A rendszerváltás utáni határon túli pasztoráció története szempontjából döntő jelentőségű volt Paskai László esztergomi érsek 1989-es kárpátaljai látogatása. A történelmileg is fontos körútra a kint élő katolikusok megmaradása szempontjából az utolsó pillanatban kerülhetett sor, hiszen a második világháború óta nem engedélyeztek papszentelést Ung és Bereg megyében, s a területen lévő 40 templomot eddigre mindössze hét beteg, idős pap látta el, igen nehéz körülmények között. A hívek és papjaik az elmúlt ötven esztendő alatt hozzá kellett hogy szokjanak a létbizonytalansághoz és a kommunista hatalomnak való teljes kiszolgáltatottsághoz. A Paskai bíborost fogadó 75 esztendős ungvári plébánost, Horváth Ágostont például 1946-ban tartóztatták le, és nyolc évet töltött egy kazahsztáni ólombányában. Története sajnos korántsem egyedi, az itt élő kiszolgáltatott magyarság sokszor nem is tudta, hogy származása vagy vallása miatt éri az üldöztetés.
Paskai László kárpátaljai látogatása kézzelfogható eredményeket is hozott a nehezebben mérhető lelki hasznon túl: ezek közül a legjelentősebb az volt, hogy 1989. október 4-én három ferences szerzetes kezdte meg működését Nagyszőlősőn. Kezdetben tíz, pap nélkül maradt településen látott hozzá a lelki gondozáshoz Zatykó László, Radics Dávid és Majnek Antal. Az ő érdemük és a nyomukba érkező többi ferencesé, hogy elkezdődhetett a terület önálló egyházi közigazgatási egységgé válása. Ehhez mindenekelőtt papokra volt szükség, hívekben a hosszú ideig tartó és rendkívül agresszív kommunista diktatúra ellenére is kevésbé volt hiány.
A szovjet elnyomás Kárpátalján rendkívül sajátos és bonyolult helyzetet teremtett. A totális diktatúra egyrészt teljesen leszoktatta az embereket az önálló gondolkodásról, döntésről és cselekvésről; másrészt viszont a krónikus paphiány miatt a hit gyakorlásának különféle megnyilvánulási formáiban sokkal inkább rákényszerültek Kárpátalja katolikusai az önállóságra, mint a tőlük nyugatabbra lévő egyházmegyékben. Kárpátalján például valószínűleg lényegesen gyakoribb, hogy a litániát világi hívő vezesse, vagy hogy a temetést ne pap végezze, mint nálunk, Magyarországon.
Majnek Antal munkácsi püspök lapunk kédésére elmondta, hogy jelenleg tizenhárom kispapjuk tanul külföldi szemináriumokban, közülük tizenkettő magyar anyanyelvű. Mivel Kárpátalján nem képeznek római katolikus papokat, ezért főleg Magyarországra küldik tanulni a fiúkat, de két teológus Erdélyben, Gyulafehérváron is tanul.
– Örülnénk – mondta a munkácsi püspök –, ha még több fiatalban fölébredne a vágy a papi pálya iránt, de már az is biztató, hogy évente egy-két teológust pappá lehet szentelni.
A Kárpátaljára érkező misszionáriusoknak nemcsak a rendkívüli szegénységgel, a mind nagyobb arányokat öltő munkanélküliség következményeivel kellett szembenézniük, hanem a hitoktatás terén a tudatlansággal is. A középgeneráció már minden hitbeli ismeret nélkül nőtt fel, a vallással szemben jó esetben is tudatlan közömbösséggel viseltetik, rossz esetben viszont kifejezetten ellenséges. A vallásoktatás teljes hiányának tudható be számtalan régi hiedelem sokszor szokatlan formában történő újjáéledése, vagyis a gyakori babonaság.
A kétségbeejtő lelki helyzetnél talán csak a szegénység szívszorítóbb. A ferences misszió ezért nem elégedhetett meg a lelkipásztori ellátás újjászervezésével, hanem szerepet kellett vállalnia a nélkülözések enyhítésében is. A nagyszőlősi misszió részt vállal a legszegényebbek ingyenes étkeztetésében, gyógyszerellátásában, az oktatásban, a Nyugat-Európából és Magyarországról érkező különféle segélycsomagok szétosztásában.
1994. február 4-én érett meg a helyzet arra, hogy a Szentszék Munkács székhellyel új római katolikus apostoli kormányzóságot hozzon létre Kárpátalján. Ez a terület korábban a romániai szatmárnémeti egyházmegye irányítása alá tartozott, az új határok viszont már az országhatárhoz igazodtak. Első apostoli adminisztrátornak Antonio Franco érseket, a kijevi apostoli nunciust nevezték ki.
