elnökeivel, valamint az MSZP kormányfőjelöltjével.

Kis Ferenc
2002. 05. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megbeszélést folytattam Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, aki a hivatalos választási végeredmény ismeretében és a pártelnökökkel történt konzultáció alapján feltette a kérdést, vállalom-e a kormányfői megbízatást, amelyre én úgy válaszoltam: felelősségem tudatában vállalom – idézte fel az eszmecserén elhangzottakat Medgyessy Péter. A kijelölt miniszterelnök azt is elmondta: az alakuló ülésig döntenek a kormányzati struktúráról és várhatóan arról is, hogy kik töltik be a miniszteri tisztségeket. Medgyessy Péter szerint a következő koalíciós egyeztetésen, csütörtökön szóba kerülnek és egyben le is zárulnak a személyi kérdések, az új kormány megalakulása pedig „május végére, 27. körül” várható.
Kovács László, az MSZP elnöke tájékoztatta a köztársasági elnököt arról, hogy az MSZP az SZDSZ-szel együtt kíván koalíciós kormányt alakítani, és képes is rá, hiszen a parlamentben megfelelő többsége van. A pártelnök a megbeszélésen Mádl Ferenc kérésére ismertette a kormányzati struktúrával kapcsolatos szocialista elképzeléseket, amelyeket az MSZP törvényjavaslat formájában szeretne a május 15-i parlamenti ülés elé terjeszteni.
A Fidesz elnöke egyetért azzal, hogy Medgyessy Pétert, az MSZP listavezetőjét kéri fel Mádl Ferenc köztársasági elnök kormányalakításra. – Ellenzéki szerepre készülünk a parlamentben, és reméljük, hogy a kormányra készülő politikusok „szép kijelentései” nem csak a kampányidőszakra voltak érvényesek, az MSZP– SZDSZ-koalíció megőrzi azokat az eredményeket, amelyeket a kormány a családtámogatásban, az oktatásban, a Széchenyi-tervben és az otthonteremtés terén elért. Ha ettől eltérő irányt kíván szabni az új kormány, azt a rendelkezésünkre álló eszközökkel igyekszünk majd megakadályozni – hangsúlyozta Pokorni Zoltán.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke úgy fogalmazott: tudomásul vette a köztársasági elnök szándékát, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén az MSZP miniszterelnök-jelöltjét kívánja felkérni kormányalakításra.
– Az SZDSZ közreműködik abban, hogy új kormány alakuljon Medgyessy Péter vezetésével – közölte Kuncze Gábor pártelnök. Hozzátette: ezzel tiszta helyzet teremtődik, hiszen létezik az a parlamenti többség, amely a kormányalakításhoz szükséges.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.