Színkör a Krisztinavárosban

Csaknem száz esztendőn keresztül szórakoztatta Buda és Pest közönségét a Budai Nyári Színkör. A színkör eredetileg egy krisztinavárosi kertben jött létre az 1840-es években. Eleinte csak német nyelvű előadásokat tartottak, majd a hatvanas évektől magyar színészek is felléptek a teátrumban. Krecsányi Ignác rendező a Horváth-kerti előadásokat úgy építette fel, hogy a legegyszerűbb emberek is örömüket leljék a produkciókban. Így estéről estére szegények és jobb módúak tucatjai várakoztak a nézőtéren.

A Budai Nyári Színkört eredetileg a Horváth család alapította Krisztinavárosban. A platánfákkal hűsített kertben nagy sikerrel játszottak könnyű és nehéz darabokat, bár a család eleinte kizárólag német anyanyelvű színészeket foglalkoztatott. A kertszínház kerítésére 1861-ben magyar zászló került. Molnár György rendező-igazgató, a Budai Népszínház alapítója, akinél Jászai Mari és Kölesi (Blaha) Lujza is játszott, a provizórium idején véget vetett a Horváth-kert „német monopóliumának”. A törvényes elismerés 1870-ig váratott magára: Buda közgyűlése ekkor tiltotta be a német nyelvű színjátszást a magyar színházakban. Krecsányi Ignác 1888-ban lett a Budai Színkör igazgatója, és egészen az első világháború kitöréséig vezette az intézményt.
Korábban a színigazgatókat csak elvétve szerette és tisztelte társulata. Krecsányi volt az egyik első rendező, akiért rajongtak színészei, részben ötletes repertoárjáért. A Horváth-kerti előadásokat úgy építette fel, hogy a legegyszerűbb emberek is örömüket leljék benne. Így estéről estére szegények és jobb módúak tucatjai várakoztak a nézőtéren, s nekik köszönhetően néhány év múlva Buda talán legvirágzóbb színházát működtették Krisztinavárosban.
Az egyik legsikeresebb előadás Gerhart Hauptmann Takácsok című darabja volt. Az úgynevezett munkásdráma különösen nagy tömegeket vonzott a színházba.
A nézőtér beosztása alkalmas volt a szélesebb és szegényebb közönség befogadására. Az 1600 férőhelynek csak egy kis részét foglalták el a székek. A páholyok előtt állóhelyeket tartottak fenn. Az ülőhelyek mellett állva nézhették végig az előadást azok, akiknek csak néhány fillérjük volt. A díjszabások igazodtak a kiskeresetűek pénztárcájához. 1873-ban egy előkelő „zártszékért” egy forintot kellett fizetni. A középkarzat 50 krajcár, az oldalkarzat 20-30 krajcár volt. A színház direktora húsz év alatt egyszer sem emelte meg az árakat. 1893-ban 40-60 krajcárra változott a díjszabás. A színház plakátjaira ekkor már mindenhol kiírták: „Katonák őrmestertől lefelé, a felét fizetik!”
Az intézmény a fővárosiak „színházba nevelésének” egyik fontos terepe volt. Valószínűleg az alacsonyabb műveltségűek közül is jóval kevesebb színházrajongó cseperedett volna fel a Horváth-kerti teátrum nélkül. Krecsányi Ignác rendezéseit a szakma is elismerte: az Éjjeli menedékhely bemutatóját követően az előadást a pesti népszínházba is meghívták.