A világhálós beszélgetőfórumokon skepticX néven írogató felhasználó egy éve bejelentette, hogy 2001. június 24-én elrejtette Magyarország első geoládáját. Alig egy hét telt el, és máris jelentkezett Private Ryan, a megtaláló. Ezzel elkezdődött a honi geocaching szédületes karrierje. Ma már az ország összes megyéjében kutakodhatnak a kincsvadászok: Magyarország igazi nagyhatalom lett e téren, hiszen e cikk írásának pillanatában kétszázhatvannyolc geoláda vár felfedezőre, és mára több mint kétezer-ötszázat találtak meg e XXI. századi sport rajongói.
Aki nem sokat értett az előző bekezdésből, ne csüggedjen, most jön a magyarázat.
Az új – és nem olcsó – sport űzéséhez nélkülözhetetlen egy kézi GPS. A betűszó a globális helymeghatározó rendszert jelöli (Global Positioning System), amelyet az USA védelmi minisztériuma hozott létre egykor tizenkétmilliárd dollárból. A Föld körül keringő 24 műhold jelét veszi a kézikészülék, és ebből számítja ki a pontos földrajzi koordinátákat. A zavartalan vételhez mindöszsze annyi szükséges, hogy ketyerénk legalább három műholdat lásson (négy műhold jelének vételekor már a tengerszint feletti magasságot is meg tudja mondani). A katonai technológia persze átszivárgott a civil életbe, de a játékhoz (ezt is Amerikában találták ki persze, mint mostanság majd mindent) az is kellett, hogy az amerikai kormány engedélyezze a polgári GPS-eket, és hogy a katonák 2000 májusában megszüntessék a műholdak jelének szándékos zavarását. Így a mobiltelefon nagyságú készülékek már 5–10 méteres pontossággal jelzik az adott pont koordinátáit, míg korábban csak mintegy 100–120 méteres sugarú kört tudtak megadni.
A geocaching úgy alakult ki, hogy valaki fogott egy vízhatlan dobozt, beletett egy naplót, egy ceruzát és valami apró ajándékot, majd az egészet elrejtette valahol. A geoláda (immár ez a magyar elnevezése) pontos koordinátáit (földrajzi hosszúság, szélesség, esetleg tengerszint feletti magasság) pedig megadta az interneten. A kincsvadászok betöltik a koordinátákat a saját GPS-ükbe, és elindulnak megkeresni a dobozt. Aki megtalálja, azé a benne lapuló apró ajándék, ám – miután beírt a naplóba – neki is kötelessége újabb ajándékot elhelyezni a következő megtaláló számára. A sikeres megtalálást sms-en is be lehet jelenteni.
A játékhoz lényegében ennyi is elég. A kézi GPS-ek ára ma hatvanezer forint körüli összegtől indul, s a határ a csillagos ég. Az igazi geocachingos laptopot is visz magával (ez az útvonal tervezéséhez, a térképek letöltéséhez és/vagy internetezéshez szükséges, egy jobb gép egymillióba is kerülhet), vagy legalább kéziszámítógépet vásárol (ennek ára százötvenezernél kezdődik). Illik wapolásra alkalmas mobiltelefonnal rendelkezni, és sokan digitális fényképezőgépet akasztanak a nyakukba, hogy a megtaláláskor készült fotót azonnal feltehessék az internetre. A nagymenők már miniatűr videokamerával (a megtalálás filmje a wapon) és PMR-rádióval (csevegés a közelben bóklászó kincsvadászokkal) rendelkeznek, és nem árt, ha valaki terepjáróval indul a ládákat felkutatni. A XXI. századi technika azonban nem nélkülözi az önkéntelen humort: a méregdrága autócsodák némelyikében nem működik a GPS a hővédő üveg vagy a fűthető szélvédő miatt, míg egy papírból préselt Trabantban kiváló a vétel. Igaz, kitalálták már a külső antennát, így tizenötezer forintért a GPS szempontjából „trabantosítható” a limuzin.
A hazánkban viharos gyorsasággal terjedő sport nem csak az elektronikus ketyerék rajongóit hódította meg. Hétvégeken egész családok kelnek útra, hogy megkeressék a legújabb geoládát – a benne rejlő apró ajándékok épp a kisgyerekek számára értékesek. Vannak olyan rejtekhelyek, amelyek babakocsival is jól megközelíthetők, így akár a nagymama is részesülhet a felfedezés örömében. A hely megközelítésének nehézségi fokát és a terep jellemzőit különben a weboldalon jelzik, így nem fordulhat elő, hogy a ládától pár méterre a bősz kincskereső azon kezd bosszankodni, miért nem hozott magával fürdőnadrágot vagy sziklamászó felszerelést.
