Vörös vércsék

Vörös vércsék költöztek a Parlamentbe. Élet az aszfalton címmel természetfilm is készül a parlamenti ragadozókról – adta hírül a minap környezetvédelmi rovatunk. A hosszú farkú, hegyes szárnyú hím vörös vércséket a tojóktól egyebek mellett szürke fejük különbözteti meg és az, hogy a tojók a farkuk végén széles keresztszalagot viselnek. Arról, hogy sárga színű-e ez a szalag, nem szólnak a vörös vércsékről írott napi operatív jelentések.
A vörös vércséket egyelőre csak az ornitológusok figyelik meg, akik ettől még akár miniszterelnökök is lehetnének, sőt a madártani operatív jelentéseiket bárki következmények nélkül elolvashatja.
Költési időben a vörös vércsék „ki, ki, ki” hangot hallatnak. Ám ez senkiben ne keltsen oktalanul olyan képzetet, hogy szívesen elhagynák a parlamenti ülésterem feletti tornyokat. A befészkelődött vörös vércsék nem tudják, hogy a Parlamenten kívül is van élet.
Az Indexen író kolléga még tavaly februárban kiderítette: a madarakat nem telepítették az ország házába, azok egyszerűen csak befészkelték magukat. Szárnyra kapott a hír: egyesek a vörös vércsékre akarták bízni, hogy az egyéb városi szabad madarakat, különösképpen a galambokat elriasszák a Tisztelt Háztól. A vörös vércsék nem látják el tökéletesen feladatukat, mert mint azt a kolléga megállapította: a Parlament tornyainak környékén „nyoma sincs a kellemetlen városi madárnak, a torony szintjénél lejjebb azonban már rengetegen vannak, így a madárürülék is jócskán lerakódik”. Egyesek szerint a vörös vércsék is urbanizálódnak, az egyik ornitológus ennek tudja be, hogy vörös vércsék élnek a Parlamentben.
A parlamenti vörös vércsék tehát az urbánus ragadozók. Egyébként a „népnemzeti” vörös vércsék sem pusztultak még ki. A szakirodalom szerint a népies vörös vércsék előnyben részesítik a vidéki természetvédelmi területeket, a lápos, mocsaras vidékeket, a kősziklákat. Egy-egy példányt még láttak a múltkor belőlük a Hajdúságban is. Az urbánus vörös vércséktől egyébként nem árt óvakodni. Télen állítólag ráfanyalodnak a kisebb testű szárnyasokra. Vérmesebb példányai a beteg galambokat is felfalják.
Van még egy rossz hírünk a vörös vércsékről. Csak vonulnak, nem költöznek. Így vannak kódolva – genetikailag. A vörös vércsék főleg május elsején vonulnak, alattuk kreppszoknyás kisleányok vörös zászlókat lobogtatnak, de ez sem zavarja meg őket égi road show-jukban. Leginkább mégis ősszel vonulnak. Amikor már „hidegen fújnak a szelek”. És „ezek nem jót jelentenek” – legalábbis a vörös vércséknek. A vörös vércsék nem költöző madarak. Velünk maradnak, míg ki nem pusztul a fajuk, a Falco tinnunculus, avagy Falco respectinus.
Ezt az ökológiai egyensúly fennmaradása érdekében respektálnunk kell.