Betörtek a zuglói Fidesz-irodába
Betörtek a Fidesz zuglói irodájába; a Cinkotai úti helyiségből az elsődleges szemrevételezések alapján egy faxos telefont vittek el – nyilatkozott Weinwurm Árpád, a XIV. kerületi Fidesz elnöke. Megítélése szerint a betörés indítéka nem az értékek elvitele volt, hanem „politikai indíttatás”. Megjegyezte: az utóbbi napokban gyalázkodó telefonokat kaptak. Szerinte „idevezetett a gyűlölködés”, „idevezetett az a kampány, amelyet politikai ellenfeleik folytattak az elmúlt hónapokban”. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást betöréses lopás alapos gyanúja miatt. (MTI)
Alkotmányos a taxidíj-limitálás
Nem alkotmánysértő az árak megállapításáról szóló törvénynek az a rendelkezése, amely szerint a települési önkormányzat megállapíthatja a személytaxi-szolgáltatásért felszámítható legmagasabb árat – tartalmazza az Alkotmánybíróság közelmúltban hozott határozata. Az indokolás szerint a hatósági ármegállapítás nem sérti a gazdasági verseny szabadságának elvét sem, mert a taxiszolgáltatásban részt vevő vállalkozók mindegyikére vonatkozó, azonos szabályozást jelent egy adott településen belül. (MTI)
Örökbefogadók közhasznú szervezete
Megalakult a Magyar Örökbefogadók Országos Egyesülete. Az anyák napján létrehozott, kiemelten közhasznú szervezet célja hozzásegíteni a válsághelyzetben lévő terheseket ahhoz, hogy gyermekeiket biztonságosan kihordják és megszüljék – tájékoztatott az egyesület főtitkára. Téglásy Imre elmondása szerint a szervezet gondoskodni kíván azokról az anyákról is, akik gyermekeiket nem tudják önállóan ellátni. Az egyesület elsődleges célja a vér szerinti családok egyben tartása. (MTI)
Elhunyt Krisán Attila
Életének 56. életévében tegnap éjszaka váratlanul elhunyt Krisán Attila ezredes, a határőrség tájékoztatási főosztályának vezetője, a szervezet korábbi szóvivője. Krisán Attila 1946-ban született, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia elvégzése után a Határőrség Országos Parancsnokságán dolgozott. Ezredessé 1985-ben léptették elő. Krisán Attila haláláig a határőrség tájékoztatási főosztályát vezette, munkáját a Magyar Távirati Iroda 2000-ben Az év sajtószóvivője díjjal ismerte el. (MTI)
Cáfol az ügyészség
A Legfőbb Ügyészség tegnap közleményben cáfolta lapunk azon információját, hogy heteken belül megszüntetik Szász András MSZP közeli vállalkozó nemzetközi körözését. A dokumentum szerint az ügy szigorúan titkos jellegére való tekintettel a következő információk adhatók: Sz. András ellen a Fővárosi Főügyészség április 18-án adott ki nemzetközi elfogatóparancsot, mert magyarországi körözése nem volt eredményes. Emlékezetes: Szász András a Nádor 95 Rt. vezetőjeként a Horn-kormány idején vitatható körülmények között részt vállalt titkosszolgálati berendezések beszerzésében. (MN)
Kárpátalját támadták az oroszok
