Ötletgazdaság

Szomor Dezső a magyar mezőgazdaság különleges alakja. 1978 óta maszek; ha kitartott volna eredeti szakmája, a rózsakertészet mellett, ma talán gazdag ember lenne. Ő azonban már akkor megvásárolta az első hat szürke marháját a Hortobágyról, s azóta gyarapítja gulyáját. Ma – a húsmarhával keresztezett tehenekkel együtt – Szomor Dezsőé az ország legnagyobb, egy kézben lévő magyarszürke-állománya. Két gulyában – a borjakkal együtt – ezer szarvasmarhája legel a Kiskunsági Nemzeti Park északi peremén, Apajpusztán.
A magyar szürke évszázadokon át világmárkának számított Nyugat-Európában. Az ezernégyszázas évektől jó négy évszázadon át a Kárpát-medencében szinte egyeduralkodó szarvasmarhafajta olyan keresett exportcikk volt, amelyet sok száz kilométeren keresztül saját lábán hajtottak nemcsak Bécsbe, hanem annál is távolabbra, Németországba, Itáliába.
Azóta elrohant néhány évszázad, a szarvasmarha-tenyésztésben élesen különvált a tejelő és a húsmarhák tenyésztési iránya. Mivel a magyar szürke se nem tejelő, se nem klasszikus húsmarha, létszáma vészesen leapadt. Egy-két nagyüzemi szakember nem kis kockázatot vállalva „rejtegetett” néhány magyar szürkét a Hortobágyon, így menekült meg a fajta a teljes kipusztulástól.
Egyéni vállalkozóként azt nem engedhette meg magának Szomor Dezső sem, hogy tartósan ráfizessen a magyar szürkére, ezért az üszők egy részét a világ egyik legkiválóbb húsmarhafajtájával, charolais bikákkal párosította. Kísérletéről az olasz, a görög, a holland étterem-tulajdonosok és vendégeik mondanak véleményt rendszeresen, de fölszolgálják az Apajpusztáról származó marhahúst a Vatikánban is.
A vállalkozó nem titkolja, hogy a magyar szarvasmarha-tenyésztés egyik lehetséges kitörési pontjának tartja a magyar szürkére alapozott húsmarhatartást. Az intenzíven hizlaltakkal szemben – különösen az Európában időről időre felbukkanó járványos betegségektől való félelem óta – sokkal nagyobb a fogyasztó bizalma a legelőn, félnomád körülmények között felnevelt állatok húsa iránt. És arról se feledkezzünk meg, hogy az Európai Unió előírásának megfelelve egymillió hektár szántót kell kivonnunk a művelés alól, és ezt persze azután sem hagyhatjuk elgazosodni. Értelmes hasznosításának egyik iránya lehet a nemzeti parkjainkban, a folyók nyáron dús legelőjű árterein vagy a domboldalakon az istálló nélküli, természet közeli állattartás.
S ezzel máris a kérdések kérdéséhez érkeztünk: milyen esélyekkel számolhat csatlakozásunkkor a magyar mezőgazdaság?
– Adottságaink a mezőgazdaság szinte minden ágában különlegesek, a növénytermesztésben, az állattenyésztésben egyaránt. A magyar gyümölcs zamata, a Magyarországon előállított húsból készült szalámi íze, a magyar bor méltán kelt elismerést bárhol a világon. Okosan föl kell mérnünk a verseny terepeit, és ahol esélyt látunk, ott nemzeti önazonosságunkat büszkén vállalva versenyezzünk. Ahol pedig nem vállalható a verseny, ott a mindenkori kormányzat felelőssége, mire kényszeríti a földből élőket – véli a gazdálkodó.
– Most úgy látszik, esélyeink zsugorodnak. Az agrárolló kinyílt, a mezőgazdasági termelők egyre elviselhetetlenebb terheket hordoznak. A növényvédő szerek, a műtrágya, a gép és a gépalkatrész ára a tíz évvel ezelőttinek sokszorosa. 1990-ben évi tízezer forint költséget számoltam egy szarvasmarhára. A tenyésztői egyesületben nem hittek a szemüknek, hogy tudok ennyiből kijönni? Most évente hatvan-hetvenezer forintba kerül egy szarvasmarha tartása. Pedig én a legolcsóbb, a legtakarékosabb módon termelek.
