Nem esett az eső

Alkonytájt a kórház rendszerint megváltozik: otthonossá válik. Érkeznek a mamák, a nagynénik kosarakkal, cekkerekkel, hozzák kék zománcos fazekakban az ápolt kedvenc ételét: főzeléket, húst, levest. Hangosak a folyosók, gyerekek játszanak vidáman, betegek sántikálnak köntösben, bottal a kezükben, nevetés csendül: eljött az otthon. A legdrágább, az a régi, derűs otthon. Társaságok alakulnak, vitatkoznak, tervezgetnek. Csodálatos élmény ilyenkor a kórház.
Ülök az ágyon, én is látogatót várok. Lehet, hogy bejön hozzám valaki.
A szomszéd ágyat körülülték a látogatók; hangosak, nevetgélnek, vicceket mesélnek. A beteg hallgat. Nagy-nagy szemét forgatja, de nem szól. Pedig nagyon fontos dologról beszélnek. Tisztán hallom, minden szót kivehetek. Nem akármiről folyik a disputa: Jolánka és Karcsi egybeköltözik holnap. A gyerek miatt is fontos. De a lakás nem lakható, nincs víz, be kellene vezetni, aztán új kijáratot vágni. Szóval lesz vele munka elég.
De ez nem probléma. Karcsi és barátai vállalták. Karcsi a BKV-nál dolgozik, villamosvezető, de minden kőművesmunkához ért. És a barátai is mind ilyenek, vállalják a feladatot, ha nem lesz eső. Esőben nem lehet rendesen dolgozni. Különben is: esőben sűrűbbek a villamosjáratok, nem lenne rá idejük. De ha nem esik, akkor estig minden munkát elvégezhetnek. „Bízzák csak ránk, nem lesz hézag!” – bizonygatja egyikük.
A beteg nézi a mennyezetet, és nem szól. Csak jelez olykor nagy, szomorú szemével. Tegnapelőtt hozták be a mentők, nem tudom, mi a baja. Nem beszél.
Jolánkának kész terve van, mindennek tudja az árát is.
Rá van bízva a szervezés, ő a leghangosabb. Végeredményben az övé lesz a lakás, ha elkészül. Az első fészek. Otthon. Ahol a gyermekét felnevelheti. Az elsőt. Csak eső ne szóljon bele a dologba. Mert borongós nagyon az idő, tavaszi esők öntözik a földet.
Hosszú ideig együtt ült a társaság, már régen vége volt a látogatási időnek, amikor elmentek. Sokáig nem tudtam elaludni. A rádió borús időt jósolt, itt-ott esőt is. Lehet, hogy Jolánkának emiatt nem lesz egyhamar új lakása. Reggelfelé elaludtam mégis. Virradatkor felhős volt az ég, de nem esett. Talán kibírja estig.
Délelőtt nagyvizit volt, a szomszéd ágyon fekvő beteg akkor is hunyt szemmel feküdt. Délfelé berobogott Jolánka, hogy minden rendben van, jöttek a fiúk, és csak úgy ég a munka a kezük alatt. A beteg ekkor sem mondott semmit, a mellére kulcsolt kézzel feküdt csendesen.
Ebéd után Pisti érkezett, a szomszéd gyerek. Hebegett valamit arról, hogy nagy baj van, mert eltörött valami fúró. És anélkül nem megy. De Karcsinak van egy nagyszerű ötlete, kimegy Újpestre, és ott szerez fúrót. Él ott egy ismerőse, az is villamosvezető.
Azután még háromszor fordult a kocka, de a beteg csak némán nézett nagy és csodálatosan fénylő szemével. Meg sem mozdult, mintha már nem érdekelné semmiféle építkezés, új lakás, Karcsi se, meg Jolánka se.
Aztán sokáig semmiféle új hír nem érkezett, csend volt a kórházban. A folyosókon, az orvosi rendelőkben és a kórteremben is. Csak hét óra felé érkezett meg ismét Pisti, futva, az izgalomtól lihegve.
Ő hozta meg a jó hírt: minden sikerült! A vízbekötés is, mert Karcsi barátja kölcsönadta a fúrógépet. Villamoson szállították a helyszínre, és a fúró tulajdonosa is segített a munkában. Immár be lehet költözni az új lakásba! Megtörténhet, hogy a fiatalok este már hurcolkodnak.
Ültem az ágyon a csendes kórteremben. Azon gondolkodtam: lám, az élet néha legyőzi a halált is. Mert a halál az élet része. A beteg ezt nem érte meg. Két izmos férfi kitolta holttestét a kórteremből.
Egyébként aznap péntek volt, minden villamos közlekedett, és az országban sehol sem esett az eső.