Voks humana

Ha időm engedi, általában megnézem a Legyen Ön is milliomos! című Vágó István-műsort. Szeretem a vetélkedőket, ilyenkor pirosra izgulja magát az ember, szorít a nyeszlett kaposvári könyvelőért, vigyen haza minél több pénzt szegény, van a piszok televíziónak éppen elég.
Kerek fejű fiatalember ült minap a műsorvezetővel szemben (neki is drukkoltam erősen), utóbbi a következő kérdést vezeti elő: Mikor volt Nagy Imre néhai miniszterelnök újratemetése? Nyolcvanötben? Nyolcvankilencben? Kilencvenkettőben? Kilencvenhatban?
A vetélkedő elején járunk, ilyenkor könnyű kérdéseket kap a versenyző (Hány évig tartott a harmincéves háború?, Ki írta Madách Az ember tragédiáját?, Hány lába van a lónak? stb.). Könnyű kérdésnek ígérkezik ez is, ám a kerek fejű fiatalember időt kér, vakaródzik, hümmög, memorizál, végül a közönség segítségét kéri (partiként egyszer erre is van lehetőség).
Vágó István arcán enyhe döbbenetet látni, én a tévéfotel karfájába kapaszkodom. Létezik-e tényleg kultúrember Magyarországon, aki vetélkedőműsorra jelentkezik, és nem tudja, mikor történt a rendszerváltozás, Nagy Imre újratemetése?
Létezik, bizony. Itt van például a kerek fejű.
De nem ez itt az érdekesség. Az érdekesség az, ami a közönségszavazatokból kiviláglott. Eszerint a jelenlévők mintegy egynegyede 1996-ra teszi a mártír miniszterelnök újratemetését, tízen-húszan úgy vélik, 1985-ben történt az említett esemény, borzasztó sokan szavaznak kilencvenkettőre, és csak elenyésző a helyes válasz – 1989 – győzelmi aránya.
Nem a kerek fejűn döbbenek meg (lehet, hogy kameralázas volt, rossz napot fogott ki, frontátvonulás gyötörte, tudomisén) –, a megszólaltatott tömeg voksa rendített meg, ordított belőle a büdös nagy semmi. A tájékozatlanság, a nihil. A Coca-Cola-érzés.
Igaz a hír: a voksok útjai kifürkészhetetlenek.