Tiszteletre méltó, hogy az elrejtők igyekeznek olyan helyre tenni a geoládát, amely turisztikai szempontból is érdekes: ahol például egy történelmi nevezetesség van a közelben, vagy gyönyörű a kilátás. A mozgalom így nem csak a high-tech előtti behódolást jelent: a rajongók kiszabadulnak a monitor fogságából, és felfedezik maguknak Magyaroszágot. Az interneten – és nem csak ott – valódi közösség épült az elmúlt egy évben, a vitafórumba közel háromezer hozzászólás érkezett a témához. Kezdetben sokan aggódtak, hogy a magyar viszonyokat ismerve a kincskeresők – vagy a véletlen megtalálók – hazaviszik a geoládákat, ám a rendszer működik. Az eddig ellopott ládákat hamar pótolták, és egyre kevesebb azok száma is, akik csak elviszik az ajándékot, de nem tesznek a helyébe újat. A ládákban rejlő kincsek különben sem jelentősek, de jólesik a megfáradt vándornak a dobozos üdítő, a CD-lemez vagy a plüssállatka – a vitafórum tanulsága szerint az egyik megtaláló a dobozban talált tökmagcsomagnak örült a legjobban. (Amerikában arra biztatják az új ládatulajdonosokat, hogy nyugodtan tehetnek dollárkötegeket a dobozba, ám drogot, fegyvert, illegálisan másolt CD-t például nem.)
A geocaching töretlen fejlődésének a honi GPS-kereskedők örülnek a legjobban. Ma már támogatják is a sportágat (aki nem rendelkezik készülékkel, az bérelhet is tőlük pár napra, kipróbálandó a műholdas alapú kincsvadászatot). Olyan találkozókat is szerveznek, amelyeken nem ládákat kell keresgélni, hanem – a tájékozódási versenyekhez hasonlóan – bejárni a GPS segítségével egy adott útvonalat. Az első ilyen vetélkedő Tatán volt, legutóbb pedig a Sportszigeten találkozhattak az új sport szerelmesei. Arra is volt már példa itthon, hogy több geoládát fűztek egymáshoz, így a kincskereső csak az egyik megtalálása után tudta meg a következő koordinátáit. Egy másik – nem kevésbé kellemes – vetélkedőfajta esetében pikniket hirdetnek, és a szalonnázó-grillező társaságok pontos helyének koordinátáit csak a neten adják meg, így csak GPS-szel lehet csatlakozni a víkendezőkhöz. A „travel bug” azt jelenti, hogy valaki behelyez egy tárgyat a ládába, és arra kéri az első megtalálót, hogy vigye magával, és helyezze az általa megtalált következő ládikába. A „bogár” így ládáról ládára utazik, a tulajdonosa pedig a világhálón pontosan követheti, hol is tart a nagyvilágban. Az internetnek köszönhetően előfordul, hogy éjjel tizenegykor holland turisták keresik bőszen a Zempléni-hegységben a magyar geoládákat, és az is, hogy az első – és mindeddig egyetlen – bolgár ládát egy magyar rejtette el. A nagy érdeklődés új szabályokat hozott: ma már csak az rejthet el hivatalosan új ládát, aki előtte legalább hármat igazoltan megtalált.
Mi különben nagyhatalom vagyunk geocachingben: a szomszédok közül a sógoroknál tizenhármat, Romániában pedig hármat lehet megkeresni. Egy van Boszniában is, de az aknák miatt ott nehezen elképzelhető, hogy egyhamar megszokott látvány lesz a mogyoróbokrok tövében vagy az odvas fák rejtekében keresgélő csúcsmenedzser. Európai viszonylatban jobban állunk még a németeknél és a hollandoknál is. Ha jól számoltam, akkor csak a svédeknél és az angoloknál van több láda – utóbbiak a hatszázötvenediknél tartanak.
Látható tehát, hogy az új sport nem csak a versenyről szól. Bár a weboldalon (www.geocaching.hu) pontozzák a megtalálásokat (sokan túl vannak a századikon, sőt olyan is akad, aki kétszáz ládát talált meg), nem ez a lényeg. A látogatók tanácsokat, tippeket adnak egymásnak, ajánlják a ládákat, amelyek neve sokszor utal a várható élményre. A Ferihegy közelében elrejtett „nagy madarak” láda (koordinátái geocache módra: N 47° 25.010’ E 19° 18.186 WGS 84, hddd mm.mmm’) megtalálói például nem győztek hálálkodni a borzongató élményért, amelyet a le- és felszálló „madarak” közelében átélhettek. A századik geoláda – épp a versenyláz kiküszöbölése miatt – eseményláda lett, vagyis az elrejtés napjára várták oda a megtalálókat, így ők nemcsak a kincsekkel, hanem egymással is találkozhattak. Az ország földrajzi közepére, Pusztavacsra február 23-án több mint ötven lelkes cachingoló látogatott el, megismerve egymást immár „offline üzemmódban” is.
A következő nagy eseményt az évfordulóra, június huszonnegyedikére időzítették. Akinek van GPS-e, és gyakran barangol a világhálón, biztosan megtalálja az ünneplőket.
Százak térhettek haza: így zajlottak az orosz–ukrán háború fogolycseréi + videó
