A második helyen panamai, míg a harmadikon kínai lány végzett a világ 75 legszebb lányát felvonultató versenyen. A királynőnek kijáró gyémántkoronát a tavalyi győztes Puerto Ricó-i Denise Quinones helyezte Fjodorova fejére.
A 178 centiméter magas Okszanát három éve Szentpétervár, tavaly pedig Oroszország szépévé választották, amiért egy Mercedes gyártmányú gépkocsit és egy fehéraranyból készített Cartier órát kapott ajándékba. A lány – főnöke szerint – gyermekkora óta arról álmodott, hogy rendőr lesz: e pályára pedig „igen fejlett igazságérzete” vezérelte. Szülővárosában, Pszkovban kitüntetéssel végezte a rendőri szakközépiskolát, a szentpétervári belügyi egyetemen – szintén kitüntetéssel – megszerzett diploma után nyomozóként dolgozott a pulkovói repülőtéren.
Most a kandidátusi szakdolgozatát írja a magándetektívi és őrző-védő tevékenység oroszországi polgárjogi szabályozása témakörében. Beszél angolul, szereti a festészetet és a filozófiát, emellett a közelharc fogásait oktatja, és többféle lőfegyverrel is kitűnően bánik.
Távozott a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke
