Pünkösdi aukció a Puchheim-kastélyban

Zita királyné révén nemcsak osztrák, hanem magyar történeti vonatkozásai is vannak a Dorotheum salzburgi filiáléjának szervezésében pünkösd előestjén tartott árverésnek. A katalógus borítóján ezúttal – rendhagyó módon – nem műtárgyat reprodukáltak, hanem a parmai Bourbon família koronás címerét, amelyet a licitálók kívánságára minden egyes tételre rápecsételnek. A helyszín is szokatlan volt, a 800 táján alapított Puchheim-kastély, amelyet a XI. századtól birtokoltak a Puchheimer lovagok és sarjaik, utolsó tulajdonosa pedig a Bourbon család volt, míg egyikük el nem ajándékozta az egykori rezidencia egy részét egy helybéli szerzetesrendnek. A megmaradt épületrészeket az örökösök adták el a községnek 1990-ben, egy évtizedes további lakhatási joggal. Ennek lejártával kerültek most kalapács alá az ingóságok 356 tételben.
A szerteágazó Habsburg família Este vonulatából Josef Maximilian főherceg is tulajdonosa volt a puchheimi kastélynak a XIX. század közepéig. Az ő altmünsteri kastélyából kerültek ide azok a XVII. századi diófa ajtótokok és ajtószárnyak, amelyeket szintén értékesítettek – zárastul, kulcsostul – a Dorotheum salzburgi szakértői 360 eurós átlagáron. A míves ácsmunkák mellett régi bútorok, tükrök, rámák, kályhacsempék, könyvek és nyomatok vártak az érdeklődőkre. Emellett porcelán- és üvegnemű, továbbá fotográfiák, illetve a könyvtár és az archívum egyes részei szerepeltek a kínálatban. A XIX. századi lovas hintót 600 euróért kiáltottak ki, az 1900 tájáról való lovas szánt pedig „potom” 110-ért lehetett megszerezni. Egy sokfiókos gyógyszertári szekrényért 220 eurót kértek, egy ebédlőasztal 180 eurót kóstált, akárcsak a cseresznyefa furníros, késő biedermeier kori fekvőpad, míg az ugyanabból az időből való láda csupán 36 euróról startolt. A századfordulós, nádfonatú tonethintaszék 60 eurót ért, egy vörös selyemmel bevont tévéállványnak jelképesen egy euró volt az ára.
Az uralkodócsalád vallásos szellemének és a pünkösd ünnepének megfelelően a bibliai ihletésű képek tömkelege volt látható a falakon. A töviskoronás Jézus 1778-ban festett olajképéért 60 eurót kértek, egy Madonna-olajnyomatért ennek egytizedét. Egy XIX. századi, színezett Mária-litográfiáért 20 eurót vártak, míg az 1880 táján divatos, vasból öntött reliefszentképek ára ennek a fele volt. „Családi fotókért” mindössze pár eurót kértek, pedig jobbára közismert és neves történelmi személyiségeket örökítettek meg. A főúri kedvtelések legbeszédesebb jeleit, a vadásztrófeákat 20–30 euróért vesztegették, akárcsak a kelimszőnyegeket, rézágyakat, csillárokat és falikarokat. Egy-egy mázas cserépkályháért 110 eurót állapítottak meg a Dorotheum becsüsei, egy porcelán éjjeliedény 10 eurót ért.
Magyar vonatkozásban egy 1900 tájáról való Zsolnay-féle toalettkészletet kell megemlítenünk. Az eozinmázas, virágmustrás fajanszgarnitúrából a mosdótálért 60 eurót, a hozzá való fedeles szappantartókért 22 eurót vártak, a kancsó csupán 10 eurót ért, igaz, kissé sérült volt. A nemesi névjegyzéket tartalmazó Gothai Almanach 1871–1899 közötti francia kiadásának 19 kötete 20 euróba került. Az 1908. június 4–6. között Budapesten tartott első nemzetközi párbajellenes kongreszus emléklapját potom egy euróért hirdették meg, a magyar főváros eucharisztikus kongresszusának sajtódokumentációja három eurót ért. A XIX–XX. századi vallásos irodalmi kiadványok kisebb gyűjteményét is meg lehetett szerezni. Az Osztrák–Magyar Monarchia társasági életének, az előkelőségek ünnep- és hétköznapjainak részletes krónikájához is olcsón hozzá lehetett férni. A kastély berendezett termeinek puszta bejárása – még vásárlási szándék nélkül is – izgalmas kalandot kínált a látogatóknak.