A magyar mezőgazdaságban állandósult a tőkehiány, pedig csökkentek a kamatok. Csakhogy az agrárium termékeinek árai még ezeket az alacsony kamatokat sem bírják el. Ugyanakkor hitel nélkül úgyszólván lehetetlen gazdálkodni, ám hitelt fölvenni, a termőföldet – mint legfőbb termelőeszközt – elzálogosítani hihetetlen kockázat.
Szomor Dezső aggályait sok ezer gazdálkodó osztja, mégis tény, hogy – a támogatásoknak is köszönhetően – az elmúlt évben kétszer annyi új traktort vásároltak hazánkban, mint tavalyelőtt. Folytatódtak az ültetvénytelepítések, hűtőtárolók épültek.
De mi legyen a termőfölddel? A kiskunsági termelő messzebbről közelíti meg a kérdést. Véleménye szerint az érdekvédelmet minél gyorsabban el kellene sajátítanunk a nyugat-európai gazdáktól. A mezőgazdaság, a vidék, a vidéki élet támogatása azért sokkal hangsúlyosabb náluk, mert belátták: ha nem ezt a politikát folytatnák, a mezőgazdaságban most még hasznosan tevékenykedők elszegényedve tovább duzzasztanák a városok munkanélkülijeinek tömegeit.
E nézőpontból sem lehet üdvözlendő a külföldiek magyarországi vagyonszerzése, földszerzése. Szomor Dezső ugyan nem tartja kardinális kérdésnek a kormány állami földterületek elárverezéséről hozott sürgős rendeletét, csendben jegyzi meg csupán, hogy a magyar termőföld sokkal jobb helyre kerül a családi gazdaságokba, mint esetleg később külföldi kézbe. A birtokméretek között szerinte legszerencsésebb a hatékonyságot és a vidék népességmegtartó erejét egyszerre mérlegelve eligazodni. Nem új igazság, hogy gabonát inkább nagyüzemi módszerrel, a nagy kézi munkát igénylő kultúrákat – zöldségféléket, málnát, szedret, cseresznyét, meggyet – kisüzemben érdemesebb termeszteni. Ám hogy a helyzet bonyolult, azt igazolja a családi gazdaságokról hozott rendelet néhány tévedése. Ezek közül Szomor Dezső szerint legfontosabb a birtoknagyság hektárméretben történt meghatározása. Egészen más eredménnyel lehet 300 hektáron gabonát termeszteni a 40 aranykorona fölötti, kiváló termőterületeken, mint a sokkal gyengébb adottságú, tíz-egynéhány aranykoronás homokon vagy sziken. Az utóbbiakat birtokló gazdák méltán érezhetik igazságtalannak a rendeletet. Másik kérdés a családi gazdálkodó fogalmának meghatározása. Azzal, hogy csak az egyenes ági rokonok – nagyszülő, szülő, unoka – és a házastársak alakíthatnak családi gazdaságot, a kedvezményezettek köréből igazságtalanul zárták ki a régóta közösen földet művelő testvéreket, a rokonságot. A rendelkezések értelmezgetése helyett a családi gazdaságokról hozott határozatok egyszerű, gyors korrigálásával sok ezer szavazatot gyűjthetett volna áprilisban a kormánykoalíció.
Szomor Dezsőt azonban nem érinti a családi gazdaságok támogatása, s ez már őt magát bosszantja. Ő 3300 hektár állami földet – nagyrészt gyenge minőségű szántót, legelőt – bérel tizenöt évre a Kiskunsági Nemzeti Parkban. Ebből már nyolc év letelt, de pillanatnyilag nem azon töri a fejét, mi lesz hét év múlva, mert a napi gondokat kell megoldania. Teljes biztonsággal állítja, hogy kertészetének jövedelméből már képtelen újabb összegeket a növénytermesztés, az állattenyésztés finanszírozására fordítani, mert a verseny – éppen a külföldiekkel – a virágkertészek körében is hihetetlenül kiéleződött. Magyarország legnagyobb virágpiaca, a szigetszentmiklósi Flora Hungária standjai Hollandiából, Kolumbiából(!) és a világ minden részéről érkezett virágoktól roskadoznak.
A hazai virágpiac több mint felét már külföldi áruk uralják.