Majnek Antal 1995 decemberében, Hudra Lajos vikárius halála után került a nagyszőlősi ferences misszió éléről Munkácsra, és december 8-án II. János Pál pápa a kárpátaljai magyar nyelvű hívek gondozásával megbízott püspöki helynököt febianai címzetes püspökké és a kárpátaljai apostoli adminisztrátor segédpüspökévé nevezte ki. A szentelésre Rómában, a Szent Péter-székesegyházban került sor 1996. január 6-án; a szertartást a szokásoknak megfelelően a szentatya végezte – a missziós püspököket vízkeresztkor személyesen szokta fölszentelni.
A fejlődés további állomása volt a Vatikán 1997. október 7-i döntése: Majnek Antal püspököt, Kárpátalján szolgáló ferences atyát kárpátaljai apostoli adminisztrátorrá nevezte ki a pápa. A kárpátaljai katolikus hitélet újjászervezésében elvileg tehát két szál vált külön: továbbra is fontos szerepet játszik a nagyszőlősi ferences misszió, de eközben létrejöttek és egyre jobban megerősödtek a közvetlenül Róma irányítása alatt álló egyházmegye megalakításának feltételei.
A ferenceseken kívül más szerzetesrendek is megjelentek. Majnek Antal kérdésünkre elmondta, hogy az utóbbi néhány évben a Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóságban huszonkilencre emelkedett a római katolikus papok száma, amely azonban még korántsem elegendő. Nagyon le vannak terhelve a magyar lelkipásztorok, ám mégis nagy előrelépést jelent ez a szám az 1989 előtt szolgáló hét paphoz képest. A különféle szemináriumokban tanuló tizenhárom teológus reményt jelent arra, hogy idővel egyre jobban el tudják majd látni a kárpátaljai híveket. A másik nagy előrelépés a területen, hogy egyre több szerzetesi közösség települ át Kárpátaljára. Így tíz házban élnek nővérek (Szatmári Irgalmas Nővérek, Domonkos-rendi nővérek, angolkisasszonyok, vincés nővérek). Ezek java része egyébként ukrán vagy szlovák anyanyelvű, ám szépen segítik a lelkipásztori munkát. Férfi szerzetesek is vannak Kárpátalján: ferencesek, jezsuiták, lazaristák. Bizonyára ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy a szentatya egyházmegyévé kreálta az apostoli kormányzóságot.
Az 1998. november 5-i árvíz az egész ország közvéleményét Kárpátalja nyomorúságára irányította. A korábban is általános szegénységet sok ember számára egyik pillanatról a másikra a teljes nincstelenség állapota váltotta fel. A nehéz helyzetben a történelmi egyházak a puszta létezés feltételeinek megteremtésében is segítséget vállaltak.
– Nagy örömömre szolgál, hogy megalakult az egyházmegye területén a Szent Márton Egyházmegyei Karitász, amely az árvíz alatt és után végzett szép munkát az árvíz sújtotta területeken – mondta a munkácsi püspök. Az általuk megalakított városi, falusi karitászok pedig élelmiszerprogrammal, ruha- és gyógyszerosztással, valamint egyéb módon próbálnak segíteni a rászorulókon, és emellett óvodákat, kollégiumokat hoznak létre. Továbbá elindult az egyházmegyében a kamilliánus harmadrendi mozgalom, családok alakultak, amelyek beteglátogatással segítik az itteni munkát. A Máltai Szeretetszolgálat is gyümölcsöző munkát végez egyes területeken. – 2001-ben indítottuk el az első magyar római katolikus líceumot Kárpátalján, amelyhez nagy reményeket fűzünk. Bízunk benne, hogy idővel sikerül olyan katolikus értelmiséget nevelni itt, amelyik tudatosan éli kereszténységét és magyarságát. Tervezzük kollégiumok létrehozását is, ahol a diákok keresztény környezetben élhetnek akkor is, ha távol vannak a családjuktól. Szeretnénk családi típusú árvaházakat létrehozni, ugyanis az állami árvaházakban élő gyermekek sokszor borzalmas állapotban vannak, valamint a kórházakban hagyott újszülöttek száma is magas. Elsődleges célunknak azt tekintjük, hogy minél több ember találja meg a neki megfelelő kisközösséget, ahol lélekben tud növekedni, fejlődni. Ha lesznek ilyen elkötelezett emberek egyházunkban, akkor hiszem, hogy a kezdeményezéseinket Isten is megáldja, és mindannyian növekedni fogunk általuk – mondta Kárpátalja közelmúltban kinevezett munkácsi püspöke.
orosz-ukrán háború
Az orosz–ukrán háború nem csak a csatatéren folyik
