Víziók egy jól működő városról

Bizonyára volt már mindnyájunk kezében olvashatatlan városépítési koncepció. Aminek nem az a legnagyobb bűne, hogy bürokrata nyelven, árnyalatlan megfogalmazásokkal tákolták össze, hanem sokkal inkább, hogy azt sugallja: ez csak bennfentes szakemberek számára íródott, mondván: ehhez ti nem értetek, s nincs is hozzá semmi közötök. Márpedig a városlakók ellenében nem lehet várost építeni. S ahhoz, hogy egy széles alapokon nyugvó Budapest-jövőképünk legyen, társadalmi részvételre van szükség. Ennek akár első kreatív szakaszának tekinthetjük A mi Budapestünk című esszé- és interjúkötet megjelenését, amely Lukovich Tamás és Csontos János szerkesztésében a napokban került a könyvesboltokba. A kötet legfőbb érdeme, hogy közérthetősége mellett inspirál is a további gondolkodásra.

Dombrovszky Ádám
2002. 05. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A huszonkét írás többnyire felkért szerzők esszéit tartalmazza, de monológ formájában szólalnak meg olyan építészek, mint Cságoly Ferenc, Finta József, Makovecz Imre és Vadász György, és hallatják a hangjukat a Budapest fejlesztéséért felelősséget érző értelmiség, illetve szakértelmiség reprezentánsai.
„Budapest zajos, büdös és piszkos. A város bedugult. Százezrek költöznek ki az agglomeráció kertvárosias övezeteibe, hogy kényelmesebb lakásban és zöld környezetben éljenek. Mégsem jó a közérzetük. Kedvetlenek, mert a város rosszul működik. A gombamód szaporodó, rendszertelenül elhelyezkedő, a szükséges és várható igényméretezések nélkül megvalósuló projekthalmazok kaotikussá teszik a főváros és környéke életét. Zsúfoltság van” – olvashatjuk Varga-Ötvös Bélától.
Egy fővárosi közvélemény-kutatás tanulságait vizsgálva kiderül: a budapestiek jövőképe szempontjából két kérdésben szinte teljes az egyetértés a város lakói között. Egyrészt, hogy a fővárosnak a környezetvédelemért aktívan tevő, jobb környezeti állapotú várossá kell válnia, másrészt a belvárost végre rendbe kellene hozni a régi épületek felújításával.
„Budapest azzá, ami ma lett, terv nélkül alakult. Fejlődését sok tekintetben a véletlen, de inkább a közszükséglet és a magánérdek erőinek eredője irányította, ez az eredő pedig gyakran erősen eltolódott a közérdek rovására” – olvashatjuk Vidor Ferenc sommás megállapítását. S ebből következik az egyik legfontosabb tanulság is, hogy a túlzottan liberális városfejlesztés sehová sem vezet. Merthogy a „tőkének nincs stílusa, illetve lelkiismerete, nekünk kell azt megadni a hely szellemének törvényeit követve, és a tőkének kell támogatni az erőteljes városfejlesztési akaratot”.
– Tíz év alatt Budapest komoly deficitet halmozott fel – mondta a könyv napokban tartott sajtótájékoztatóján Lukovich Tamás. – Miközben már szinte minden második vonalba tartozó európai fővárosnak Londonderrytől Vilniusig van „névjegye”, Budapest ezen a téren sereghajtó.
– Csak tíz éve élek itt – mondta Csontos János –, s talán ez az előnyöm: rá tudtam csodálkozni erre a városra. Mert meggyőződésem: másutt világattrakciót teremtettek volna hasonló feltételek mellett…
Mert itt van például egy óriási kihasználatlan lehetőségnek a Duna, mely a kötet szinte valamennyi szerzőjénél kitüntetett szerepet kap. Meggyesi Tamás és Polónyi Károly közös esszéjében egész sorát adja nagy folyónk kínálta adottságok kiaknázásának. Csak egy sort emeljünk ki a Város a Dunán című vízióból: „a budapesti olimpia leginkább szóba jöhető helyszínei csaknem mind a Duna tengelyére fűződnek fel: a Szentendrei-sziget, az Óbudai-sziget, a Népsziget a téli kikötővel éppúgy kínálja magát az evezős pálya helyszínéül, mint a soroksári Duna-ág, a Margitsziget, a lágymányosi Duna-parton épült és a városhoz csatlakozó egyetemi Info Park, a befejezésre váró sportcsarnokkal…” S a szerzőpáros a főváros ma legszembetűnőbben alulhasznosított, nagyvonalú fejlesztésre kínálkozó területére, a csepeli szigetcsúcsra álmodja meg a Budapesti Olimpiai Stadiont.
Merész – sokszor már meg sem valósítható – álmok sorakoznak az esszékben például a Nagykörút vonalában elképzelt hajózható csatornáról, a Margitsziget meghosszabbításaként megálmodott Nemzeti Színháztól kezdve a Gellért tér vonalában landoló hidroplánjáratokig. Mégse gondolja senki, hogy e kötet gondolatvilága csak a képzelet játéka volna. A könyv – mint azt szerkesztői is leszögezik – alapvetően jövőorientált. „A részvíziók döntően lehetőségeket tárnak fel, sokszor a problémákat fordítva át azokká. A szerzők többsége szerint régi deficitünk egy határozott Budapest-vízió, amelynek mentén az egyes fejlesztések projektjeit fel lehetne fűzni, valamint a mainál sokkal hatékonyabb PR-munkát lehetne folytatni a nemzetközi porondon.”
S ahhoz, hogy a jövő Budapestje egyben a mi Budapestünk is legyen, nekünk is részt kell vállalnunk az együttgondolkodásban, el kell mondani véleményünket a vitákban, s ha ezt sokan megtesszük, talán lesz is foganatja. (Pallas Stúdió, Budapest, 2002.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.