A Tatabánya fölötti sziklás hegyek egyik csúcsán impozáns látvány az elröppenni készülő turul: kiterjesztett szárnyainak fesztávolsága tizenöt méter. A város új címerébe is belefoglalták, tíz éve pedig felújították a szobrot. A csakugyan romantikus alkotást Európa legnagyobb madárszobraként tartják számon; festői a környezet, amelybe a millenniumi álmodók helyezték a művet, valóságossá téve a magyarok őstörténetében élő, ám az ornitológusok szerint nem létező állatot.
A sas- vagy sólyomszerű madár történelmi hivatkozással került Tatabánya fölé. A város Alsó- és Felsőgalla, valamint Bánhida összeolvadásával született, ez utóbbi már a honfoglalás korában is lakott település volt. Kézai Simon krónikája szerint itt, a bánhidai síkon győztes csatát vívtak a magyarok Szvatopluk morva fejedelemmel. A romantikus XIX. század végen Feszty Árpád, a Honfoglalás-körkép és egyéb historikus festmények alkotója állt a tanító javaslata mellé, s Komárom vármegye közgyűlését is megnyerte az ügynek. Az emlékműbizottság gyűjtésbe fogott, s megbízták Donáth Gyulát a szobor elkészítésével.
Donáthról fűszeres anekdoták szólnak, a bohém budapesti szobrász nem illett bele az akkori hősi korszak emlékműveket „gyártó” alkotóinak sorába. Az Operaház falain is állnak szobrai, s az Andrássy úti paloták egyik-másikán az ő homlokzati díszítései mutatnak túl az épületszobrászat csupán dekoráló szándékán. Szomorú, hogy a hősi emlékművek megalkotásában közreműködő alkotó a lóversenyzés és a pazarló agglegényi élet következtében szegényen halt meg, és a Képzőművészeti Társulat költségén helyezték örök nyugalomba a rákoskeresztúri zsidó temetőben.
A magyar állameszme hangsúlyozása a XIX. század végétől fölerősödött, a millennium pedig megnyitotta az állam és a magánmecénások trezorjait. Mai fogalmaink szerint minden bizonnyal pazarlón áldoztak a drága emlékművekre, szobrokra, festményekre, épületekre, ám ennek köszönhető, hogy van mire emlékeznünk az azóta aranykorként emlegetett időből. A turulmadár a honfoglalás historizáló-romantikus feldolgozásának egyik jelképe lett, amely az első világháború utáni trianoni veszteség kapcsán még inkább legendává nőtt. Később az irredentizmus eszméjének bélyegét sütötték rá, a század második felében nem kímélték az országban fellelhető kisebb-nagyobb, stilizált sas- és sólyommadarakat, nem beszélve a határokon túli példányokról. A tatabányait viszont hiába csonkították és rongálták meg több ízben, túlélte a XX. századot.
Donáth leginkább egy kiterjesztett szárnyú sashoz hasonlító alkotása terméskő talapzaton áll, domborított vörösrézből készült, szilárdságát erős vasszerkezet adta, a kivitelezést a Zellerin M. gyári részvénytársaság végezte. Tóth Ferenc, Tatabánya főépítésze kis közigazgatási kuriózummal szolgál, midőn beszámol a hírneves turul tulajdonváltásáról. Mivel a rendszerváltozás után a vagyonátadás idején a madarat éppen fölújították, ingó vagyonként vehette át azt az önkormányzat az államtól. 1992-ben statikai problémák miatt újították fel a szobrot, amelynek eredeti szegecselt vasszerkezetét, azaz a „csontvázát” a szabadtéri bányászati múzeumnál állították ki, a mostani váza hegesztett acélötvözetből készült, s ellenáll az időjárás viszontagságainak. A bronztollak nagyjából az eredetiek, s a korona is a régi fényében ragyog.
A Kő-hegyen, a madár körüli szép erdő ölelte területen tanösvényt hoz létre az önkormányzat a Széchenyi-terv által – mondta Tóth Ferenc. Az ösvény mentén a Gerecse köveit mutatják be világítással, ismertetőkkel. A turul környékét látogatottabb turisztikai látványossággá kívánják tenni, a tervek között szerepel ivókút, étterem, szálloda építése. A madárszobor és a különleges denevérpopuláció által lakott Szelim-barlang nem szokványos kirándulói célpont lehet.
Otthon Start: akár három százalék alatt is lehet a kamat
