Négy izzóval indult

A harmadik évezred első éveiben Magyarországon és a világ legtöbb országában annyira természetes a biztonságos energiaellátás, hogy sokunkban fel sem merül a kérdés: minek köszönhetően világít a villany, van távfűtés, gázellátás, sőt már az atomerőművek létezése is megszokottá és egyre inkább elfogadottá vált. Pedig alig ötven éve tették meg az atomerőművi energiatermelés első lépéseit az Amerikai Egyesült Államokban.

Az 1940-es évek végén az amerikai nukleáris fejlesztési program kidolgozóiban felmerült az a gondolat, hogy meg kellene próbálni kísérletileg is igazolni azt az elméleti feltevést, amely szerint az atomreaktor nemcsak energiatermelésre képes, hanem alkalmas hasadóanyag előállítására is. A számítások azt mutatták, hogy elvileg a reaktorban több hasadóanyagot lehet előállítani, mint amennyit a berendezés önmaga működéséhez elfogyaszt. Ezért nevezték el az ilyen berendezéseket tenyészreaktoroknak, amelynek első kísérleti példányát (EBR–1) az USA idahói nemzeti mérnöki és környezetvédelmi laboratóriumában 1949-ben kezdték építeni – tudtuk meg Zarándy Páltól, a Magyar Atomfórum Egyesület elnökétől.
Elmondta: a tervezést és a nukleáris részegységek gyártását az amerikai atomprogram egyik központjának számító, Chicago melletti Argonne laboratóriumban végezték el. Az EBR–1 reaktorban, amelynek nukleáris töltete nem volt nagyobb, mint egy futball-labda, először 1951. augusztus 24-én jött létre az ellenőrzött láncreakció. Néhány hónappal később, 1951. december 20-án pedig ez a reaktor a világon először termelt annyi villamos áramot, amely négy százwattos izzó működtetéséhez volt elegendő.
Ötven évvel ezelőtt ez a négy fényesen világító égő jelentette a nukleáris áramfejlesztés születését. Másnap, a következő sikeres kísérletkor már annyi elektromos energiát termelt a berendezés, amennyi a teljes reaktorépület összes igényét fedezte. Talán érdemes megemlíteni, hogy a hasadóanyag újratermelésére végzett kísérlet is eredményesnek bizonyult, és sikerült igazolni, hogy az EBR–1 reaktor az indítást követő évben legalább annyi hasadóanyagot termelt újra, mint amennyit elhasznált. Az idahói eredményekre alapozva később Argonne-ban még három kísérleti tenyészreaktort építettek, s a harmadikkal már 27 százalékkal több hasadóanyagot állítottak elő, mint amennyit a működéshez elfogyasztottak. Az EBR–1 reaktort 1963-ban bezárták, 1966-ban nemzeti történelmi ereklyének nyilvánították, ma múzeumként látogatható.
Néhány évvel később már elkészültek a nagyipari méretekben áramtermelésre alkalmas reaktorkonstrukciók is. Ezek alapjául a tengeralattjárókhoz kifejlesztett nyomott vizes típus szolgált, ám az üzemanyag-gazdálkodás szempontjából kétségtelenül nagyon vonzónak bizonyuló tenyészreaktorok energetikai alkalmazása még mindig várat magára.